A városvezető (Fidesz–KDNP) hangsúlyozta: a szobor felállítása komoly társadalmi összefogással vált lehetővé, civil kezdeményezésként indult, melyet a tudományos társadalom is lelkesen támogatott.
Porga Gyula kiemelte: Balás Eszter Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásának elhelyezése szimbolikus jelentőségű, hiszen a tudósról elnevezett iskola szomszédságában kapott helyet. A nagy veszprémi tudós tanulással, kitartó munkával érte el céljait – tette hozzá.
Siklódi Levente (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselő hangsúlyozta: a szobor egy olyan tudósnak állít emléket, aki példakép lehet mindenki számára.
Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója elmondta: Veszprémben adta nyomdába, és itt is jelent meg Cholnoky Jenő első könyve, A sárkányok országából című, amelyben Kínában szerzett tapasztalatairól írt. Cholnoky egész életét a geográfia művelésére tette fel, fő kutatási területe a Balaton volt, félszáz írás, hatszáz könyv jelent meg tőle.
A szoborállítást kezdeményező Rybár Olivér geográfus reményét fejezte ki, hogy az alkotást magáénak fogja érezni a város és a magyar nemzet is, melyet Cholnoky élete végéig szolgált.
Balás Eszter szobrászművész alkotásának a felállítása közel 3 millió forintba került, amit Navracsics Tibor, a jelenlegi külgazdasági és külügyminiszter mellett a városi önkormányzat és civil szervezetek is támogattak.
Az ünnepségen jelen volt Cholnoky Jenő unokája, Cholnoky Tamás is.