Ha masszív turnézásról van szó, akkor az átlagos zenefogyasztónak – köztük jómagamnak is – először biztos az ugrik be, hogy vajon a zenészek hogyan bírják a kiképzést, mennyire viseli meg őket a hosszú évek örökös karavánútja? Főleg annak tudatában, hogy lelki szemeink előtt véget nem érő bulizások, fellépések utáni féktelen dorbézolások képei sejlenek fel. Ekkor gondoljuk úgy, hogyha nekünk kéne akárcsak egy évet is így lenyomni, akkor tuti alkoholmérgezést kapnánk a szezon végére.
Vettünk hát két zenészt a pünkösdhétfőn hajnalban véget érő Pannónia Fesztivál fellépői közül, hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre. Az amerikai The Offspring frontembere, a 48 éves, amúgy mikrobiológiából doktori tanulmányait épp most végző Dexter Holland immár harminc éve, míg az Ivan & The Parazol (legutóbb itt írtunk róluk) énekese, a BME-re járó 23 éves Vitaris Iván három éve tolja az ipart. Ők vezettek be minket a kulisszák mögé.
– Mennyire vetitek bele magatokat a bulizásba? Előfordult, hogy elszaladt a ló veletek, vagy tudatosan ügyeltek egyfajta összhangra? Dexter esetében pedig adódik a kérdés: nyugodtabbak vagytok-e ma, mint mondjuk 10 vagy 20 évvel ezelőtt?
Dexter: – Haha, nem mondanám, hogy nyugodtabbak lettünk az eltelt évek során. Inkább úgy fogalmaznék, hogy megtanultunk egyfajta egyensúlyt tartani a dolgok között. Megfontoltabbak vagyunk. Előfordul, hogy már minden bajod van a turnébuszban, nyüglődsz mindenen. Máskor meg azon kapod magad, hogy azonnal bontsunk már ki egy sört. Diplomatikusan fogalmazva, már nem iszunk túl sokat, de keveset sem.
Iván: – Néha elengedtük magunkat. Mi azonban még turnészinten nem számítunk egy nagyon bejáratott bandának, eddig maximum párszor játszottunk 4-5 napot egymás után zsinórban. Egy ilyen ritmusban az utolsó fellépéseket azért már éreztem a hangomon. Megerőltető tud lenni. A nagyon feszes tempót ugyanakkor itthon nem igazán lehet rendesen megtapasztalni, mert nincsenek klasszikus, a világot körbejáró zenekarokhoz hasonló turnék. Előny viszont, hogy így valóban többet tudsz pihenni.
– Hogyan és milyen hosszan regenerálódtok? Mi az, ami kikapcsol, ha már úgy érzed, lassan túlfeszül a húr?
Dexter: – Attól függ, mindig változó. Most például 15 órát utaztunk a nürnbergi Rock am Ring fesztiválról a Pafére, majd újabb kilenc óra vár ránk a buli után. Utána viszont lesz három szabadnapunk Svájcban. Amúgy minden helyszín mást és mást kínál. Svájcban például szeretek a szabadban, a hegyek között kóborolni. Németországban a sörök nagyon jók. Budapesten meg magát a várost imádom, bámulatosak az épületek és a különféle építészeti megoldások. (A The Offspring 2008-ban a VOLT, 2009-ben pedig a Sziget fellépőjeként járt már Magyarországon – a szerk.)
Iván: – Nekem a hangom miatt néha nehéz. Főleg azt kiszámolni, hogy akkor mennyit adjak bele, mit is bírok még kiénekelni. Előfordult már, hogy a folyamatos pörgés végén éreztem, ez vagy az a betervezett szám már nem fog beleférni a fellépésbe. Ha pedig regenerálódás, akkor szerintem a legjobb az alvás, nagyon-nagyon sok alvás.
– Dexter, mit csinálnál ma egy fesztiválon, ha 19 éves lennél? Lógnál a barátaiddal, sörrel a kezedben, vagy komolyan vennéd a dolgokat és kimondottan a koncertekre fókuszálnál?
Dexter: – Figyelném a koncerteket. Annak idején mi is azért kezdtünk el zenélni, mert bírtuk más bandák muzsikáját. Akkor még főleg kocsmákban lógtunk, iszogattunk és lestük őket. Az elmúlt harminc évben természetesen sokat változott a közönség és a bandák is. Persze sok a különbség Európa és az Egyesült Államok között is. Itt sokkal színesebb a zenei felhozatal egy-egy feszten, több műfaj is megfér egymás mellett, amit a közönség is szívesen fogad, és ami szerintem tök jó. Amerikában ugyanakkor tematikus, kizárólag egy-egy zenei stílust lefedő fesztiválok vannak, például külön a punkoknak.
– Iván, hogyan képzeled el magad öt vagy tíz év múlva? A még kölyök Mick Jagger a Rolling Stones indulása után egy-két évvel készült egyik interjújában kissé megszeppenve azt felelte: nem tudom, még új vagyok, elválik.
Iván: – Hehe, most akkor véletlenül se mondom azt, amit ő. Örülök annak, hogy a rockzene ismét berobbant a világban. A mi esetünkben perdöntő lehet, hogy az elkövetkezendő években hogyan teljesítünk, milyen számokat írunk, milyen albumokat adunk ki és azokat miként fogadja majd a közönség. Mindenképpen szeretnénk ugyanakkor a magyar piac mellett egy combosabb nemzetközi karriert is befutni, ahogy abba már picit belekóstoltunk, és játszhattunk az Egyesült Államokban is. Ezzel egyúttal megmutathatjuk, hogy igenis vannak olyan magyar zenekarok, akiknek ott a helyük. A folytatásban bízom tehát, főleg azért, mert igencsak elgondolkodtató volt hallani a Deep Purple-alapító Roger Glover biztató szavait.
– Ha választani kellene, ki lenne az az előadó vagy zenekar, akivel a legszívesebbek játszanátok?
Dexter: – Huh, sok mindenkivel. Ha nagyon választanom kellene, akkor azt mondanám, hogy az amerikai Creedence Clearwater Revival énekes-gitárosával, John Fogertyvel. (A zenekar 1967 és 1972 között működött, a most 69 éves Fogerty azóta szólóban zenél; a Rolling Stone magazin 40. helyre tette a világ legjobb száz gitárosának listáján – a szerk.)
Iván: – Az Arctic Monkeys, a The Black Keys vagy Jack White, de a régiek közül is rengeteg előadóval, ahogy hozzánk hasonló utat bejáró bandákkal. New Yorkban játszottunk már együtt a The Black Keys zenekar gitárosa, Dan Auerbach producelte Hanni El Khatibbal, ami nagyon menő volt. Amúgy nagyon szívesen játszanánk együtt például a most a Szigetre érkező Band Of Skullsszal is.