– Tavaly óta ön az első magyar fotográfus, aki megkapta a Nemzetközi Fotóművész-szövetség (FIAP) által a versenyfotográfia terén adományozott legmagasabb szintű kitüntetést, a FIAP Kiváló Művésze platina fokozatát (EFIAP/p.). Mit érdemes tudni erről a díjról, és hozott-e az elismerés fordulópontot a fotográfusi pályáján?
– A FIAP Kiváló Művésze platina fokozatát a Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FIAP) által patronált fotópályázatokon résztvevő fotósok kaphatják meg, mely kitüntetést kizárólag a díjazott alkotások mennyisége alapján ítélik oda. Ezért is a versenyfotográfia területén elérhető legmagasabb szintű kitüntetés. Egy példát hoznék, hogy a kedves olvasók számára is érthetőbb legyen. Egy évben körülbelül 300-350 olyan fotópályázat van, amelyet a FIAP patronál, és versenyenként 800-1300 pályázó vesz részt általában 60-80 országból. Igen, egy bizonyos fordulópont volt ez, például amióta megkaptam ezt a kitüntetést, folyamatosan felkérnek hazai és nemzetközi fotópályázatok zsűrijébe, vagy éppen zsűri elnökének. Bemutatkozó előadásokra, vetítésekre, workshopokra hívnak, itthon vagy külföldön. Túl ezen a fotóstársadalmon belül is egy érdekes, egyedi tiszteletben részesülök azóta. Nagyon sok levelet kaptam és kapok külföldi fotósoktól, akik gratulálnak a munkásságomhoz, és az elért kitüntetéshez.
Yelena
Fotó: Kerekes István
–Talán nem túlzás azt állítani, hogy eddigi munkái közül a Yelena című kép vált a legismertebbé. Egyrészt érdekelne a kép keletkezésének a története, másrészt az is, hogy amikor elkészült ez a kép, sejtett-e bármit is annak későbbi sorsáról, látta-e benne ezt a „sikerpotenciált”?
– Mivel serdülőkoromban sokat kirándultam Máramarosba, megmaradt bennem az ott élők egyedi világa. Marosvásárhelyről 2009. június 18-a reggelén úgy indultam el Máramarosba egy siklóernyős barátommal, hogy hátha sikerül találni egy egyedi arcot. A kocsit az egyik faluban parkoltuk le, és megegyeztünk a barátommal, hogy körülbelül két óra múlva találkozunk. Ő elindult a kivezető úton neki a hegynek, hogy „ernyőzős” helyeket találjon magának, jómagam meg a falu felé vettem az irányt, hátha találok fotótémát. Talán öt perc sem telt el, amikor szól a telefon a zsebemben, a barátom hív, hogy ahogy egy ház kerítése mellett elhaladt, meglátott egy nagyon egyedi környezetben hintázó kislányt. A kislány az eresz alatt egy farakás mellett hintázott. Benyitottam, hátul a kertben a nagymama épp kapált, köszöntem neki, és megkérdeztem, hogy készíthetnék pár fényképet a kislányról, ő meg úgy válaszolt nekem mintha régi ismerős lennék, hogy igen-igen, természetesen. Ezután a hintázás közben dúdoló kislányt megkértem, hogy picit legyen szíves megállni a hintázásban, mert fényképezni szeretném. Ekkor nem maradt más hátra, csak megörökíteni a megfelelő pillanatot. Hát így született e fényképem, és így teljesült a cél, amiért mentem. Miután elkészült a kép, és a helyszínen visszanézegettem a felvételeket, ez volt az egyetlen a húsz-huszonöt képből, amelyen ez az érdekes egyedi mosoly látható az arcán. Este az útról hazatérve és a képeket számítógépre letöltve, majd nyugodtan átfürkészve tudatosult bennem, hogy egyedi képet sikerült készítenem, viszont azt a legszebb álmomban sem gondoltam volna, hogy 4 év alatt ilyen eredményt ér el. És talán ide igazán betalál egy idézet, amelyet több mint tizenöt éve olvastam és írtam ki magamnak egy magyar fotós lapból. „Vannak képek, melyek úgy születnek, hogy szerzőjük előre kigondolt ötletét »beállítja«. Vannak azonban olyan képek is, amelyek elkészítésére csak egyetlenegyszer ad alkalmat és lehetőséget az ÉLET”. Én már tudom és meggyőződésem, hogy olyan fényképem, mint a Yelena, az életben többet nem lesz, egy ilyet egy embernek tényleg egyszer ad az élet.
– A kép keletkezéstörténetén túl Yelena sorsáról is jó lenne hallani pár mondatot. Kapcsolatban maradtak-e a kép elkészítése után is?
– Rá egy évre 2010 júliusában látogattam meg ismét a családot, vittem nekik egy Földgömb magazint (2009-től állandó szerzője vagyok a magazinnak), mivel akkor már címlapfotóként közölte le a kislány arcát a magazin az áprilisi számában. Ekkorra a képnek már volt pár értékes díja. A nagymamával sikerült csak találkoznom, akinek át is adtam a magazint, és aki örvendett a sikereknek. A kislányt nem láttam, mivel sajnos – ahogy nagymamától megtudtam – nemrég váltak el a szülők. Azóta viszont nem jártam kint náluk, de természetesen tervben van, hogy kimegyek hozzájuk.
– Az első komoly mérföldkő a karrierjében a Nők Lapja által meghirdetett fotópályázaton elnyert első helyezés volt 2004-ben. Akkor még Marosvásárhelyen élt és úszóedzőként dolgozott, és végül nem fogadta el a lap által felkínált fotóriporteri állást. Utólag hogy értékeli: gyorsította volna a szakmai kiteljesedését, ha már akkor erre az útra lép?
– Jelen pillanatban úgy érzem, hogy inkább a fotózás művészibb felét gyakorlom, azt a fokozatot, amit nemrég elnyertem, a művészfotó terén adományozzák. A sajtófotózással eddig nem igazán foglalkoztam, annak ellenére, hogy többszörös díjazott vagyok a magyar sajtófotó pályázatokon. Hogy mi lett volna, ha elfogadom a Nők Lapja által felkínált állást, ezen nem gondolkozom, ez akkor volt. Sokan mondják, hogy a sors felkínált nekem egy egyedien igen jó esélyt. Szerintem viszont nincs sors, hanem ahogy mondják: van akaratunk és van választásunk. Akkor ez volt az én választásom.
– A munkái között – ahogy gondolom az életében is – kiemelt szerep jut Erdélynek. Fotósként más szemmel közelíti meg az erdélyi helyszíneket és embereket amióta nem ott él? És fordítva: az ott edződött szemmel máshogy közelít az anyaországi témákhoz?
– Igen, ez egy jó kérdés! Valóban más szemmel közelítem meg a helyszíneket és az embereket amióta nem ott élek, amolyan „kiéhezetten a fotótémára”. Mivel nyugat Magyarországon, közelebbről Mosonmagyaróváron, élek, amihez közel van a Szigetköz, valamint az osztrák-burgenlandi Fertő rész, így itt inkább természetfotóval foglalkozom. Amikor elutazom Erdélybe, szinte ki vagyok éhezve, hogy szociotémát, portrét fotózhassak. Erdélyt nagyon jól ismerem és tudom, hogy milyen szociotémát, vagy esetleg egy-egy egyedi portrét hol kell keresnem.
