A június 1-jei döntőn a Cloud9+, Deniz, az Ivan and the Parazol, a Mary Popkids és a Szabó Balázs Bandája léphet színpadra az Akvárium Klubban. A közönségszavazás hétfő reggeltől a vasárnap esti döntő végéig tart.
Lobenwein Norbert főszervező kiemelte: az öt döntős ABC-sorrendben lép majd fel vasárnap este az Akvárium Klubban, közülük a közönség választja ki a győztest.
„Az első helyezett a legfontosabb fesztiválok kiemelt helyein és időpontjaiban szerepelhet, továbbá egymillió forintos videoklip- és egymillió forintos próbaterem-támogatást is kap, de jelentős díjak járnak a további helyezetteknek is.”Horváth Vanda, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Gyermek- és Ifjúsági Főszerkesztőségének vezetője, az M2 intendánsa a program sikerét emelte ki. A 15 évnél idősebb népesség tíz százaléka az M2-n, a csoport 30 százaléka pedig a Petőfi rádióban találkozott a versenybe került zenekarokkal.
Az első három helyezettnek az MTVA kiemelt kommunikációs csomagot biztosít. A Nagy-Szín-Pad további 12 indulója pedig kiemelt játszást és promóciós felületet kap a Petőfi rádióban, egyenlő arányban.
A szervezők hangsúlyozzák: azok kezét sem engedik el, akik csak az elődöntőig jutottak, mind a 15 produkció zenei pályafutását igyekeznek segíteni a jövőben is.
„A Nagyon Balaton keretében például már most több tucat nyári koncertet kötöttünk le” − mondta el Fülöp Zoltán, az eseményt szervező VOLT Produkció vezetője.A döntőt ezúttal is élőben közvetítik, június 1-jén, vasárnap este 20:30-tól az M2 csatornán. A Petőfi rádió is élőben csatlakozik a műsorhoz, emellett elérhető lesz a stream is a szokásos felületeken.
A Petőfi rádió reggeltől élőben sugározza az eseményeket, óránként többször kapcsol az Akvárium Klubba, ahol a versenyen túl a Punnany Massif egy negyedórás extra produkcióval lepi meg a közönséget.
A tehetségmutató verseny elődöntőibe újságírók, producerek, zenészek, fesztiválszervezők választották ki azt a 15 zenekart, amely az elmúlt hét három napján az Akvárium Klubban élő tv-, rádió- és internetes közvetítés mellett mutatkozhatott be a közönségnek.