Továbbra is szégyen árnyékolja a Seuso-kincset

Colin Renfrew régész, tudós, a brit Felsőház tagja szerint is Magyarországot illeti a Seuso-kincs.

Megnyugtató, hogy a késő római kori Seuso-kincsként ismert páratlan ezüstkészlet eltulajdonításának szomorú története úgy tűnik kielégítő végkifejlet felé tart. E kusza történetben megnyilvánul a kapzsiság és felelőtlenség, amelyet olyan magas rangú „műgyűjtők” tanúsítottak, akiknek ismerniük kellett volna a tisztességet, ahelyett, hogy a legkisebb tiszteletet sem mutatva gyors és könnyű profitszerzésként kezeljék a világ régészeti örökségét.

A történet ott ér véget, ahol feltehetően elkezdődött, Magyarországon, hiszen a leletegyüttes központi darabja, a vadásztál hat további fontos műtárggyal együtt immár visszakerült Budapestre. A vadásztál központi jelentőséggel bír, mivel rajta található első tulajdonosára, Seusóra (a kincsek névadójára), valamint a Balaton római kori nevére, a Pelsóra, a kincs feltételezett lelőhelyére utaló felirat.

Jelenleg legalábbis ez tűnik a legvalószínűbb elméletnek, bár Horvátország még nem vonta vissza a tulajdonjoggal kapcsolatban benyújtott keresetét.

A Seuso-kincs valószínűleg az 1970-es években bukkant fel, bár felfedezésének körülményei továbbra is zavarosak. Ma különösnek tűnik, hogy a néhai Peter Wilson, a Sotheby’s néhai elnöke 1980-ban kezdte el megvásárolni az együttes darabjait, hiszen az általa megvásárolt első négy tárgy libanoni kiviteli engedélyét csak 1981-ben kapta meg. Egy gyanakvóbb vásárló észrevette volna, hogy rablott kincsről van szó és származási országából illegálisan vitték ki.

Az Allen & Ovary  alkalmazásában álló ügyvéd, Peter Mimpriss közvetítésével Wilson sikeresen felkeltette Northampton márkijának érdeklődését az ezüsttárgyak mint potenciális befektetési lehetőség iránt, olyannyira, hogy 1987-ben a Marquess of Northampton 1987 Settlement Trust már egyedüli tulajdonosa volt az akkor 14 darabból álló, lenyűgöző római kori ezüstkészletnek.

A Sotheby’s az ezüstkincs 1990-es svájci árverési értékesítési terve meghiúsult, amikor a kincset a New York-i bemutatója felé tartva lefoglalták, mivel először Libanon, majd Magyarország és Horvátország is keresetet nyújtott be New York állam legfelsőbb bíróságán.

A bíróság döntése Magyarországnak és Horvátországnak sem kedvezett; Libanon időközben visszavonta keresetét, ezért a kincset visszaszállították Londonba, ahol Northampton márkijának gyámsága alá került.

Fontos megjegyeznünk, hogy a bíró döntése szerint a márki nem lett a kincs tulajdonosa, csupán Magyarország és Horvátország keresete nem bizonyult elégségesnek.

Nem meglepő módon a márki csalódott volt a befektetését érintő értékesítési fiaskó miatt, (új ügyvéd közvetítésével) beperelte Mimprisst, illetve az Allen & Ovary ügyvédi irodát, és az általunk ismert információk szerint a bíróság 24 millió font kifizetését ítélte meg számára 2000-ben.

2006 novemberében a 14 ezüsttárgyat (és a réz üstöt, amelyben megtalálták őket) a Bonhams aukciós ház árverésén kiállítva kizárólag az eseményre meghívott résztvevők láthatták. Ezután a kincsekről egy ideig nem esett szó, mígnem Orbán Viktor március végén bejelentette, hogy a Seuso-kincs hét darabja sikeresen visszatért lelőhelyére (15 millió euró kifizetése fejében) és nyilvánosan megtekinthető.

Az eladók között, akik 15 millió euróval lettek gazdagabbak, nem szerepel Northampton márkija, mivel az ezüstkincset egy befektetési társaság értékesítette, amelynek kedvezményezettjei az első, 1980-as, szerencsétlenül járt vásárlást megejtő, néhai Peter Wilson két fia volt. Ludovic de Walden, a márki jelenlegi ügyvédje a múlt héten jelezte, hogy a fennmaradó hét darab tulajdonosa továbbra is a márki.

E szomorú történetből számos következtetést vonhatunk le. Elsőként azt, hogy a kincs felfedezése során valószínűleg nagy mennyiségű, felbecsülhetetlen régészeti információ veszett oda.

A lelet megtalálásának körülményei máig tisztázatlanok, bár a magyarországi vizsgálatok – úgy tűnik – sikerrel azonosították az ezüsttárgyak lelőhelyét. A régészeti társaságok jelentős információkhoz juthattak volna a kincs elrejtésének körülményeiről, de ez a lehetőség örökre elveszett.

Egyes feltételezések szerint a Seuso-kincshez további negyven edény és 187 kanál is tartozott, de hogy ez igaz-e vagy sem, már nem lehet megállapítani.

Ha optimistán szemléljük a történteket, örülhetünk annak, hogy az eddig legfontosabb római kori ezüst készlet hét darabja most Budapesten van kiállítva.

A történet másik, igen megrázó következménye, hogy a hányattatott sorsú kincs egysége ismét felbomlott: hét darabja Budapesten látható, a másik hét pedig elvileg még mindig Northampton hetedik márkijának birtokában (bár a New York-i bíró szerint nem feltétlenül jogos tulajdonában) található.

Ismét az anyagi szükségszerűség győzött: Európa kulturális örökségére puszta befektetésként tekintettek. Fájdalmas, hogy e jelentős római kori ezüst lelet-együttes egysége ismét megtört.

A történetnek egyéb lehangoló oldala is van. Sem a néhai Peter Wilson, sem maga a Sotheby’s nem jött ki jól ebből a nem éppen szép históriából. Magyarország kormányának ugyanis 15 millió eurót kellett fizetnie, hogy repatriálja azt, ami vélhetően eleve a saját tulajdona volt.

2000-ben az Allen & Ovary ügyvédi irodát arra kötelezték, hogy 24 millió fontot fizessen a márkinak egy olyan megállapodás eredményeként, amely bizonyosan nem öregbítette jó hírüket (és a márkiét sem). A szerencsétlenül járt márki mindent egybevéve vesztett az ügyön, mivel busás ügyvédi költségeket kellett kifizetnie és hét, nagy valószínűséggel eladhatatlan műtárgy birtokosa.

Horvátország eddig nem tiltakozott a Seuso-kincs hét darabjának az Egyesült Királyság által kiadott kiviteli engedélye alapján a közelmúltban Angliából Magyarországra való szállítása ellen. Amennyiben Horvátország lemondana követeléséről, Magyarország nagy eséllyel újra megerősíthetné saját követelését a márki által birtokolt darabok egyedüli igényjogosultjaként.

Természetesen a brit kultúráért, médiáért és sportért felelős minisztérium Magyarországon kívüli úti cél esetén nem könnyen adná meg a kiviteli engedélyt a műkincsegyüttes fennmaradó hét darabjára.

Ha optimistán szemléljük a történteket, örülhetünk annak, hogy az eddig legfontosabb római kori ezüstkészlet hét darabja most Budapesten lesz, ahol a vadásztálon még olvasható a latin mottó:

Legyenek, ó Seuso, tieid, hosszú korokon át / Ezek az edények, hogy méltán szolgálják leszármazottaidat.

Minden rosszban van valami jó is: a magyar kulturális örökség legalább egy részének ez év márciusi visszaszerzése jót tett Orbán Viktor pozíciójának, hiszen április 6-án újraválasztották.

(Fordítás: Szépművészeti Múzeum)