De-Phazz: A zene jobb, mint a politika

A Balatonnál koncertezik a De-Phazz. Ez jó apropó volt, hogy felhívjuk az elragadó énekest, Pat Appletont.

Legközelebb a Balaton partján hallható élőben Magyarországon a heidelbergi alapítású, simogatóan finom zenét játszó dzsesszformáció. Nem csoda, hogy könnyedén keverik a stílusokat, hiszen az alapító Pit Baumgartnerhez – akinek édesanyja német, édesapja osztrák – az a Karl Frierson csatlakozott, aki Észak-Karolinában látta meg a napvilágot, valamint az a Pat Appleton, aki német és libériai felmenőkkel rendelkezik. A csodálatos hangú énekes hölgy akkoriban a heidelbergi egyetemen tanult politológiát. A közös munka hamar meghozta gyümölcsét. Először Németországban, majd Európa-szerte szerzett stabil rajongótábort a kellemes, idegnyugtató, mégis dinamikus zenékkel jelentkező formáció. Többször koncerteztek már nálunk, Budapesten már szinte otthon érzik magukat.

– De vajon Paloznakon jártak-e már? – kérdeztem az énekest.
– Ott még nem, de a Balatonnál már voltam, úgyhogy várom az újabb találkozást.

– Életrajzát ismerve valószínűleg nem élte át személyesen azokat az időket, amikor a kettészakított Németországban élő családok a magyar tenger partjainál találkoztak egymással.
– Valóban nem, de sokat hallottam róluk. Főleg az NDK-ban felnőtt barátaimtól, akiknek ez meghatározó élmény volt, hiszen még ide is csak kétévente, külön engedéllyel juthattak el. Olyankor úgy érezték, kis időre bár, de kiszabadultak az elnyomás alól. Ráadásul itt roskadoztak a boltok, minden kapható volt, ami otthon hiányzott. Az én endékás korszakom Afrikában telt el, ahol hat és tizennyolc éves korom között éltem. Az édesapám libériai születésű építészmérnök, aki német anyukámmal együtt úgy határozott, hogy egy időre oda költözik a család. Azokban az években megtanultam, hogy nem minden a pénz, sőt kifejezetten lehetünk boldogok anyagilag szerényebb lehetőségek között is. Ezért tűnik fel még mindig Európában, főleg Németországban élve, hogy mennyi felesleges holmival vesszük körbe magunkat, milyen sokan felejtik el, mik is az igazán lényeges dolgok az életben. Egyfajta ironikus, racionális és kiegyensúlyozott világszemléletet köszönhetek annak, hogy távol Európától töltöttem a gyerek- és kamaszkorom.

– Milyen volt egy német kislánynak hatévesen belecsöppenni az afrikai valóságba, egy olyan országból, ahol természetesnek veszik a gazdasági csodát, és a jólét, a mértéktartás, valamint a szervezettség határozza meg az életet?
– Sokáig tartott, amíg hozzászoktam. Eleinte minden tökéletesen idegennek tűnt. Otthon például hagyományos német konyhát vezettünk. Amikor meghallottam, hogy Libériában majomhúst is esznek, teljesen kikészültem. Hetekig csak főtt rizst voltam hajlandó enni. Később nagyon megszerettem az ottani életünket. Rengeteg háziállatom volt. Az ottani ismerősök mindenféle fiatal erdei állatot hoztak az őserdőből. Felneveltem egy antilopborjút, élt velünk mongúz, mindenféle madarak. Három napig még majmom is volt, de akkora felfordulást csinált a lakásban, hogy egyáltalán nem tiltakoztam, amikor az anyukám azt javasolta, hogy vigyük el inkább az állatkertbe. Szerintem sokkal érdekesebb gyermekkorom volt, mint Németországban lett volna.

– Van még honvágya?
– Gyermekkorom Libériája ma is hiányzik. Sajnos a polgárháborúk mindent tönkretettek abból, amit ismertem és szerettem. Az akkori barátaim és a rokonaim nagy része is elmenekült onnan. Már nem vágyom vissza, eltűnt az az ország, amelyhez szép emlékek fűznek. Az édesapám, aki szintén Németországban él, talán még mindig szeretné, ha visszamennénk, és esetleg valamiféle politikai szerepet vállalnék, de erre én jelenleg semmiféle esélyt nem látok.

– Olvastam, hogy az egyetemen politológiát tanult. Mégsem érdekli az aktív politizálás?
– Az úgynevezett asztal melletti politizálásnál megállok. Amikor a barátaimmal sörözgetünk, gyakran szóba jönnek ezek a témák. Néha eszembe jut, hogy komolyan is belevághatnék, de gyorsan elhessegetem magamtól ezeket a gondolatokat. A világon mindenütt, nálunk, Németországban pedig különösen azonnal korrumpálhatóvá válik az, aki hivatásos politikussá válik. A világ tele van gazdasági lobbikkal, amelyek megpróbálják a politika területén is érvényesíteni az érdekeiket. Az a politikus, aki alkalmazkodik, elveszti a függetlenségét, aki pedig sikeresen ellenáll ezeknek a törekvéseknek, hamar kívülállóvá válik. Sokáig hittem abban, hogy a politikusok az igazság és a becsület harcosai, de ez óriási tévedés volt részemről.

– A zenében nincs korrupció.
– Ott sem tökéletes minden, gondolok itt például az interneten ingyen beszerezhető produkciókra, ahol nagyjából ellopják, amit a művészek létrehoznak. Szerencsére az emberek szívesen járnak koncertekre, különben mi, zenészek már rég munkanélküliek lennénk.

– Talán azért nőtt meg a fellépések, fesztiválok, klubok ázsiója, mert ebben a robbanásszerűen változó, elektronikus szerkezetekkel túlzsúfolt világban egyre fontosabb az embereknek az a személyes kontaktus, amelyet az élő koncertek is jelentenek.
– Néha nem is értem, miért látok annyi embert a koncerteken, akik meredten figyelik a mobiljuk kijelzőjét, miközben felveszik, ami a színpadon történik. Miért nem tudnak egyszerűen jelen lenni a pillanatban, és élvezni az élményt? Nem hiszem, hogy egy telefonnal készített felvétel maradandóbb lenne, mint egy igazán átélt pillanat emléke. Van ennek persze előnye is: az egyik magyarországi fellépésünkön készült telefonos videót eddig több mint százötvenezren nézték meg; használt a népszerűségünknek. Így megy ez.

– Milyen műsorral jönnek Paloznakra?
– A klasszikus De-Phazz-formációval, az egész zenekarral, videoinstallációkkal érkezünk. Mi sem szűkölködünk tehát technikai bravúrokban, bár épp most dolgozunk egy olyan dzsesszkombón, ahol minden ilyesmit mellőzni fogunk. Jövőre már ezt is meghallgatja a magyar közönség. A neve is meg van már: De-Phazz Privat. A nyár végén Berlinben adunk belőle némi ízelítőt. Ezt étvágygerjesztőnek szánjuk azoknak, akik nemcsak az ingyenesen letölthető oldalakon keresik a számainkat, hanem esetleg kedvük támad lemezt venni.

– Ismer magyar zenészeket?
– Így kapásból Yonderboi jut eszembe, de remélem, Paloznakon majd bővül a névsor.