A Cannes-i Filmfesztivál hivatalos partnere, az Angénieux tavaly alapított egy elismerést a világ filmgyártásában maradandót alkotó operatőrök számára. A díjat első alkalommal Philippe Rousselot kapta, idén pedig a magyar Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg a Croisette közönsége.
Az Oscar-díjas operatőr május 23-án veszi át az elismerést a fesztiválpalota Bunuel termében, amelyre korábbi filmjeinek számos rendezője, producere és színésze is hivatalos lesz. Az idén 84 éves operatőr 1930-ban Szegeden született, barátjával és kollégájával, Kovács Lászlóval az ’56-os forradalom után emigrált. Mindketten hatalmas hollywoodi karriert futottak be.
Zsigmond legendás filmek sorát fényképezte Hollywoodban. Négyszer jelölték Oscar-díjra és Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című sci-fijéért el is nyerte az aranyszobrocskát. Olyan fantasztikus rendezőkkel dolgozott együtt pályafutása során, mint John Boorman, Robert Altman, Woody Allen, Brian De Palma és Michael Cimino, és nevéhez fűződnek többek között A gyilkos túra, A szarvasvadász, a Madárijesztő, valamint a McCabe és Mrs. Miller képei.