A Petőfi Irodalmi Múzeum Nyári Fesztivál programjainak középpontjában idén is az irodalom áll: prózát, lírát, drámát újszerűen, szokatlan előadásban ismertet meg a közönséggel, ennek elérésére más művészeti ágakat is bevonnak a színpadra állított produkciókba.
A szabadtéri nagyszínpadon június 26-án a Rájátszás – Összetart a nátrium-benzonát koncertje lesz hallható. A Rájátszásban a magyar pop-rock élet legismertebb alakjai, valamint kortárs költők írják újra és játsszák el egymás műveit – a költők új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a költők egy-egy versét.
Június 30-án a Kaláka és Sebő Zenekarok koncertjét hallhatjuk Weöres Sándor énekelt életművéből. Az Ének a határtalanról címet viselő esten olyan megzenésített verseket hallhatunk, amelyeket a költő születésének 100. évfordulójára megzenésített Weöres Sándor-verseket tartalmazó ikerlemezre készítettek. A Kaláka
Július 6-án Rutkai Bori dalaival, verseivel és „festménymozijával” találkozhatunk. Az esten zenél Rutkai Bori és a Specko Jedno, meghívott vendégük Háy János. Rutkai Bori tavaly megjelent Festménymesék és dalversek című könyvében a képzőművész és író Borit tárja elénk. Festményei gyakran igen hosszú, már-már verssorként funkcionáló, talányos, humoros címet viselnek, képei pedig festményszerű dalszövegeiben kapnak új formát. A koncerten elhangzó dalok között egy kivetített tárlatvezetésen is részt vesznek majd a nézők: Bori mesél a képekről és keletkezésük történetéről, Háy János pedig saját írásaival reagál majd a képes-zenés témákra.
A W. H. Shakespeare formáció ismét az Akkezdet Phiaival zenél együtt, július 10-én a Márkos Albert vezette W. H. és a Závada-Süveg duó közös estjén a zenészek újra különleges környezetbe helyezik Shakespeare szonettjeit. A megzenésített szonettekben keveredik a kortárs improvizatív zene, a zenetörténeti utalások, a klangfarbe musik, a free jazz, az abstract hip-hop és a spoken word.