Írisz, cik-cakk-, kézimunka-, hadorvosi, szövetvágó, szőnyegvágó, punkciós (szúrcsapolós), U-alakú, Holmes-féle polip, Seikold-féle lefejező, taper-, manikűr-, papírvágó, lemezvágó, laparoszkópos, köldökzsinórvágó – ki gondolná, hogy ennyi fajtája lehet az ollónak, amelynek története, annak ellenére, hogy a vágás maga ősrégi emberi tevékenység, csupán pár ezer évre nyúlik vissza?
Nem úgy, mint például a tűé. A legelső, csontból készült varróeszközt a Kostenki-barlangban találták meg, a lelet nagyjából időszámításunk előtt 30 000-ből származik.
Az első ollókat az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában használták, kezdetben anyagvágásra, csak később kezdték el más területeken is használni ezt az eszközt. Az első acélollót Robert Hinchcliffe mutatta be 1761-ben, Londonban, méghozzá sorozatgyártásra is alkalmas találmányként.
Finnország legrégibb cégét, a Fiskarst Peter Thorwöste alapította meg az azonos nevű faluban 1649-ben, a cég gyártja a ma legismertebb, narancssárga fejű ollócsaládot, amely csupán négy évtizede került piacra.
Az elmúlt százötven évben szokatlanabbnál szokatlanabb ollófajták, ha úgy vesszük, igazi ollóirányzatok jöttek létre. Az ollók családfája bonyolult és sokrétű, közülük persze egyértelműen kiemelkedik az orvosi vágóeszközök csoportja, egy-egy operáció során minden egyes műtéti szakasz önálló ollótípust igényel.
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM) és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közös kiállítása – amelynek arculatát, vizuális koncepcióját szintén a művészeti egyetem diákjai dolgozták ki – ennek a ma már nélkülözhetetlen tárgynak technológiai fejlődéstörténetét, funkcionális változásait mutatja be, de sorra veszi azt is, hogy a kortárs dizájn miként viszonyul ehhez az eszközhöz, milyen módon képes megújítani, a modern kori ember elvárásainak megfelelővé tenni azt.
A kiállítás történeti részének anyagát főleg a SOM gyűjteménye adja, de látható például az egykor híres színésznő, Márkus Emília papírvágó ollója is.
Már a kiállítás címe is iróniát sejtet: humorálpatológia, Hippokratész kórtani rendszere alapján például azt is megtudhatjuk, melyik vágási csoportba is tartozunk: kolerikusak, szangvinikusak, flegmatikusak, vagy épp melankolikusak vagyunk-e.
Nem marad el persze a kő-papír-olló játék sem, ám sajnos csak videón követhetjük végig, ahogy egyik embertársunk a Tokiói Egyetem Oku Isikava Laboratóriuma által felépített robottal száll harcba ebben a játékban.
A MOME formatervező szakos hallgatóinak 2013-as ollótervei között viszont sok izgalmas megoldást találni. Az ősi formai irányvonalakat idézve mutat a jövőbe Bálint András szabászollója, Ágoston Balázs multifunkcionális ollója, vagy Takács Luca bőrvágója. Hiánypótló munka Barna Máté csecsemőknek való körömvágója, amely igazán megérdemelné a piaci fejlesztést.
Az interaktív kiállítás múzeumpedagógiai szempontból is figyelemreméltó, általános és középiskolásoknak egyértelműen ajánlott.
(Vágod? Az olló és a design. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. November 2-ig látogatható.)
