Nadine Gordimer 1991-ben vehette át irodalmi Nobel-díját életművéért. Elbeszéléseinek többsége a dél-afrikai társadalmat meghatározó faji kérdésekkel foglalkozik.
A haláláról kiadott közlemény hangsúlyozza: az írónő mélyen a szívén viselte Dél-Afrika, az ország kultúrája és népe sorsát és a nem lankadó küzdelmét azért, hogy élni tudjon újonnan kivívott demokráciájával.
A művészt a Nobel-díj mellett nagy büszkeséggel töltötte el az is, hogy egy 1986-as tanúvallomásával segített megmenteni az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) 22, hazaárulással vádolt tagjának életét.
Nadine Gordimer egy dél-afrikai bányászvárosban, Springsben született. Katolikus iskolába járt, de haladó szellemű anyja, aki a feketék gyerekeinek akart bölcsődét létesíteni, otthon tartotta és maga tanította lányát. Nadine sokat olvasott, kilencéves korától már maga is írt rövid történeteket.
Első műve, egy gyermekeknek szóló novella 1937-ben jelent meg a johannesburgi Forum folyóiratban. A középiskola elvégzése után beiratkozott a Witwatersrandi Egyetemre, de tanulmányait nem fejezte be.
1948-ban Johannesburgba költözött. A helyi folyóiratokban publikálta írásait, amelyekből 1949-ben Face to Face (Szemtől szemben) címen állította össze első novelláskötetét. 1951-től a rangos amerikai New Yorker magazin is közölte elbeszéléseit, neve ekkortól lett szélesebb körben ismert.
1953-ban jelent meg első, önéletrajzi ihletésű regénye Lying Days (Hazug napok) címmel, amely már magán viselte későbbi műveinek legfőbb jellemzőit: az égető társadalmi kérdések iránti fogékonyságot, a lélektani érzékenységet, a tömör, világos, látszólag szenvtelen stílust.
Szinte minden művében, regényeiben, novelláiban és esszéiben is azt vizsgálta, milyen rombolóan hat a faji megkülönböztetés, az apartheidrendszer a dél-afrikaiak életére, feltárta a személyes elszigeteltség és a társadalmi igazságosság vágya közötti feszültséget.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az apartheid eltörlése nem old meg automatikusan minden problémát.
A hatvanas évek elejétől aktívan bekapcsolódott az apartheidellenes mozgalomba: tagja lett az illegalitásba kényszerült Afrikai Nemzeti Kongresszusnak, egy időben bújtatta annak vezetőit is, külföldi útjai során előadásokat is tartott az apartheidről és az emberi jogok helyzetéről, felemelte szavát a szólás- és sajtószabadságért.
