Az emberevő krokodil és a nyolclábú disznó csodája

Ráadásként volt még egy majomember is – derül ki A szórakoztatás művészete című albumból.

Nyilván úgy volt, hogy szívszakadva vágytam a cirkuszba, de talán éppen úgy vágytam a hegedűre is – fogalmaz Karinthy Frigyes A cirkusz című novellájának hőse. A mutatványosok, zsonglőrök, szemfényvesztők titokzatos világa szinte minden gyermeket rabul ejt, valakit pedig örök életre elvarázsol. Róluk szól ez a könyv.

A cirkuszművészet eredete az őskorig nyúlik vissza, mitikus szertartásokat, ősi rituálékat egyes bennszülött törzsek a mai napig őriznek. A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) által kiadott reprezentatív kiadvány visszanyúl egészen a kezdetekig: a busman sziklarajzokon, görög akrobataszobrokon, a knósszoszi palota freskóján, a keleti Han-dinasztia korában született domborműveken keresztül vezet az út, amíg a magyar cirkusz kezdetéig eljut az olvasó.

Sokáig a Szent István-bazilika helyén működött a heccszínház, csak a 19. század elején jöttek divatba a sátras vagy deszkacirkuszok, amelyek főként a vásárokhoz időzítve adtak műsort. A cirkusz ekkoriban szinte híradóként funkcionált, ez nyitott ajtót a világra, vagy általa újraélhetők voltak a közelmúlt csatái. Itt lehetett először emberevő nílusi krokodillal találkozni, nyolclábú disznót látni, vagy csodájára járni a majomembernek.

Budapesten a Városliget volt a mutatványosok birodalma, itt állt az Ős-Budavára, amely különös kisváros volt: ott lakott Aelvora, a féltestű szépség, fakírok vagy az elasztikus bőrű ember. 1876-ban itt nyitották meg az első állandó cirkuszépületet: a könyvből kiderül, hogy Baroccaldi társulatigazgató nevelte ki az első magyar artistagenerációt, és hogy Beketow Mátyás ideje alatt született meg a híres Hortobágyi ugródeszka-akrobatacsoport – ez most is egyedülálló magyar műfajnak számít.

A korabeli plakátok, belépőjegyek, archív fotók, irodalmi idézetek és újságkivágások révén teljes képet kap az olvasó a kor emberének cirkuszhoz fűződő viszonyáról.

A Magyar Cirkusz és Varieté történetéből is érdekes pillanatok villannak fel: az 1954-ben még Országos Cirkuszvállalat néven alapított cég a cirkuszi műfaj hazai népszerűségét nemcsak a Fővárosi Nagycirkusz üzemeltetésével, hanem egészen 1992-ig sátras utazócirkuszok működtetésével alapozta meg.

A Maciva a hatvanas-hetvenes években 250 cirkuszkocsival és több mint 300 magyar artistával, tigrisekből, oroszlánokból, elefántokból álló menazsériával járta a vidéki nagyvárosokat, de eljutott Bulgáriába, az NDK-ba, Jugoszláviába, sőt Skandináviába is.

A további fejezetekben feltárul a 125 éves Fővárosi Nagycirkusz épületének története, hogy miért is hívta életre a Maciva a műfajt népszerűsítő programsorozatát, a Cirkuszmissziót, de bemutatják a művésztelepet és az artistaképzőt is.

A cirkuszosok az új „nemzeti színházat” 1971. január 14-én vehették birtokba, azóta kilencmillió nézőt fogadtak. Sok nehéz év után a magyar cirkuszművészet újra méltó figyelmet kapott. 2012-ben a Fővárosi Nagycirkusz nemzeti előadó-művészeti szervezetté vált.

(Maciva – A szórakoztatás művészete. Kiadó: Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.)