Amikor az építész találkozik bolti eladóval

A közösségi terekről szólt az Építészet/oktatás 2014 című konferencia az MMA és a MÉSZ szervezésében.

Az építészet és a társadalom viszonyát vizsgálta az Építészet/oktatás 2014 című konferencia, amelyet a Millenáris Parkban tartott a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata és a Magyar Építőművészek Szövetsége. A konferencia központi témájáról, a közösségi építészet szerepéről Balázs Mihályt, a rendezvény egyik ötletgazdáját kérdeztük.

– A konferencia tematikája és az ott bemutatott programok elsősorban a fiatal építészeket és építészhallgatókat célozzák meg. Az itt ismertetett táborok, egyetemi programok egyik legfontosabb célja, hogy tovább erősítsük az építészet mint műfaj közösségi jellegét – mondta Balázs Mihály építész, kurátor, a BME Középülettervezési Tanszékének vezetője. – A rendezvény egyúttal azt is tükrözi, hogy a Magyar Művészeti Akadémia számára fontos az építészet, ahogy az ifjúsággal foglalkozó kérdések is – szögezte le az építész.

A konferencián hét, Magyarországon működő építésziskola és a Kassai Egyetem építész tanszékének képviselői vettek részt. Az előadások, projektek fő témája egy, a fiatal építészek körében igen népszerű új terület, a közösségi építés volt.

Balázs Mihály építész, a konferencia ötletgazdája

Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

– Az építés mindig közösségi műfaj volt – magyarázta Balázs Mihály. – Senki sem tud egyedül házat építeni. Ahhoz, hogy megemeljünk egy habarcsos ládát, vagy egy gerendát, legalább két emberre van szükség. Az építés során élettereket hozunk létre, ahol általában senki sem él egyedül. Család, barát, ismerősök, illetve szélesebb körben is értelmezhető ez a közösség, amely használja az elkészült épületet. Tehát a közösség fogalma elválaszthatatlan az építészettől. A közösségi építészet mint fogalom nagyon sok szinten értelmezhető. Idetartozik például, amikor állami megbízásból készül el egy nagy létesítmény, mivel abban rengeteg ember tudása összegződik. Ez a technikai szempont, de mivel ezeket az épületeket szinte mindig valamilyen közösség használja – a koncerttermet a zenekedvelők, a kórházat a betegek, az uszodát, stadiont a sportkedvelők, és így tovább, ilyen értelemben is megjelenik a fogalom. A szerdai konferencián kifejezetten a közösségi építés azon területét állítottuk fókuszba, amelyet a kisebb volumenű, egyszerűbb építés jellemez. Ezek mögött ugyanis kevesebb a pénz, a szervezettség, pedig az új technológiák megismertetéséhez jól jön a segítség, a képzett tanácsadó. Az építészeknek tehát fontos szerepük van abban is, hogy hozzásegítsék az új technológiák értelmes használatához az embereket.

A közösségi építkezés kapcsán gyakran felmerül a klasszikus kaláka fogalma. Ez eredetileg azt jelentette, hogy nagyjából azonos tudású, képzettségű, társadalmi helyzetű emberek segítik egymást, mondjuk egy faluban. Ez a tevékenység lehetett építkezés, terménybetakarítás, bármi egyéb nagyobb munka. A klasszikus kaláka a XIX. században élte a virágkorát, amikor a vidéki férfiak jelentős része a városban, gyárakban talált munkát. A nagyobb lélegzetű otthoni teendőkre csak a hétvégén jutott idő. Így aztán összehozták a barátokat, rokonokat, hogy ebben a lecsökkent időben is hatékonyan tudjanak dolgozni. Ez a klasszikus kaláka. Természetesen nemcsak házakat építettek, hanem az aratáskor is összefogtak, de ilyen volt például a disznóvágás is. A fogalom tartalma folyamatosan változik. A huszadik század első harmadában például a turistaházak építése szolgált gyönyörű példaként az ilyen összefogásra. Egy kisebb közösség, a természetjárók serénykedtek hétvégenként együtt a turistaházakon, kilátókon.

– Az a tevékenység, amiről ezen a konferencián is sok szó esik, ettől eltérő, mivel az együtt dolgozó partnerek különböző képzettségűek. Ezekben a programokban, táborokban az építészmérnökök vagy mérnökhallgatók találkoznak bolti eladókkal vagy földművesekkel egy kis településen, és együtt dolgoznak – folytatta Balázs Mihály, majd egy konkrét példát is említett: – Az egyik ilyen közösség, a Műegyetem Középülettervezési Tanszékének egy kis csoportja évek óta tevékenykedik egy perbáli fogyatékos gyermekekkel foglalkozó intézményben. Tetőt javítanak, hidat építenek, utat készítenek. Ők történetesen a mi tanszékünkhöz tartoznak, ahol ebben a félévben négy hasonló projekt működik, de minden egyetemen található ilyen. A konferencián tíz projekt mutatkozott be, de ezeken kívül is van legalább még egyszer ennyi országszerte. Járják az országot, partnereket keresnek és építenek valamit, amire az adott közösségnek szüksége van. Lehet az buszmegálló, kert, közösségi bútorok, járda, vagy kerti bútorok, napárnyékoló.

A diákok mindezt teljesen ingyen végzik, ahogy a csoportokat irányító tanárok, fiatal, diplomás építészek is. Szerencsére előbb-utóbb a legtöbb tábor hozzájut valamiféle anyagi forráshoz. A Művészeti Akadémiai szintén jelentős összeggel támogatja az idei nyári táborokat. Nagyon sok felajánlás érkezik máshonnan is, például építőanyag-gyártóktól, illetve az önkormányzatoktól. – A diákok számára ez a tevékenység a közösség fejlesztésén túl szakmailag is lényeges. A mai világban, amelyben egyre több időt töltünk el a virtuális térben, hihetetlenül fontos, hogy a diákok megtapasztalják, milyen az, amikor a saját kezükkel hoznak létre valamit. Azok a srácok, akik ott cipelik a gerendát, aztán meggyalulják, tíz percen belül megtapasztalják, milyen érzés, amikor a kétkezi munkájuk révén valamilyen magasabb feldolgozottsági szintű, értékű tárgy jön létre. Manapság nehéz ilyen élményt másképp megszerezni – mutatott a Millenáris Parkban szorgoskodó diákokra az építész.

A mostani konferencia megrendezésére szánt összeg kétharmadát úgy próbáltuk elkölteni, hogy a segítségükkel létrehozott tárgyak hasznosulhassanak valamelyik nyári táborban. Nem szeretnénk öncélú látványelemeket gyártani, amik később a szemétbe kerülnek – szögezte le a konferencia ötletgazdája. – Minden itt elkészülő tárgy valódi funkciót kap egy-egy kis településen vagy közösségben, ahol szükség van rá, ahol használják – zárta a beszélgetést a szakember.