Catherine Deneuve ismét remekelt

Egy depressziós zenészből lett házmester és egy hisztérikus nő találkozása a legújabb francia filmben.

Egy kiégett zenész a külvilág elől egy társasház házmesteri állásában keres menedéket. Egyszemélyes önismereti kurzusába többen is be-becsatlakoznak, ami megédesíti a vegytisztán keserűnek megélt hétköznapokat. Catherine Deneuve pedig ismét príma A házmesterben.

Uborkaszezon van, ilyenkor a nagy nyári hollywoodi monstrumok mellett nehéz más filmet találni. A tavaszi és őszi dömpinggel ellentétben jó, ha heti kettő-három új film érkezik a mozikba. És itt volt az egy hónapos focivébé is, ami után szintén nehezen tér magához a piac. Ezért is lelkesítő A házmester megjelenése, amely ugyan nem kicsattanóan boldog film, de hát ilyenekre is szükségünk van.

A francia Pierre Salvadorit mifelénk sem kell nagyon bemutatni, népszerű volt a Mosás, vágás, ámítás című, legutóbbi mozija, de már majdnem két évtizede jelen van a magyar mozikban is vidám-keserédes filmjeivel. Ilyen A házmester is, amelyben egy zenész lefagy egy koncert közepén, s csapot-papot hátrahagyva kilép addigi életéből.

Hívhatjuk kapuzárási pániknak, csömörnek, meghasonlásnak, a lényeg, hogy a férfi egyszer csak óhatatlan vágyat érez a teljes elzárkózásra a külvilágtól, meg egy olyan munkára, amelyből a remetelétet azért fenn tudja tartani. Ezért lesz egy csendes társasház házmestere, ahova a hiperaktív Catherine Deneuve férje fogja felvenni.

A beilleszkedés menete gyorsan lezajlik, a kukatologatás és sepregetés mellett pedig még az emberek meghallgatására is futja idejéből. Összetört életből a társasházban is akad: a sportbaleset miatt kettétört karrierű focista legalább annyira tragikus hős, mint a nyugdíjazását elfogadni nem képes Deneuve. Barátságok, sorsközösségek formálódnak a falak között, ahová vidám pillanatokból éppúgy jut, mint keserű epizódokból.

A házmester a hétköznapi szorongások mozija, amelynek hőseit olyan gondolatok frusztrálják, ami mindannyiunk előtt ismerős lehet. Salvadori ugyan a középpontba helyezi az apátiába zuhant Gustave de Kervern figuráját (meggyőző teljesítmény a visszafogottságot megkövetelő karakter ellenére), de szépen bomlanak ki körülötte a jellemek. Főleg Deneuve lubickol a szerepében.
A hetvenen túl is eleven, sokadvirágzását élő színésznő érezhetően élvezi, ha rétegzettebb karakterek bőrébe kell bújnia. A Bettie-mobil és a Született feleség után most ismét itt egy összetett figura, amelybe akár saját magát is beleértheti a színésznő. A bohó humor mellett a rendező néhány meghökkentő képsorral igyekszik változatosságot elérni, de igazából erre nincs is szükség, mert amerre a film tart, az az irányvonal teljesen megfelel a merengésre fogékony közönségnek.

A házmester nem a harsányság filmje, és nem is állítja azt, hogy csak hinni és bízni kell, és akkor az élet magától jóra fordul. Hasznos tanácsokkal és örömteli percekkel azonban így is megajándékozhatja a nézőt.

(A házmester, színes, feliratos, francia film, 97 perc, 2014. Rendező: Pierre Salvadori. Forgalmazó: Vertigo Média.)