Eugene Hütz bandája a világ legismertebb és legszínesebb cigányzenét játszó etno-punk együttese. A dél-amerikai, ukrán, New York-i és belorusz tagokból álló zenekar több mint tíz éve meghatározó fellépője a legnagyobb világzenei fesztiváloknak. Népszerűségük rég túllépte az underground határait, lemezeik és folyamatos koncertjeik révén a legnépszerűbb zenei formációk között tartják őket számon.
A jelenleg nyolc tagot – hét urat és egy hölgyet – számláló csapat a tavalyi Pura Vida Conspiracy című lemezének anyagával érkezik újra Budapestre és ad koncertet a Budapest Park színpadán június 14-én.
A zenekar vállalt küldetése az, hogy „kipiszkálja közönségét a posztmodern mocsárból és utat mutasson a neo-optimista közösségi mozgalom felé. A zene, a színház, a káosz és a varázslat eszközeivel harcol a megcsömörlöttek és humorkárosultak megváltásáért” – olvasható a multikulturális művészeti társulat közös kiáltványában. Mindehhez a cigányzene, a kabaré és a punk hagyományait használják fel. „Ezeket ismerjük és érezzük. De jöhet bármi más is” – vallja a zenekar alapítója.
A roma-punk apostola Ukrajnában született, amely akkoriban még a Szovjetunió részeként szerepelt a térképeken. Kijevi kamaszként, a BBC adását hallgatva értesült a csernobili katasztrófáról. Az evakuálás után vidéki rokonoknál találtak menedéket. A menekülés felfedezőúttá vált a városi tinédzser számára, aki így ismerte meg testközelből a tradicionális cigány népzenét. Miután családjával sikerült elhagynia a Szovjetuniót, több évet töltöttek európai menekülttáborokban, végül az Egyesült Államokban horgonyoztak le. New York underground világának kulturális és etnikai gazdagsága tökéletes inkubátorházat jelentett az ukrán, roma és magyar gyökerekkel is rendelkező fiatal művésznek. A magával hozott zenei örökséget ötvözte a ska, a punk, a metál, a rap, a flamenco és az elektronikus zenék elemeivel. Első zenekarát 1999-ben alapította. Látszólag kifogyhatatlan energiáinak titka, hogy a negatív erőket pozitívvá alakítja. Legalábbis ezt válaszolta, amikor megkérdeztem, miként lehet márciustól októberig szinte minden nap koncertezni. Majd hozzátette: „Ez a rock and roll. A koncert nem munka, hanem öröm, szórakozás.” Mikor megjegyeztem, hogy bár én sem vetettem meg a jól sikerült bulikat, három hónapot egyfolytában még fénykoromban sem tudtam volna ezzel tölteni, vidáman rávágta: ezért nem játszol a Gogol Bordellóban.
Szerencsére van egy másik magyar a csapatban – próbáltam védeni a mundér becsületét. – Ha jól tudom, vannak magyar felmenői. Ezért adta első együttesének a Hütz And Bela Bartok nevet?
Igen, a család munkácsi ágán vannak magyarok is. A nagyapám beszélt is magyarul – válaszolta, és megerősítette, hogy Bartók Béla élete és zeneszerzői munkássága is erősen hatott rá.
Amikor arról kérdeztem, hogy mit gondol mindarról, ami Ukrajnában jelenleg zajlik, kicsit elkomorodott a pozitív energiák varázslója. Némi szünet után csak annyit mondott: „Szörnyű. Nem akarok erről beszélni.” Inkább azzal folytatta, hogy a világ tele van rossz dolgokkal, de attól, hogy ezt ismételgetjük, semmi sem javul meg. Számára létkérdés, életforma, hogy a negatív erőket pozitív energiákká alakítsa. „Ilyen vagyok, így működöm. Ez olyan, mint a karma. Ha látod, hogy forog a kerék, rájössz, hogy utazol. Nem sok embert érdekel az ilyesmit, pedig sokat veszítenek. Hallgatniuk kellene az ösztöneikre, az sokkal hasznosabb, mint bármiféle ideológia” – tette hozzá.
Az ellen viszont hevesen tiltakozott, hogy tehetségében bármiféle misztikus jelentőséget tulajdonítsunk a származásnak. „Nem az a fontos, hogy valaki cigány, indián, vagy latin. Az a lényeg, hogy a világ minden táján élnek »kicseszett profi« zenészek.” Ezt megerősítendő egy olyan összetett kifejezést használt a jó zenészek profizmusának érzékeltetésére, amit először Nick Nolte és Eddie Murphy közös zsarufilmjében hallottam. A 48 óra című alkotás, legalábbis az ott elhangzó káromkodások tekintetében, azóta is úttörőnek számít az amerikai filmtörténetben. „Így írd csak le” – mondta, és megismételte, mennyire jók a zenészei. Mivel én kiöregedtem a punkból, ettől ebben az interjúban mégis inkább eltekintenék. Azért rákérdeztem, mit gondol a punkzenéről. Nevetett, majd azt felelte: olyan műfaj, amiben a gyerekek is képesek alkotni.
A legjobbak pedig több millió lemezt adnak el belőle – tettem hozzá gondolatban, miközben elköszöntem a zenésztől, akit egyik dala után sokan csak úgy hívnak: Wonderlust King – a csodás vágyak királya.
