A Hősök terén ünneplik Nándorfehérvár hőseit

Amiért a harang szól: Hunyadi Jánosra és a nándorfehérvári győzelemre emlékeznek a budapesti Hősök terén vasárnap.

2014. 07. 19. 9:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Védnökséget vállaltak továbbá a Dunakanyar polgármesterei: Rogán László (Budakalász), dr. Dietz Ferenc (Szentendre), Nyíri Csaba (Leányfalu), dr. Sajtos Sándor (Tahitótfalu), Pályi Gyula (Dunabogdány) és Félegyházi András (Visegrád).

 

1456 nyarán a Kapisztrán Szent János vezetésével dél felé vonuló keresztesek megálltak a szegedi ferences rendház mellett, a mai Mátyás téren, így az emléknapoknak helyszíne révén közvetlen kapcsolata is van a történelmi eseménnyel.

A programok sora pénteken délután a ferences kolostorban kezdődött.

 

Szombaton délelőtt az ünneplők Szeged belvárosában, a Klauzál téren gyülekeznek, majd dobosoktól, zászlóforgatóktól, haditornászoktól és gólyalábasaktól kísérve az alsóvárosi ferences templomhoz és kolostorhoz vonulnak, ahol haditáborok, kézművesvásár és -foglalkozás, zsonglőr, agyagos és csuhés játszóház, honvédségi harceszköz-bemutató, gyermek-lovagitorna, délután íjász- és vívásoktatás várja a vendégeket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.