Idén emlékezünk az első világháború kitörésének századik évfordulójára, és a tragikus történelmi esemény hatásáról kevés kiállítás tud olyan meggyőző erővel beszélni, mint a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Dada és szürrealizmus című, szerdától látogatható kiállítása.
Úgy is fogalmazhatnánk: a dadaizmus, és a belőle is merítkező szürrealizmus egyfajta szellemi gyászmunkaként is jelentkezett. A minden egész eltörött érzés, a korábbi, biztosnak és megingathatatlannak vélt értékek hirtelen megroppanása és átértékelődése után az alkotók nem véletlenül választották a radikális megoldásokat és újszerű technológiákat. Ahogy a kiállításon is szereplő Kurt Schwitters írta: „minden összeomlott, és a töredékekből új dolgokat kellett teremteni”.
Ám ez a töredékesség nem jelenti azt, hogy ezek a művek ne a teljességet céloznák vagy hiányosságaikkal tüntetnének. Sőt, a jeruzsálemi Izrael Múzeum anyagából származó válogatás éppen arról győzheti meg a két fogalom hallatán esetleg szkeptikusabb nézőket, hogy mennyire mélyreható változásokat hozott az avantgárd nem csak a szigorúan vett képzőművészet, de általában a valósághoz és a technikához fűződő viszonyunkban.
Ahogy arra például az izreali Adina Kamien-Kazhdan, a tárlat kurátora rámutatott a hétfői sajtóbejáráson: a dadaizmus a multimediális művészet alapjait is lerakta hangosverseivel, a különféle anyagok és információhordózók együttes használatával. Emellett a dadaisták és a szürrealisták az akkor újnak számító sokszorosító technológiák, a modern grafikai tervezés vívmányait is féktelen képzeletük szolgálatába állították, ezzel is sokat téve azért, hogy a magas és a populáris művészet különállása legalábbis megkérdőjeleződjön, ha nem is tűnt el végleg.
Mi több, a dadaizmus tekinthető az első igazi nemzetközi irányzatnak, és ennek nyomait a magyar néző is örömmel nyugtázhatja, például Marcel Janco szőrt és újságkivágásokat is felhasználó kollázsán, ahol Kassák neve is feltűnik. Már a dada is örömmel nyúlt a leghétköznapibb tárgyak, a kidobásra ítélt kacatok felé, és ezt a programot a szürrealizmus is továbbvitte. A budapesti kiállítás egyik nagy előnye például Adina Kamien-Kazhdan szerint, hogy a tér ügyes kihasználásával sikerült Marcel Duchamp elhíresült piszoárjának a művész által készített replikáját és a többi, a readymade jegyében hétköznapi létezésükből kiragadott tárgyait úgy elhelyezni, ahogy azok eredetileg a művész otthonában voltak láthatók.
De nem ő az egyetlen húzónév a tárlaton. Többek között Max Ernst, Man Ray, Joan Miró, René Magritte és Salvador Dalí munkái is megtekinthetők, és ezek között olyan „világsztár” képek is szerepelnek, mint Magritte Kastély a Pireneusokban című, 1959-ben készült képe, vagy Miró Spanyol táncosa, mely szép példája annak, ahogy a figuralitás és az absztrakció közötti határ elmosódik.
A budapesti és az izraeli múzeum együttműködése nem először eredményez ilyen látványos kiállítást. Ahogy arra Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese emlékeztetett hétfőn: a két intézmény közötti együttműködés hosszú múltra tekint vissza, öt éve A Szentföld öröksége címmel mutattak be válogatást Budapesten az Izrael Múzeum kincseiből, tavaly pedig francia impresszionista mesterek remekei érkeztek Jeruzsálemből az MNG kiállítására.
Az Izrael Múzeum rendkívül gazdag gyűjteménnyel rendelkezik dadaista és szürrealista alkotásokból, ezek adományként kerültek az intézmény birtokába – mondta el James S. Snyder, az intézmény igazgatója, hozzátéve azonban: az ezekből összeállított válogatásnak igen érdekes kontextust nyújtanak a két irányzat magyarországi hatását bemutató munkák. Ez utóbbi törekvés mindenképp dicséretes, ugyanakkor nem lehet elhallgatni azt sem: az Átrendezett valóság című, a dadaizmussal és a szürrealizmussal kapcsolatba hozható sajátos magyar közelítésmódok bemutatása kissé túlterheli a befogadói élményt, sokkal jobban járna a néző, ha önálló kiállításról lenne szól.
Meg is érdemelné az osztatlan figyelmet a tárlat, mely magyar köz- és magángyűjtemények műtárgyaiból válogatva tekinti át dada és a szürrealizmus magyarországi hatását, részben kronologikus, részben tematikus csoportosításban hangsúlyozva, hogy kimondottan magyar dadáról és szürrealizmusról nem lehet beszélni, a kiállítás ezért a kapcsolódási pontok mellett a különbségeket is felmutatja. A nemzetközi és magyar anyaghoz kapcsolódóan is tartalmas olvasmányokat kínál az Új Művészet legújabb száma, melynek tematikus gerincét szintén a dadaizmus és a szürrealizmus adja.
(Dada és szürrealizmus. Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí – Válogatás a jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményéből és az Átrendezett valóság – Alkotói stratégiák a magyar művészetben a dada és a szürrealizmus vonzásában. Megtekinthető október 5-ig.)
