– Magyar – ezt a címet adta az Ibrahim Müteferrikáról szóló regényének, annak ellenére, hogy Müteferrika magyar múltjáról szinte semmi biztosat nem tudunk. Még az eredeti magyar nevét sem ismerjük. Ilyen fontos önnek a származás, a hovatartozás kérdése?
– Az írói önmeghatározásomnak nem része az etnikai vagy vallási hovatartozás. „Solmaz vagyok, író” – ennyi elég nekem. Ibrahim Müteferrika erdélyi múltjáról tényleg semmit nem tudunk, de egy könyvében ír arról, hogy kolozsvári. Számon tartotta a származását, ezért nekem is fontos volt, honnan jött. Ráadásul a magyarság akkoriban és utána még sokáig folyamatos veszélyben lévő identitás volt. A magyaroknak nem volt joguk arra, hogy magyarok legyenek. A legutóbbi időkig a Szovjetunió akadályozta őket ebben. Nagyszerű dolog, hogy Magyarország most az Európai Unió tagja. Tudom, vannak problémák, de örülök, hogy a magyarok végre szabadok.
– Tíz évig gyűjtött anyagot a regényhez. Mi adta a kutatás vezérfonalát?
– Sokat olvastam, nemcsak Müteferrikáról, hanem az oszmán–magyar viszonyról általában. Fontos szempont volr, hogy igazságosan, pártatlanul kutassak és írjak. Ha törökül írok, akkor a törökök írója vagyok, de ha lefordítják a könyvemet magyarra, akkor már a magyarok írója leszek. Ez nagy próbatétel egy írónak, főleg ha arról az országról ír, ahol a könyvét lefordítják. Többször elutaztam Budapestre és Kolozsvárra, mialatt a regényen dolgoztam.
– Budapest csak a regény kortárs kerettörténetének a helyszíne, Kolozsvárnak viszont fontos szerepe volt Müteferrika élettörténetének első felében. Sikerült megtalálnia a mai Kolozsvárban az egykorit?
– A megmaradt történelmi épületeket természetesen végignéztem, és felkerestem a kolozsvári unitárius közösséget is, mivel feltételezhetjük, hogy Müteferrika eredetileg unitárius volt. Úgy látom, a magyar örökség ma is meghatározó Erdélyben. Ez nem változott annak ellenére sem, hogy nagy nyomás nehezedett az itteni magyar közösségre, és a számuk is csökkent.
– A kerettörténet két szereplője Ibrahim Müteferrika véletlenül felbukkant naplóját próbálja megfejteni, de a regény végén, mire újra közel kerülnek egymáshoz, nyomtalanul eltűnik a füzet. Miért?
– Müteferrika naplója csak eszköz volt, hogy a szereplők egymásra találjanak. Szerintem az emberi életben ez a legfontosabb, nem a múlt. A múlt feltárását persze nem lehet megúszni a közösségek és az egyének életében sem. De nem önmagáért, hanem a jövő érdekében érdemes megtennünk.
– Az Oszmán Birodalom történetét nyilván máshogy értelmezik a törökök, mint a magyarok. A közép- és kelet-európai kutatások után hogy viszonyul ehhez a kérdéshez?
– A hivatalos történetírás dicsőséges időszaknak tartja a hódítások korszakát, de emberi szempontból nehéz lenne őket annak nevezni. A magyarok mohácsi vereségét mi mohácsi győzelemnek hívjuk. De számomra inkább az a lényeg, hogy emberek vesztették el az életüket, családjukat, az otthonukat és a kultúrájukat. Hogy lenne ez siker? Az, hogy Ibrahim Müteferrikának ilyen különleges szerepe lett a török kultúrában, valóban a történelmi helyzet következménye. De én meg vagyok győződve róla, akkor is ismert személyiség vált volna belőle, ha mindez nem történik meg, és ő Kolozsváron marad.
– Müteferrikával kapcsolatban nagyon nagy részben kellett támaszkodnia a fantáziájára. Mennyire volt fontos a történelmi hitelesség?
– Nem hiszek az olyan történelmi regényben, amelyben csak megtörtént eseményeket szerepelnek. Egy ilyen történetet nem is éreznék a sajátomnak. Ez egy speciális formája a fikciónak, mert olyan dolgokat kellett kitalálnom, amik akár igazak is lehetnek. De a főhős mégis az én saját Ibrahimom. Ha történelmi figurát választok, mindig próbálok a közismert kép mögé nézni, és emberi portrét felrajzolni. Szeretem a történelmet, több történelmi témájú könyvet is írtam, de mégsem történelmi regények szerzőjeként határoznám meg magamat.
– Magyar fordításban nehéz kifejezni a különbséget, de a regény török eredetijében sokat használja a régi török nyelvet is. Miért tartotta ezt fontosnak?
– Ebben a regényben a múltban játszódó részeket, vagyis Müteferrika naplóját különítettem el így. De más írásaimban is szívesen használom a régi török szavakat. Ha írok, nem gondolkodom azon, hogy régi vagy új szót használok, sem azon, hogy ez a szó esetleg perzsa vagy arab eredetű-e. Azt választom, ami legjobban kifejezi a mondanivalómat. Nem vagyok teljesen a modern török ellen, a hétköznapokban magam is használom. De úgy gondolom, sokkal szegényesebb. Jobban szeretem, ha több szót használhatok valaminek a kifejezésére, mint ha csak egy szavam lenne több különböző dologra. Csak egy példa: akit szeretünk, törökül „életemnek” nevezzük, a régi kifejezés használatával. Van egy új török szó is, ami az életet jelöli, de ez a szó ugyanabban az összefüggésben már idétlenül hangzana. Eszükbe sem jut az embereknek, hogy így használják.
– Az írói önmeghatározásomnak nem része az etnikai vagy vallási hovatartozás. „Solmaz vagyok, író” – ennyi elég nekem. Ibrahim Müteferrika erdélyi múltjáról tényleg semmit nem tudunk, de egy könyvében ír arról, hogy kolozsvári. Számon tartotta a származását, ezért nekem is fontos volt, honnan jött. Ráadásul a magyarság akkoriban és utána még sokáig folyamatos veszélyben lévő identitás volt. A magyaroknak nem volt joguk arra, hogy magyarok legyenek. A legutóbbi időkig a Szovjetunió akadályozta őket ebben. Nagyszerű dolog, hogy Magyarország most az Európai Unió tagja. Tudom, vannak problémák, de örülök, hogy a magyarok végre szabadok.
– Tíz évig gyűjtött anyagot a regényhez. Mi adta a kutatás vezérfonalát?
– Sokat olvastam, nemcsak Müteferrikáról, hanem az oszmán–magyar viszonyról általában. Fontos szempont volr, hogy igazságosan, pártatlanul kutassak és írjak. Ha törökül írok, akkor a törökök írója vagyok, de ha lefordítják a könyvemet magyarra, akkor már a magyarok írója leszek. Ez nagy próbatétel egy írónak, főleg ha arról az országról ír, ahol a könyvét lefordítják. Többször elutaztam Budapestre és Kolozsvárra, mialatt a regényen dolgoztam.
– Budapest csak a regény kortárs kerettörténetének a helyszíne, Kolozsvárnak viszont fontos szerepe volt Müteferrika élettörténetének első felében. Sikerült megtalálnia a mai Kolozsvárban az egykorit?
– A megmaradt történelmi épületeket természetesen végignéztem, és felkerestem a kolozsvári unitárius közösséget is, mivel feltételezhetjük, hogy Müteferrika eredetileg unitárius volt. Úgy látom, a magyar örökség ma is meghatározó Erdélyben. Ez nem változott annak ellenére sem, hogy nagy nyomás nehezedett az itteni magyar közösségre, és a számuk is csökkent.
|
Fotó: Nagy Béla |
– A kerettörténet két szereplője Ibrahim Müteferrika véletlenül felbukkant naplóját próbálja megfejteni, de a regény végén, mire újra közel kerülnek egymáshoz, nyomtalanul eltűnik a füzet. Miért?
– Müteferrika naplója csak eszköz volt, hogy a szereplők egymásra találjanak. Szerintem az emberi életben ez a legfontosabb, nem a múlt. A múlt feltárását persze nem lehet megúszni a közösségek és az egyének életében sem. De nem önmagáért, hanem a jövő érdekében érdemes megtennünk.
– Az Oszmán Birodalom történetét nyilván máshogy értelmezik a törökök, mint a magyarok. A közép- és kelet-európai kutatások után hogy viszonyul ehhez a kérdéshez?
– A hivatalos történetírás dicsőséges időszaknak tartja a hódítások korszakát, de emberi szempontból nehéz lenne őket annak nevezni. A magyarok mohácsi vereségét mi mohácsi győzelemnek hívjuk. De számomra inkább az a lényeg, hogy emberek vesztették el az életüket, családjukat, az otthonukat és a kultúrájukat. Hogy lenne ez siker? Az, hogy Ibrahim Müteferrikának ilyen különleges szerepe lett a török kultúrában, valóban a történelmi helyzet következménye. De én meg vagyok győződve róla, akkor is ismert személyiség vált volna belőle, ha mindez nem történik meg, és ő Kolozsváron marad.
– Müteferrikával kapcsolatban nagyon nagy részben kellett támaszkodnia a fantáziájára. Mennyire volt fontos a történelmi hitelesség?
– Nem hiszek az olyan történelmi regényben, amelyben csak megtörtént eseményeket szerepelnek. Egy ilyen történetet nem is éreznék a sajátomnak. Ez egy speciális formája a fikciónak, mert olyan dolgokat kellett kitalálnom, amik akár igazak is lehetnek. De a főhős mégis az én saját Ibrahimom. Ha történelmi figurát választok, mindig próbálok a közismert kép mögé nézni, és emberi portrét felrajzolni. Szeretem a történelmet, több történelmi témájú könyvet is írtam, de mégsem történelmi regények szerzőjeként határoznám meg magamat.
|
Fotó: Nagy Béla |
– Magyar fordításban nehéz kifejezni a különbséget, de a regény török eredetijében sokat használja a régi török nyelvet is. Miért tartotta ezt fontosnak?
– Ebben a regényben a múltban játszódó részeket, vagyis Müteferrika naplóját különítettem el így. De más írásaimban is szívesen használom a régi török szavakat. Ha írok, nem gondolkodom azon, hogy régi vagy új szót használok, sem azon, hogy ez a szó esetleg perzsa vagy arab eredetű-e. Azt választom, ami legjobban kifejezi a mondanivalómat. Nem vagyok teljesen a modern török ellen, a hétköznapokban magam is használom. De úgy gondolom, sokkal szegényesebb. Jobban szeretem, ha több szót használhatok valaminek a kifejezésére, mint ha csak egy szavam lenne több különböző dologra. Csak egy példa: akit szeretünk, törökül „életemnek” nevezzük, a régi kifejezés használatával. Van egy új török szó is, ami az életet jelöli, de ez a szó ugyanabban az összefüggésben már idétlenül hangzana. Eszükbe sem jut az embereknek, hogy így használják.