A Balaton déli partjának tíz kulturális kincse

Strandoláson innen és buliturizmuson túl a Balaton déli partján a kultúrával is feltöltekezhetünk.

A déli part csak arra jó, hogy onnan nézze az ember az északi part panorámáját − szól a közismert balatoni csúfolódás. Való igaz, hogy az északi part hihetetlen sokszínűséggel, természeti szépségek és történelmi emlékek egész sorával várja a látogatókat – de tévedés azt hinni, hogy a déli parton a siófoki buliturizmuson kívül nincs semmi, nincs mit megnézni.

A Balaton déli partja, bár szerényen tűri a félreállítást, annál inkább autentikusabban, tömegektől mentesen mutatja be az igazi utazóknak valódi kulturális értékeit. Ha unjuk a strandolást, vagy épp rossz az idő, a déli parton is van hová elmenni egy kis kulturális töltekezésre. Itt a tíz legérdekesebb látnivaló, végig a part mentén.

A siófoki evangélikusok évtizedeken keresztül vártak arra, hogy végre templomuk legyen: végül a rendszerváltás évei hozták el számukra a vágyaik megvalósulását – amit épp a művészeti ereje teljében lévő Makovecz Imre hozott el nekik. A kicsiny, ámde látványos, lendületes építmény Makovecz legjobb tervei közé tartozik.

A szimbólumokkal zsúfolt, szárnyait kitáró madárra emlékeztető evangélikus templom gyönyörű faszerkezeteket rejt magában. Bejárata fölött angyalszárnyak nyílnak, tornya tetején életfából nő ki a kereszt.

A templom az Oulu parkban áll, nem véletlenül: Siófok finnországi testvárvárosa biztosította a faanyag nagy részét az épület felépítéséhez. Az oltár fölött Péterffy László A feltámadott szobra című alkotása látható.

Szántódpuszta tényleg csak egy puszta − de még milyen! Egy 18–19. századból érintetlenül ránk maradt, korabeli majorság, lakóházak, istállók, magtárak megkapó együttese, fölöttük, a meredek domb tetején egy 1735-ben épült kis barokk kápolnával.

Szántódot már a tihanyi apátság híres alapítólevele is megemlíti, majd történetét mindmáig meghatározta a Tihany és Szántód közötti rév. A puszta épp átellenben van a tihanyi apátsággal, templomtornyaik rekkenő nyári hőségben, őszi párában és a téli, befagyott Balaton fölött néznek egymásra évszázadok óta.

A 18–19. század fordulóján Pálóczi Horváth Ádám (1760–1820) költő, író, a magyar hagyományok gyűjtője bérelte Szántódpusztát, hogy itt gazdálkodjon – miközben a felvilágosodás tanain alapuló írásait fogalmazgatta. A 19. század végére már kialakult a puszta végleges arculata.

A kései Kádár-korszak idejére tömegturisztikai látványosság lett a majorságból, ahol Pussta-partikat lehetett szervezni a Balatonra tóduló német és hazai tömegeknek.

Az igényesen felújított és megőrzött Szántódpusztát 1994-ben Europa Nostra-díjjal jutalmazták, az ezredfordulóra azonban meglehetősen gazdátlanná és kihasználatlanná vált a puszta. Ma inkább alkalmi események (mint a mostanában itt megrendezett Pannónia Fesztivál) visznek életet a falai közé.

Pedig Szántódpuszta kellő állami vagy magánakarattal újra tartósan életre kelhetne: meglévő épületeivel és funkcióival akár újra egy működő látványgazdaságot lehetne benne létrehozni, biokertészettel, mesteremberekkel, állatsimogatóval...

Addig is jobbára nagy csendben sétálgathatunk az öreg épületek között, esetleg a déli, somogyi erdős dombokra néző ódon temetőig elkalandozva.

A kicsiny, csendes Balatonföldvár nem a kultúra fellegvára – a kulturáltságé annál inkább. Az 1896-ban Széchenyi Imre által fürdőtelepként megalapított kisváros tulajdonképpen egy zöldellő parkba beépült villanegyed − talán az egyetlen település a déli parton, amely polgári hangulatában felveszi a versenyt az északi parti Füreddel.

A tóparti kettős platánsétány a Balaton legszebb alléi közé tartozik, s a tóhoz közel eső vagy a meredek löszdombra kúszó utcákban századelős, ma is gondosan karban tartott villaépületek között korzózhatunk.

Megtalálhatjuk a földváriak körében csak „Kulipintyónak\" nevezett Széchenyi-villát is, ahol Széchenyi Zsigmond, a későbbi neves vadász és író töltötte gyermekéveit: most helytörténeti kiállítás látható a nemrég szépen felújított, elegáns épületben.

A földvári kikötő is a legszebbek közé tartozik a Balatonon, épp szemben az erdő borította tihanyi Csúcs-heggyel. A löszfal tetején vezető Kelta sétányról és az országzászlótól lélegzetelállító panoráma nyílik szinte az egész Balatonra.

A nyár folyamán Balatonföldváron is egymást érik a programok: július 20-ig tartanak a Sajt és Bor Napok; és egészen szeptember végéig látogathatóak a Kultkikötő programjai, színielőadásoktól koncerteken keresztül a mese- és bábjátékokig.

Néha talán már el is felejtjük, hogy a Balaton és annak déli partja egykor országok, birodalmak, sőt civilizációk határvonala, összecsapásának színtere volt. A Török Birodalom és a Habsburgok kezén maradt Magyar Királyság állandóan mozgásban lévő, konfliktusban élő határvidéke volt ez a környék, amikor akár vízi csaták is zajlottak a végvári vitézek és a török hadak között.

A déli part hátországában több erősség védte a szultán birodalmát: a siófoki dombtetőn, Balatonendréden és Törökkoppányban is török helyőrségek működtek, nyomaik mára eltűntek. A régi időkre már csak egy szerény várrom emlékeztet Balatonföldvár és Kőröshegy mögött, Kerekiben: Fehérkő várának romjai.

Az először 1193-ban, Quereki néven említett vár a 15. században élte fénykorát, majd a törökök előretörése idején, 1540 körül a magyarok felrobbantották azt. A meredek kaptató után egy erdei tisztáson álló falromok hősi időkre emlékeztetnek.

„Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj, a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván, / én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély, meg a természet gyönyörűn lecsapott rám\" – írta Balatonszárszó című versében József Attila. A történetet mindenki ismeri – bár a pontos részleteket inkább csak ismerni véli –, de az bizonyos: József Attila itt töltötte élete utolsó időszakát, és itt halt meg a vasúti sínek között.

Az egykori Horváth-panzióban 2011-ben újult meg a József Attila-kiállítás. A legmodernebb, látványos múzeumi designnal, letisztult, áttekinthető rendszerben, mégis tartalmas részletességgel ismerhetjük meg a költő életét és utolsó napjait különböző kiállítási tárgyak, dokumentumok segítségével – és az interaktív, játékos megoldások még többeket közelebb hozhatnak a nagy költő művészetéhez.

Szárszó mögött egy tágas völgyben négy falu, Szólád, Nagycsepely, Kötcse és Teleki bújik meg. A Teleki faluvégében fekvő temetőben találjuk a déli part egyik legrégibb emlékét, egy Árpád-kori temetőkápolnát, román stílusú apszisával és ódon berendezésével. A falu sok más déli parti településhez hasonlóan a tihanyi apátság birtokai közé tartozott, a kápolnát a 18. században bővítették ki.

Két középkori eredetű, indás-sárkányos oszlopfője ritka kincs a sok pusztítást átélt somogyi tájban. A szomszédos Kötcsén több régi kúriát és számos szőlőültetvényt találunk: a helyi Veszprémi pincészet a környék még kevéssé ismert, de remek borai révén feltörekvő borászatai közé tartozik.

Szemesen kanyarodott egykor délnek a dél-balatoni, adriai hadiút, a stratégiai fontosságú pontot régen földvár védte. Templomának gótikus részletei is vannak, a község központjában számos régi épület, köztük egy postakocsi-állomás is megmaradt.

Balatonszemes ma a déli part gasztronómiai központjának számít, hála a vidéki Magyarország egyik legjobb éttermének, a Kistücsöknek, valamint a közelben álló Bujdosó pincének.

A Kistücsök Csapody Balázs étterem-tulajdonos és Jahni László séf húszévnyi kitartó munkájának köszönhetően vált a Balaton egyik minőségi fókuszpontjává; Bujdosóék pedig a családi pincészetük szisztematikus felépítésével tettek hozzá sokat a déli part borászati hagyományainak újraélesztéséhez.

A szőlőről és a borról szól a Balatonlelle mögötti Kishegy is, melynek egyelőre kis számú, de annál kitartóbb rajongója lelkesen terjeszti a tényt: az ország egyik legszebb panorámáját láthatjuk a Kishegy oldalából.

A szőlők sorai fölött a boglári és a fonyódi hegy, majd a Balaton kék-ezüst csíkja, túlpartján pedig a Balaton-felvidék változatos hegysora alkotja a lenyűgöző összképet, a Keszthelyi-hegységtől a Badacsonyon és a Gulácson keresztül Tihanyig.

Kishegy éke egy kis fehér falú, barokk kápolna, benne egy cicomás oltárral, rajta a hegyet egy időben birtokló Széchenyiek címerével.

A szomszédos Majthényi Présház és Étterem teraszáról ételek-italok mentén élvezhetjük a páratlan balatoni látványt az állandóan változó égbolt alatt. A Kishegy fényét és hírnevét emeli az országos hírű Konyári és a Pócz pincészet is, amik várják a szomjuk oltására és pihenésre váró utazókat.

A legendás Nagyberek ma már egy nagyrészt kiszárított pusztaság, de az azt körbevevő somogyi dombok peremén öreg falvak sorakoznak. Buzsák tájháza egy egykori módos parasztportában működik, ahol megismerhetjük a falu régi lakóinak, az egykor horvát telepeseknek az életét. A kék-piros és fekete-piros buzsáki hímzés hagyományaival is találkozhatunk a községben.

A szomszédos Csisztafürdő egy Nagyberek-széli, eldugott kis fürdőhely, amit a magyarok mellett feltűnően sok német és holland nyugdíjas is megtalál. Buzsák határában régi présházak sora enyészik és várja jobb sorát.

Így van ezzel Nikla is, ahol egykor Berzsenyi Dániel gondozta birtokát és fogalmazta költeményeit. A hírnévre törő, majd kisbirtokosi életébe melankolikusan beletörődő Berzsenyi kúriája ma is látogatható: gyönyörű, idilli kertben kissé poros, régimódi kiállításon nyerhetünk betekintést a 18–19. század fordulóján alkotó művész munkásságába.

Ahogy Berzsenyi írta: „Nem álmodni, hanem élni illik e szép világon...\", s ő valóban a teremtő életnek szentelte földi idejét.

A Bereken túl, az első somogyi dombokon fekszik Somogyvár, a vármegye ősi központja. A hagyomány szerint itt lehetett Koppány szállása is, de a hely fontossága az államalapítás után is megmaradt. Szent László királyunk 1091-ben hívott ide Franciaországból bencés szerzeteseket, majd felépült a hatalmas, lombardiai román stílusban épült kolostor is.

A francia szerzetesek által emelt templom és a kolostor egy messzire kisugárzó szellemi központtá vált a középkor századai során. A török közeledtével végvárrá alakították az épületeket, majd a hódoltság háborúi során lassan az enyészeté lett az épületegyüttes. A sokáig elfeledett kolostort a hetvenes években kezdték feltárni, ma már szépen rendezett romkert várja a látogatókat.

A kilátótoronyból mind az egykori kolostor elrendezését, mind a széles tájat beláthatjuk, egészen a Balatonig és a Badacsonyig; s közben eltűnődhetünk azon, mi mindent kell majd nekünk és az utánunk következő nemzedékeknek tenni, hogy egyszer a középkor századaihoz hasonló szellemi kisugárzás jellemezze a Balaton déli partjait.

Kezdhetjük ott, hogy nem feledkezünk meg a most is meglévő kulturális örökségünkről...