Még a múlt héten nyílt meg az Elfeledett szomszédaink című fotókiállítás, „amely a Pápáról és környékéről 1944-ben elhurcolt 3600 magyar zsidónak állít emléket”. Az anyag, melyet Gyekiczki András, a város egykori diákja gyűjtött össze, több száz fotóból és dokumentumból áll, köztük olyan levél részletébe is beleolvashatunk, amit Kassán dobtak ki egy, a haláltáborba tartó vagonból, de még így is célba ért.
A megnyitón előkerül egy csipetnyi aktuálpolitika, de Heisler András, a Mazsihisz elnöke hamar háttérbe szorította a maga által feldobott témát, s reményének adott hangot: valami mintha elindult volna a méltó emlékezés irányába. Komoróczy Géza történészprofesszor kifejtette: a vészkorszak a vidéki zsidóságot gyakorlatilag felszámolta. Hosszasan sorolta a pápai zsidóság azon tagjait, akik rengeteget tettek a városért és hazájukért. Lőw Lipótot annak apropóján említette, hogy 1846-ban meghívták a pápai hitközség élére, kiemelte, hogy a rabbi már akkor felhívta Kossuth figyelmét: a zsidóság nemzetközi kapcsolataival segítheti a magyar ügyet. Majd gondolatát azzal zárta – visszatérve napjainkhoz –, hogy meglátása szerint a béke nem a zsidóság részéről hiányzik.
A kiállítás anyagát egyébként már megismerhette a nagyérdemű Pápán és a Facebook-oldalán, ugyanakkor „a két évvel ezelőtti kiállításhoz képest újdonság a pápai Kovács család regényes története, amiben a Rómába szakadt orvos fiú, László, a birodalmi marsall testvérének, Albert Göringnek a barátjaként folytat embermentő tevékenységet”. Cserépfalvi-Galligan Katalin kutatásai derítettek fényt Kovács László életmentő tevékenységére, de a történész személye kisebb csodát is eredményezett a megnyitón. A vészkorszakról írt „könnyed” könyve, Mimikoko illegális életének két „szereplője”, egy bújtató és egy bújtatott 1944 után a „Kis zsinagógában” találkozott ismét.
Természetesen újdonság a pápai kiállításhoz képest a helyszín is, az „elfeledett” budapesti zsinagóga. A maga nemében egyedülálló épületének helyzete egy kis magyar abszurd, melyről az alábbi linken olvashat. Ahogyan Komoróczy Géza történész is megemlítette, sorsa szimbolikus, „terében pedig szinte testük van” a bemutatott embereknek, sorsoknak.
