„Idén 19. alkalommal rendeztük meg Kárpátalján a néptánc-, népzene- és kézművestáborunkat. A mostani újdonság az a mintegy 120 helyi pedagógus részére tartott mesterkurzus volt, amellyel egy féléves továbbképzés ért véget. A Zeneakadémia tanáraival és a Magyar Állami Népi Együttes művészeivel az elmúlt szemeszterben havonta jártunk ide tanítani, hogy segítsünk annak a tanárgárdának a kiképzésében, amely új életet vihet az itteni magyar népzenébe és táncházmozgalomba” − mesélte a kárpátaljai Visken született hegedűs, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának vezetője.
„A Mojszejev-stílus és hasonlók nagyban rányomták bélyegüket a kárpátaljai táncéletre, ezért most igyekszünk kicsit a város felől a falu felé fordítani az emberek figyelmét, hogy azokat a táncokat, zenéket és énekeket tanulják, amelyek a falusi emberek lábán és ajkán megmaradtak” − magyarázta Pál István.
A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán zajló képzést a Pro Cultura Subcarpathica nevű civil szervezet és a Hagyományok Háza támogatta. Szeptemberben, majd karácsony után újabb szemeszterek indulnak. A kezdeményezés kiteljesedése az lenne, ha a beregszászi főiskolán elindulhatna a magyar népzene, néptánc és kézművesség felsőfokú oktatása – véli a muzsikus.
Az itteni népzene újjáélesztésében kulcsszerepet játszhat a táncházmozgalom feltámasztása is. „Minden energiámmal azon vagyok, hogy ez a Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken hihetetlen erejű mozgalom Kárpátalján is hasonlóképpen virágozzon” − mondta Pál István. A népzenész arról is beszélt, hogy a zenei-kulturális programok mennyire fontosak Kárpátalja sok nemzetiségének – a máramarosi románoknak, a ruszinoknak, az Ungvár melletti szlovákoknak, a magyaroknak, az ukránoknak − békés együtt élésében.
A béke kérdése különösen aktuális most, a forrongó Ukrajnában. „A háború miatt sokan megijednek, ha ma Ukrajnáról esik szó, és ez természetesen jogos is, hiszen Doneck környékén a tábor ideje alatt is sokan haltak meg, és sok kárpátaljai fiatalt is visznek a tűzvonalba. De mi igyekszünk az emberek fejében rendbe tenni azt, hogy nem Kárpátalján folynak a harcok, hanem sokkal távolabb. Ezzel együtt nem hunyjuk le a szemünket: igyekszünk odafigyelni arra, hogy a tábor ne csak kulturális, hanem jótékonysági rendezvény is legyen, és gyűjtést szervezünk a háború károsultjainak.”
