Metszésben címmel mutatkozik be az Art 9 Galériában július 18-ig Góra Orsolya festő- és Somogyi Emese szobrászművész. Mindketten az ezredfordulón végeztek a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, mestereik, Nagy Gábor és Kő Pál egyszerre ösztönözték őket a hagyományok tiszteletére, a mesterség fogásainak alapos megismerésére, de a nyitottságra, újításra is. És ami egyáltalán nem mellékes: a művészet lényegi kérdéseiről folytatott sokoldalú disputában való részvételre, a párbeszéd elmélyítésére.
Talán ezért van az, hogy – zenei hasonlattal élve – a nagyzenekari és a szólószerep vállalása mellett közel állnak a szívükhöz a kamaraműfajok is, azaz az egyéni és a csoportos tárlatok mellett gyakran állítanak ki kisebb csoportos bemutatókon vagy éppen kettesben. Fontos ez a fajta megmutatkozás, mert egyfajta intimitás jellemzi, az egyéni hang jól érvényesül, de fontosak az együtthangzások vagy éppen az ellenpontok is. A Metszetben cím egyszerre utalhat arra, hogy a tárlat legújabb műveik révén ad egyféle keresztmetszetet munkásságukról, de arra is, hogy törekvéseik párhuzamosak, olykor-olykor pedig érintik, metszik egymást.
Egyébként is a folytonos mozgás és a szemlélődő nyugalom kölcsönhatása jellemzi a tárlaton látható műveket. Nem is nagyon lehetne ez másként, hiszen a festő kiállított sorozatának a címét a 20. századi irodalom egyik jelentős művétől, Jorge Luis Borges Az elágazó ösvények kertje című elbeszéléséből kölcsönözte, egy olyan alkotásból, amelyben feloldódik az idő és a tér koordinátarendszere, eltűnik a határ a valóság és a képzelet között. „Az elágazó ösvények kertje – olvassuk magában az elbeszélésben – hatalmas rejtvény vagy allegória, melynek témája az idő, e rejtett oknál fogva tilos kimondani a nevét. Mindig el kell kerülni egy szó kimondását, oda nem illő hasonlatokhoz és nyilvánvaló körülíráshoz kell folyamodni: ez talán a legnyomatékosabb módja a rámutatásnak ”
A novella főhőse, Cuj Pen, aki a kínai császárságban elfoglalt magas hivatalát hagyta ott, hogy egyszerre írjon meg egy regényt és hozza létre az elágazó ösvények kertjét (sejthetően a két dolog ugyanaz), nem hitt az abszolút időben, hanem az idők végtelen sorában, amelyek többségében nem létezünk. Az idő és a tér e rendkívül összetett, titokzatos kapcsolatrendszere játssza a főszerepet Góra Orsolya művein, amelyekben mikro- és makrovilágok találkoznak, ismeretlen irányból érkező villamosok gurulnak különös kertek felé, az emberi lét számára alkalmatlan terek, tömegek hatnak egymásra, e találkozás centrumában olyan mikroegyüttesekkel, amelyek az emberi lét helyszíneként vagy legalábbis az élet lehetőségét ígérő térként értelmezhetők.
