majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.
(Weöres Sándor: Majomország)
Azért ne rettenjen meg senki: nem egy bölcseleti kiáltványt akarnak lenyomni a torkunkon 3D-ben az alkotók, akik azért gondosan ügyeltek arra is, hogy a hihetetlenül kifejező virtuálisan fabrikált majommaszkok és a kétségkívül ügyesen megkoreografált tömegjelenetek tálalása után fellépő kreatív kimerültséget ellensúlyozandó legalább a történetvezetés eredetisége és az emberi szereplők mélysége terén megspórolják a komoly erőfeszítéseket.
Merthogy a mondanivaló azért végeredményben eléggé szájba van rágva, és a még az egyetlen igazán valamirevaló maszkot nem viselő színész, Gary Oldman is meglehetősen egydimenziós figura marad a kissé kusza idegrendszerű népvezér szerepében. Aki kihagyta volna az előző részt, a Majmok bolygója – Lázadást is, mely leginkább címében utal Pierre Boulle mára klasszikussá nemesedett regényére és az abból készült filmekre, az kap a mostani folytatás elején egy gyorstalpalót.
„győzve győz a győzhetetlen győzedelmes majomész"
Fotó: InterCom
A film elején pár percben lezavarják az emberi civilizáció bukását, melyet egy, a majmokon végzett kísérletek következtében elszabadult vírus okozott. A Földön a majmok veszik át az uralmat, élükön Caesarral, a szuperintelligens majommal, aki a már említett előző részben szabadult ki a rajta kísérletező emberek fogságából és szervezte meg az emberszabásúak lázadását. A Földön béke honol, hiszen az immár fejlett kommunikációra is képes majmokat nemcsak a fizikai erőnlét különbözteti meg az emberektől, hanem az az alapszabály is, hogy a majom nem öl majmot. Végeredményben ennek a szabálynak a be- vagy be nem tartása bizonyul annak a kanócnak, melynek végén a dramaturgia időzített bombáját találjuk.
„Majomtéren, majomréten majomhősök küzdenek"
Fotó: InterCom
A szikra meg akkor izzik fel, amikor az emberiség maroknyi túlélői egy véletlen folytán kapcsolatba lépnek a békés majomtársadalommal, akik vesztükre – vagy az ember vesztére – pont egy vízerőmű közelében vertek tanyát. És mint mindig, az energiaforrás birtoklása tökéletesen megfelel casus bellinek. Az emberek áramot akarnak, a majmok meg nyugalmat – a politikai konfliktusok ősi sormintája szerint szerveződik ettől kezdve a cselekmény. Egyes majmokról kiderül, hogy nagyon is emberiek – az ölésben látják a megoldást és nem a békés együttélésben –, az emberekről ellenben olyan nagyon sok új és főként optimizmusra okot adó információ nem kerül a napvilágra.
Ha mindenképpen összegezni szeretnénk a morális tanulságot, azt mondhatnánk: az ember mindent megront maga körül, így lesz például a majmok ősbűnét elkövető Kobából gyilkos, aki álnokságot és kegyetlenséget tanult egykori gazdáitól. Bár messze nem tökéletes vagy maradandó filmalkotás a Majmok bolygója – Forradalom, mégis dicsérendő, ahogy a szórakozás elvárható minimuma mellett és a kiszámítható végkifejlet dacára sikerült néhány olyan pluszerényt is beleszuszakolni a filmbe, ami egy ilyen nagy költségvetésű tömegfilm esetében nem feltétlenül bevett gyakorlat. A filmbéli majomtársadalom szereplőit megdöbbentő sokrétűséggel sikerült a vászonra álmodni, ráadásul több emberség szorult beléjük, mint a levitézlett rokonaikba.
(A majmok bolygója – Forradalom. Színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 131 perc, 2014. Rendező: Matt Reeves. Forgalmazó: InterCom)
