A 12 éves múltra visszatekintő nemzetközi formatervezői pályázaton Kovács Apor és Koczka Kristóf 1700 nevezőből most a legjobb 70 között versenyez. A három legtöbb szavazatot kapó nevező automatikusan továbbjut az elődöntőbe, a többi továbbjutót a zsűri választja ki.
A több mint száz éves múltra visszatekintő Electrolux tizenkét évvel ezelőtt indította el Design Lab versenyét az innováció és a fenntarthatóság jegyében, mindezt azért, hogy megismerjék a jövő dizájnerei hogyan is látják a jövő háztartási gépeit, a felmerülő problémákra milyen megoldásokat javasolnak. A szakmai minőség érdekében a versenyre kizárólag a meghívott nemzetközi egyetemek fiatal formatervezői és még tanuló diákjai jelentkezhetnek. Az Electrolux Design Lab pályázata jelentős segítséget ad a pályakezdő fiataloknak: a versenyt kiemelt figyelemmel kíséri a szakma, legjobb pályaművek felkerülnek a Design Lab weboldalára, és a legizgalmasabb munkák a vezető dizájn- és életmódújságok hasábjain is helyet kapnak. A győztes tervező a pénzdíjazás mellett hat hónapos fizetett gyakornoki állást kap az Electrolux egyik globális tervezőközpontjában. Ebben az évben a terveket a közösségi főzés, a friss levegő vagy a tiszta otthon témakörében készíthették el a versenyzők, összesen 1700-an próbálkoztak meg a feladattal. A legjobb 100+ koncepció közül a szakértők és közönség szavazatai hetven pályázót juttattak a harmadik fordulóba, köztük Kovács Apor és Koczka Kristóf ötletét.
Kovács Aport a Duna-deltánál tett kirándulás inspirálta: A PET projekt nemcsak a hulladékkezelés problémáját oldhatja meg, de új divatot is teremthet majd mondjuk 2025-ben. Apor háztartási gépének segítségével használt PET-palackokból saját igényeinkre szabott ruhadarabokat lehetne otthon előállítani. A másik magyar induló, Koczka Kristóf intelligens fűszernövény inkubátort álmodott meg. A Spic= a gyógynövények jótékony hatására fókuszál, a komposztrendszeren alapuló gép adatokat gyűjt rólunk és környezetünkről, miközben megtermeli azokat a gyógy- és fűszernövényeket amelyekre szervezetünknek a legnagyobb szüksége van. Koczka Kristóf olyan jövőképet vizionált a tervezéskor, amelyben a technológia az élő környezettel együttműködve nem csupán az ember kényelmét, de valódi szükségleteit is segíti.
Itt lehet szavazni a magyar tervezők munkájára.