Általános iskola harmadik osztályában kitűnő tanuló voltam, ezért év végén kaptam egy jutalomkönyvet. Kanóc, az életművész volt a címe, nekem pedig nem tetszett a Kanóc férfinév, ezért sokáig félretettem a könyvet. Aztán egy nap nekiálltam, s emlékszem, egy éjszaka alatt olvastam el, takaró alatt, elemlámpával, ahogy abban a korban illett.
Rögtön utána újra nekiálltam, majd később a zsebpénzemből megvettem a Kanóc, az emberszelídítőt, az ifjúsági regény előzményét. Így ismerkedtem meg Padisák Mihállyal, aki az én olvasmányélményeim alapján nem csak a legközvetlenebbül értett a magyar serdülők nyelvén, de jellemábrázolásai meghatározták egész további életemet. És a Miska bácsi levelesládája révén ezt rajtam kívül magyar gyerekek és fiatalok tízezrei mondhatták még el magukról.
Padisák Mihály, aki a legkisebb korosztálynak szentelte egész életét, szombaton, életének 85. évében hunyt el. A ragyogó irodalmár-újságíró 1930. június 13-án született Budapesten, tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar–történelem szakon végezte. Előbb a külkereskedelemben kezdett dolgozni, de íróként is hamar megmutatkozott a tehetsége. Később jelentkezett rádióriporternek, ahova egyhavi próbaidő után vették fel. Csaknem fél évszázadon keresztül, 1952 és 2001 között volt a Magyar Rádió munkatársa, szerkesztő-riportere, játékmestere, műsorvezetője, dramaturgja. Kezdetben ipari helyszínekről tudósított, de mivel rendszeresen publikált gyerekekről, gyerekeknek szóló elbeszéléseket, folytatásos regényeket, kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Ő lett a magyar rádiózás első és akkoriban egyetlen ifjúsági témákkal foglalkozó riportere.
Olyan legendás műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Zsákbamacska (1964–68), a Halló, itt Rádió! (1965–66), a Diákélet (1965–68), a Játsszunk együtt! (1969–75), a Mesélő Magyarország (1970–75), a Játékmester kerestetik (1975–76) és a Miska bácsi levelesládája (1976–2001). Elmondása szerint volt olyan év, amikor utóbbiba tizenhétezer levelet küldtek be a gyerekek, és senki nem maradt válasz nélkül. Rangos kitüntetései mellett munkájának legnagyobb elismerése az volt, hogy levelezőtársai közül sokak évekkel később is tartották vele a kapcsolatot. Bárcsak sok követője lenne a mai médiában is!
