Gábor Marianne 1917. április 26-án született Budapesten. Szőnyi István festőiskolájában tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolán Réti István tanítványa volt. Műveit 1938-ban láthatta először kiállításon a közönség, azóta negyvennél is több önálló tárlaton és több mint húsz külföldi kiállításon mutatták be őket. 1941 és 1943 között a zebegényi művésztelepen dolgozott. Később betiltották: 1949-1955 között nem szerepelhetett műveivel kiállításokon.
Művei közül elsősorban karakteres, ironikus emberábrázolásai, valamint lírai hangsúlyú figurális és tájképei ismertek. Úti élményeit megragadó vázlatokban rögzítette.
Gábor Marianne munkássága stiláris szempontból kapcsolható a 20. század közepének magyarországi festészetéhez, a Gresham-körhöz. Mesterei közül Szőnyi István is tagja volt e körnek.
Számos képét a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum, valamint több külföldi, főleg olaszországi gyűjtemény őrzi, így az Uffizi is.
Gábor Marianne azon kevés festők egyike, akinek két önarcképét is őrzi a firenzei képtár, mindkettő 1956-ban készült, és 1976-ban ajándékozás útján kerültek be az Uffizi gyűjteményébe. Önarckép florentin kalapban című képe azóta a legtöbbet említett festményévé vált.
1941-ben Hatvany-díjat, 1976-ban Leonardo-érmet kapott, 1978-ban érdemes művész lett, 1995-ben pedig Budapestért díjjal ismerték el. A Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatának kitüntetettje is volt.
