A VOLT ellenére a Lövérekben lelassul az élet

A kiadós vihar sem vetette vissza a fesztiválozók hangulatát.

A fesztiválok legfőbb vonzereje, hogy a kordonokon belül mindenki tökéletesen szabadnak érezheti magát. A beléptető kapukon túl a külvilág szabályai új értelmet nyernek. És ez valahogy lelassítja, megnyugtatja az embert. Hiába paradox a helyzet, a dolog működik. Különösen a VOLT esetében, amely a monstre zenei rendezvényekkel összehasonlítva mindig is emberléptékűnek tűnt, nem beszélve a környezet nyújtotta előnyökről. A burjánzó zöld fokozza a szabadság érzését, mintha valóban természeti lények lennénk. És valahogy az emberek is emberek maradnak: az elveszett iratokat, bankkártyákat rögtön leadják, lopásról nem hallani, sőt volt, hogy az ülőhelyeket is foglalják az idegenek egymásnak addig, amíg a másik kicsit kitombolja magát valamelyik koncerten. A Lövérekben minden július elején lelassul az élet.

Megvan persze a hátránya is a végtelen szabadtérnek. Egy vihar például komolyan belerondíthat a felhőtlen jókedvbe. Esőnap híján a talán csak arra az egy éjszakára érkező fesztiválozók tombolás helyett kénytelenek a jól-rosszul záró fedezék alatt összezsúfolva végighallgatni a zenekart, amire hónapok óta vártak. A VOLT különleges atmoszféráját jelzi azonban, hogy még egy komolyabb eső sem változtat semmin. A fesztivál ugyanúgy pörög tovább.

Sopronnak szerdán kijutott a jóból, az első nap éjszakája a dagonyáról szólt. De ne szaladjunk ennyire előre. Kedden, a nulladik napon a Nagy-Szín-Pad „tehetségmutató” öt döntőse lépett fel az utánpótlás-nevelés jegyében. A fiatal magyar zenekarokat elnézve a jövőben nem okoz majd fejtőrést a szervezőknek a hazai fellépők kiválasztása. Szerdán aztán megérkeztek a „nagyok”, és a vihar. A Morcheeba mosolygós, lelazult koncertjén még hétágra sütött, a pszichedelikus gitárpopban utazó MGMT zenéje viszont a feltámadó szél miatt már szó szerint elszállós lett. A slágerek ellenére néha fájdalmasan monoton amerikaiak után a Quimby igazi stíluskavalkádot varázsolt a színpadra. A kiszámíthatóan adagolt fesztiválszámok – a Halleluja, a Kivándorló blues, a Fekete Lamour, az Állatok a legelőn – a szakadó esőben is a küzdőtérre vonzották a közönséget. Éjfélhez közeledve a memphisi Skillet tovább hevítette a hangulatot. A keresztény rockerek zúzós, kalapálós, együtt üvöltős zenéjére kis híján összedőlt a második számú színpadnak otthont adó sátor: hiába, ez már nem gitárpop volt.

Aztán másnap jött a fiatalok ideálja, Jared Leto és zenekara, a Thirty Seconds to Mars. A friss Oscar-díjas zenész tavaly már fellépett Sopronban. Nem volt ismeretlen a terep, sőt, de akkor is elvárható lett volna, hogy kicsit más műsorral rukkoljanak elő, mint egy éve, vagy  például akkor, amikor a Sziget fesztiválon ők ugrottak be a váratlanul elhunyt Amy Winehouse helyére. A hasonszőrű számok, a látványelemek (óriási lufik, konfetti, magyarzászló-lengetés) a jól megszokott sorrendben jöttek, talán egyetlen dolog hibádzott nagyon: Shannon, a dobos, Jared Leto testvére hiányzott a színpadra. Ő kénytelen-kelletlen Amerikában ragadt. Jared modernkori apostolként hódította meg a kamaszokat, de nemcsak a tinilányokat, hanem szokatlan módon a fiúk is tömegével rajonganak a zenéjéért. Idolság ide vagy oda, mintha kicsit kifulladt volna az amerikai zenekar, most kéne egy kicsi szünet, mielőtt újra Magyarországra látogatnának.

Steve Aoki, a japán felmenőket magáénak tudható kaliforniai DJ sem először látogatott el a VOLT-ra. A divatguruként is számon tartott Aoki óriási elektro-house partyt varázsolt a Lövér kemping közepére. Stílusos volt, meg kell hagyni, hiszen még Brahms Magyar táncok No. 5. kompozícióját is feldolgozta. De valahogy mégis elkeserítő, hogy ez a fajta „szeletelős zene” hegyeket tud megmozgatni: a küzdőtéren szinte hely nem maradt szabadon, a kemények pedig, akik a színpad elején önkívületi mámorban zakatoltak Aoki playlistjére, még egy tortát is kaptak a nyakukba. Pedig ennek pont fordítva kellett volna történnie.

A java persze még hátra van, hisz vasárnap lép színpadra a fesztivál idei igazi húzóneve, az Arctic Monkeys.