A kiállítás első része a német megszállás utáni magyarországi eseményeket mutatja be audiovizuális dokumentumok, archív híradók és személyes emlékezések segítségével. A távirati iroda által közzétett kormányrendeletek százai, a betiltott, megsemmisítésre ítélt művek szerzőinek névsora is plasztikusan szemléltetik a korszak irracionális könyörtelenségét.
A kiállítás második része az Országos Széchényi Könyvtár egykor munkatársának, a korabeli esszéíró nemzedék egyik legtehetségesebb tagjának, a munkaszolgálatban meggyilkolt Halász Gábornak állít emléket.
A megrázó dokumentumgyűjtemény Kossuth Lajos halálának ötvenedik évfordulójára készült megemlékezésről szóló plakáttal kezdődik.
A Kossuth előtt tisztelgő kiállítás 1944. március 15-én nyílt meg a Nemzeti Múzeumban, a Széchényi Könyvtár munkatársa, Halász Gábor irányítása alatt. Négy nap múlva, március 19-én német csapatok megszállták Magyarországot.
Fitz József, az Országos Széchényi Könyvtár akkori igazgatója úgy döntött, hogy a kiállítást bezárja.
A kiállítás anyagának összeállítója, Halász Gábor 1901-ben született. Apja alföldi református parasztember, aki miután felkerült Budapestre, hivatalszolgaként dolgozott.
Édesanyja, Rosenfeld Rozália tanítónő, akinek az ősei már a 18. században a Dunántúlon éltek. Halász szülei nem házasodtak össze, őt magát izraelita vallásúként anyakönyvezték.
Csak az elemi iskola megkezdésekor keresztelték meg, 1908-ban, így tehát már az első zsidótörvények alól sem mentesülhetett.
A Lónyai utcai református gimnáziumban érettségizett, ösztöndíjasként. Ettől kezdve élete végéig a magyar református egyház elkötelezett tagja.
Az egyetemet 1920-ban kezdte el, magyart, filozófiát és esztétikát tanult. A diploma után, 1926-ban állami ösztöndíjjal a Sorbonne-on tölthetett egy évet. A párizsi időszakból datálható barátsága Szerb Antallal.
Hazatérte után fizetés nélküli gyakornoki állást kapott az Országos Széchényi Könyvtárban 1927-ben. Hóman Bálint, a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója vette fel, aki erre az időre kutatói ösztöndíjat járt ki részére.
Három év múlva nyerte el a már fizetéssel is járó díjazott gyakornoki státuszt.
A fiatal kézirattáros akkoriban már rendszeresen publikálta kritikáit, könyvismertetéseit, esszéit Tormay Cécile folyóiratában. A Napkelet kivételesen magas színvonalú irodalmi, kritikai rovatát korábbi egyetemi professzora, Horváth János szerkesztette.
1932-től folyamatosan dolgozott a Nyugatnak is, és élete végéig a Protestáns Szemle munkatársa maradt.
A magyar irodalom belső köreibe Németh László egyik róla szóló elismerő írása emelte be. A Napkeletben jelent meg az Áruló írástudók című vitairata, amelynek Babits Mihály barátságát köszönhette.
Babits nagy hatású esszéjére válaszolva írta a fiatal Halász:
Igen, fontos a harc, mert harc nélkül nincs élet és szellemi élet; fontos a párt, mert az egyéniség fegyelmezését jelenti minden csatlakozás, és fontos a világnézet, mert nélküle nem ismerhetnők meg az igazságot sem. A világ értelmetlen káosz, ha nem lépünk rendező elvekkel elébe, az igazság szétfoszlik, ha nem öntjük kész fogalmi edényekbe. Nem ismerhetünk meg, csak ha már tudunk, nem keresnénk, ha nem találtunk volna. Világnézet nélkül csak a passzív szemlélődés olcsó gyönyörét élvezheti lelkünk...
Babits rendkívül nagyra értékelte barátja műveltségét, megfellebbezhetetlen irodalmi ízlését, tántoríthatatlan művészi meggyőződését. Feljegyezték, hogy amikor olyan irodalomtörténeti kérdésben fordultak hozzá, amelyben ő maga nem volt egészen biztos, rögtön azt felelte: „Kérdezzék meg a Halász Gábort”.
Soha nem érdekelték az egzisztenciális, anyagi sikerek. Morális és intellektuális értelemben sem tartozott a liberális gondolkodók közé, kifejezetten konzervatív, elkötelezett református gondolkodású ember volt.
Babits „ultratradiconalistának” nevezte. Szerb Antal óbudai remetének.
Halász Gábort 1943 nyarán hívták be először munkaszolgálatra. Főnöke, Fitz József azonnal megpróbált a segítségére sietni. Kérvényekkel bombázta a minisztériumot, sikerült is elérnie, hogy munkatársa ősszel visszatérhessen a Széchényi Könyvtárba.
Fitz következő huszárvágása az volt, amikor megbízta meg az országos jelentőségű, nagy sajtóérdeklődéssel övezett Kossuth-emlékkiállítás előkészítésével – mondta el a kiállítás társkurátora, Földesi Ferenc.
A következő lépéseként Fitz kinevezte Halász Gábort a kézirattár vezetőjévé.
Osztályvezetővé léptette elő a munkaszolgálatból hazatért irodalmárt, sőt, még a hatáskörét is kiterjesztette, amikor rábízta a Régi nyomtatványok tárát.
Ettől kezdve minden beadványban a tudományos munkában nélkülözhetetlen szakemberként hivatkozhatott Halász Gáborra.
Folyamatosan írta a kérvényeket, beadványokat, melyekben hangsúlyozta, hogy pótolhatatlan segítséget jelent az új osztályvezető szaktudása.
Ez a határainkhoz közelgő háború miatt gyakorlatilag a magyar kultúra megmentéséért végzett munkát jelentette – érvelt a belügyminiszterhez címzett beadványában is.
Kormányzati válaszként Halász Gábort 44 éves korában nyugdíjazták. Ettől a pillanattól kezdve minden hivatalos védelem megszűnt számára. Ekkor írta Fritz Józsefnek:
Az ott töltött évekre mindig jóleső lesz visszaemlékeznem. Mostani készségéből talán szabad arra következtetnem, hogy munkámat nem végeztem rosszul, s remélem, hogy a könyvtárban nem voltam egész haszontalan.
Halász Gábor utolsó levelét, amelyet 1945. január elsején írt Weöres Sándorhoz, a költő tette közzé a Válasz című folyóiratban 1946-ban:
Kedves Sándor, most az egyszer nem irodalmi kérdésben fordulok hozzád, hanem nagyon súlyos egyéni kéréssel. Sáncmunkára vagyok beosztva Balfon (Sopron mellett), otthontól és minden utánpótlástól elzárva. Velem volt Szerb Tóni is, de sajnos csak volt; tegnapelőtt temettük el. Itt van Sárközi Gyuri is, aki majd csatlakozik kérésemhez: küldj valami pénzösszeget kölcsönképpen, amit alkalomadtán majd visszafizetünk. A legjobb lenne persze a természetbeni segítség, élelmiszer, csak félek, hogy a csomag elvész, pénzt állítólag inkább közvetítenek. Ne haragudj, hogy ilyen kéréssel zaklatlak, de igazán a legvégsőkről van szó. Előre is hálás köszönettel ölel Halász Gábor. Sanyikám, de profundis Segíts rajtunk, ha lehet és ha tudsz. Ölel Sárközi Gyurka.
Weöres, aki Csöngén élte át a tragikus hónapokat, azonnal megpróbált segíteni, pénzt is küldött, de már ez sem segített. Halász Gábor 1945 februárjában halt meg, néhány nappal barátja, Szerb Antal után. Negyvennégy éves volt. (A Mint oldott kéve történelmi regény szerzője, Sárközi György író-költő szintén itt halt meg márciusban – a szerk.)
Mielőtt Balfra vitték, több barátja is felajánlotta segítségét. Meg akarták szöktetni, el is bújtatták volna. Halász Gábor egykori kolléganője emlékei szerint erre azt felelte: „Én nem tudok törvényen kívül élni”.
