Péntek délután L. Simon László államtitkár tartott beszámolót a Pécsi Országos Színházi Találkozón, a Nemzeti Kulturális Alap országos előadás-sorozatának hatodik állomásán. Az előadás után több, az uniós pályázatokon sikertelenül pályázó szervezet képviselője szólalt fel, de szó esett a folyóiratok nyomdaköltségeiről is – írja a valasz.hu.
A tudósításból kiderül, L. Simon mint korábbi lapszerkesztő úgy látja, hogy jelenleg az Alföld, a Kortárs vagy egyéb más irodalmi szakfolyóiratok olvasottsága elenyészően alacsony, ezért bármennyire is drasztikus lépés lenne, ő nem támogatná ezen lapok nyomtatását, hanem csak az elektronikus megjelenésüket. Mint mondta, a nyomtatott sajtókultúra 2014-re nem tudta átmenteni magát egy korszerűbb közegbe. Szinte minden támogatást nyomtatásra költenek, és nem a szerzők honorálására. A hat darab Országos Széchényi Könyvtárba leadandó köteles példányok kinyomtatását természetesen továbbra is el kéne végezni, de emellett csak a képzőművészeti lapok nyomtatását kellene folytatni. Az államtitkár úgy fogalmazott, a folyóirat-kiadás szellemi műhely, ezt kéne a befolyt támogatásból honorálni, beleértve az új szerzőket is, és nem a nyomtatásra kiadni az összes pénzt. Majd hozzátette, aki 2014-ben nem hajlandó ezt a változást felfogni és váltani, az feleslegessé teszi a saját munkáját.
Az igaz ugyan, hogy az irodalmi folyóiratok többsége nem tudta kihasználni az internet adta lehetőségeket, viszont ez nem mindegyikre igaz. Ott van mindjárt a Műút, de az L. Simon által említett Kortárs – és egyébként a Bárka is – többet nyújt a nyomtatott lapok archívumánál. És a sort szépen lehet folytatni. Ráadásul emlékeztetni szeretném L. Simon Lászlót például arra, hogy a Nyugat folyóirat, a magyar folyóirat-kultúra alfája és ómegája, legjobb időszakaiban is csupán 3000-3500 példányban kelt el (a kevésbé jobb időszakokban ez a szám 500), és még ekkora eladott példányszám mellett sem tudta volna csupán önmaga finanszírozni a folyamatos megjelenését. Szüksége volt többek között Hatvany Lajos és Chorin Ferenc anyagi támogatására is.
És hát akkoriban az interneten való megjelenés helyett az irodalom kávéházi kultúrája dívott, ezért gondolom, L. Simon a Nyugat nyomtatott változatát is megszüntette volna, és a megszerkesztett lapot megjelenés helyett felolvastatta volna a kávéházakban. És ha L. Simon gondolatmenetét folytatjuk, akkor akár a verseskötetek is az internetre költözhetnek. Ugyanis egy költő már azt is sikernek könyvelheti el, ha 500 példányt megvesznek a kötetéből. Pedig évszázadok óta nem változott a megjelenésében semmi: legtöbbjükben fehér lapon fekete betűk vannak.
Amúgy pedig javaslom, kérdezzük meg az olvasót, hogy nyomtatott formában vagy az interneten szeretne olvasni például egy L. Simon-nagyesszét.
Tisztában vagyunk a nyomtatott sajtókultúra haldoklásával. És akkor talán még értelmesen is lehetne beszélgetni, ha ugyanakkora összeggel támogatnák az internetes megjelenést, mint a nyomtatást, még akkor is, ha ez az utóbbi kárára történne. De gyanítom, itt egyáltalán nem erről van szó.
