Madách újratöltve

Madách retró: fél évszázaddal ezelőtti kiállítását újította fel a PIM. A magyar grafika aranykorát idézik meg.

Manapság magára valamit is adó múzeum vagy közgyűjtemény nem úszhatja meg, hogy szerepét újraértelmezze, és választ találjon arra a kérdésre, milyen többletszolgáltatással vagy élményszerű szolgáltatással tud túllépni a hagyományos „vitrin-tabló-kísérőszöveg” kijelölte kiállítási gyakorlaton. Ennek a „ráncfelvarrásnak” része lehet a múzeum saját múltjára való reflektálás is. Erre láthatunk most példát a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Madách retró – A Tragédia színei 1964/2014 címmel a múzeum fél évszázada megrendezett kiállítását állították ki ismét, megjegyzésekkel és némi multimédiás tartalommal kiegészítve.

Ahogy az a kiállításon olvasható kísérőszövegből is kiderül, Madách halálának centenáriuma szerencsés időpontra esett, már ha azt vesszük alapul, hogy az ötvenes években még világnézeti alapon elmarasztalták Az ember tragédiája szerzőjét, és az 1955-ös, többek között Major Tamás nevével fémjelzett színházi előadás sem nyerte el a kommunista kultúrpolitika tetszését. Ehhez képest a hatvanas évek közepére már teret nyerő „aki nincs ellenünk, az velünk van” irányelv hatására megengedőbb politikai klímában Madáchnak és korszakos művének már széles körű ünneplés járt.

„Magasztalója a szabadságharcnak” – zengi a kiállításon helyet kapott tévé képernyőjéről az eredeti tévéfelvételen a hang. Az akkori televíziós programkínálatban is kiemelten foglalkoztak a neves évfordulóval, többek között Major Tamást is láthatjuk a szerény stúdióbelsőben, ahogy a nagy mű értékei felett mereng.

A régi-új kiállítás első része Madách fő művére koncentrál, láthatjuk egyebek között az első kiadást, és itt olvashatunk arról is, hogy 1963–64-ben a frissen alapított Magyar Képzőművészeti Társulat első tárlatán nagy figyelmet keltett Than Mór Jelenet Az ember tragédiájából című festménye, mely aztán reprodukcióként széles körű népszerűségre tett szert.

A történeti érdekességek iránt fogékony látogatók megszemlélhetik a Madách halálát hírül adó gyásztáviratot is, mely értesített az „elfelejthetetlen kedve fiú, atya és testvér gyászos kimúltáról”.

A kiállítás második részében az 1964-es centenáriumi év momentumai kaptak helyet, egyebek között újságcikkek, színházi előadásokról készült fotók, és itt olvashatunk az akkori kiállítás úgymond eszmei-ideológiai aládúcolásáról is, melynek keretében Madách életművét és a kiállított grafikusok művészetét is a kurrens marxista tükrözéselmélet fényében ajánlották a széles tömegek figyelmébe.

De ez ne rettentse meg a mai nézőt: az 1964-es seregszemle ugyanis a magyar grafika aranykorának legnagyobbjait vonultatja fel. Kondor Béla, Bálint Endre, Hincz Gyula, Szántó Piroska – hogy csak néhány nevet említsünk. Minden alkotó egy kötelezően kijelölt és két választott színt illusztrálhatott Madách nagy művéből, és túlzás és kivétel nélkül mindannyian úgy értelmezték újra az egyes madáchi gondolatköröket, hogy önmagukban is megálló grafikai remekművek születtek.

A mostani kiállítás szervezői pedig előzékenyen a grafikailag kevésbé felkészült látogatóknak is kedveztek a Montázsoló címet viselő programmal, melynek segítségével a kiállításon látható képekből készíthetünk montázst, amelyet aztán el is küldhetünk magunknak vagy másoknak.

Madách retró – A Tragédia színei 1964/2014. Petőfi Irodalmi Múzeum. Megtekinthető december 5-éig.