Az ember maholnap csavarhatnánk egyet a szóösszetételen némi malíciával szemlélve a kultúra és benne a kortárs művészet állapotait, az értékválságot, az orientációs pontok hiányát vagy lassú ködbe veszését. Elfújta őket a szél? Kérdezhetnénk az aktuális meteorológiai jelentésekre reagálva, egyszersmind a hollywoodi álomvilágba kívánkozva, ahol megvalósult a nagy ábránd: a művészet, már amit annak neveznek, mindenkié, és ahol mindenki tülekedve igyekezik az első sorokból szemlélni a sztárok érkezését a mozihoz. De hol vannak már a mozik, a tökmagárusok és a perecesek, a kétforintos matinék, amelyekre az idősebb generációk még emlékezhetnek? És hol vannak azok a jó kis kiállítások, amelyeken sok művész sok művét mutatták be, festményt, szobrot, grafikát vegyesen, amelyekre sokan voltak kíváncsiak? Ki szaladna ki az esőben a galéria felé igyekvő kortárs művész felé, hogy feje fölé esernyőt tartva kísérje be az épületbe? És ki törődik Yvette másik áldozatával, a kritikussal, akinek a cipője háromszor ázott át és száradt meg aznap, amikor a művészet iránti olthatatlan szenvedélye az utcára űzte, hogy megtekintse a kiállítást?
