Magyarországnak a nemzetközi cirkuszvilág élvonalában a helye, és minden esélye megvan, hogy Közép-Európa meghatározó cirkuszhatalma legyen – mondta Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Cirkuszok Éjszakája budapesti sajtótájékoztatóján. A szombati show-t épp ezért „presztízsteremtő rendezvénynek” is szánják.
A Fővárosi Nagycirkusz 125. évfordulóját is ünnepli ezen az estén. Circus Classicus című műsoruk legjobb produkcióit mutatják be, Richter Flórián lovas- és elefántszámait, Hans Ludwig Suppmeier tigrisidomár művészetét, a brazil Super Silva plafonakrobata mutatványát, és felvételeket a magyar cirkusz nagy pillanataiból. (Képünkön az egyik fiatal ukrán vendégfellépő, Pierrot levegőakrobatika száma)
A sztárvendég a Fővárosi Nagycirkuszban a magyar származású Steve Eleky lesz, aki komikusként lett világhírű. A hatvanas évek elején kivándorolt legendás magyar cirkuszművész-család gyermekeként Németországban, Kesselben született. Artistaként és zsonglőrként kezdte a pályáját, de igazán egyik műfajban sem találta a helyét. Testvérével, Máriával közös zsonglőrszámukba csempészett be először komikus elemeket, aztán már saját komikus zsonglőrszámával állt a porondra, ami azonnal sikert hozott neki.
A skót ruha a kilencvenes évek elején vált a művész védjegyévé. A zsonglőrködésen kívül bűvésztrükköket is használ a műsoraiban. Steve Eleky az este tizenegykor kezdődő záróműsorban, az Orpheum hungaricum varietében lép színpadra humoristákkal, rúdtáncosokkal, akrobatikus kosárlabdázókkal és egy egzotikus tánckarral.A varieté reneszánszát éli, ezért választotta ezt a műfajt a Fővárosi Nagycirkusz a jubileumi est lezárásaként. A show este 11-kor kezdődik. Steve Elekynek egyébként két-három évre előre tele van a naptára, és a gázsija is meghaladja a a Fővárosi Nagycirkusz lehetőségeit, így szó sem lehet arról, hogy hosszabb időre lekössék Budapesten a művészt. A Cirkuszok Éjszakájára magyar származására is tekintettel baráti áron ígérkezett el Eleky.