Legyenek bármilyen különc alakok, az írók és költők a társadalom tagjai, reflexióik így egy ország lelki és szellemi állapotáról tanúskodnak, foglalta össze a konferencia alapvető motivációját Gerő András történész, a Habsburg Intézet igazgatója. Az első világháború története a kezdeti eufóriától a véres kiábrándulásig remekül dokumentálható munkásságukban.
Molnár Ferenc haditudósítóként dolgozott mélyen a frontvonal mögötti kocsmákban, derült ki Sárközi Mátyás előadásából. Tárcanovellává nemesített jelentéseit az egész világon lelkesen olvasták, még a New York Times is közölte az írásait. A korabeli cenzúra azonban alaposan megrostálta a szövegeket, a háború borzalmait erőteljes, olykor abszurd képekben bemutató munkái végül az Egy haditudósító emlékei, illetve a Toll című kötetben láttak napvilágot.
Ahogy a harctól megcsömörlött milliók, később Molnár Ferenc is leginkább felejteni akart. Ez a szándék jelent meg világszerte ünnepelt műveiben, amelyeknek hála a közönség elfeledkezhetett a borzalmakról – egy időre legalábbis.
Ha Molnár Ferenc a felejtés írója, Csáth Géza a kíméletlen emlékezeté. A háború halottjának tekintem magam – vallotta magáról a morfinista író, derült ki Molnár Eszter Edina előadásából. Csáth tragédiája egyetlen kisiklott életben ábrázolja milliók értelmetlen halálát. Csáth a háború nélkül is elveszett volna saját feneketlen őrületében, tábori orvosi szolgálata azonban felgyorsította a folyamatot. Halálfélelme vezette orvosi pályára, orvosként korlátlanul hozzáfért a morfiumhoz, amely fokozta paranoiáját és rettegését. Ördögi körbe került, végül „a haláltól való félelme kergette a halálba” – foglalta össze az előadó Csáth tragédiáját.
Herczeg Ferenc is a háború tragikumát örökítette meg írásaiban, a korszak egyik legolvasottabb magyar alkotója, és nagy tekintélyű szerkesztője azonban józan eszét megőrizve a pusztítás értelmetlenségét állította művei középpontjába. Annyira félnek a hadseregben a felelősségtől, hogy inkább semmit sem tesznek – idézte az előadó, Veres Miklós az írót, akinek kezdeti lelkesedését 1917-re a béke mindenek feletti óhajtása váltotta fel. Herczeg az első világháborút „őstragédiának” nevezte. Mint írta, „repedés ment keresztül az emberiségen”, a humánum elveszett. Vészjósló szavait a második világháború borzalmai igazolták.
A konferencia utolsó előadásában Borbás Andrea a nemzeti költészet messiásáról beszélt Ady és Gyóni Géza szembenállásán keresztül.
