A művészi igényű plakát sajnos jó ideje kisebb galériákba, kiállítóterekbe költözött az utcáról. De ha már így alakult – vélhetnénk és remélhetnénk –, akkor ez esetleg arra is adhatna esélyt, hogy a műfaj iránt elkötelezett alkotók a kereskedelmi megrendelés kényszerétől megszabadulva az ötletesebb megvalósításra helyezzék a hangsúlyt. A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Plakát Társaság Ybl 200 című meghívásos plakátpályázata összességében mégis inkább azt a benyomást erősíti meg, hogy a neves építész alakjának és szellemiségének megragadása – ha túl akar valaki lépni a közhelyeken – a legkevésbé sem könnyű kihívás.
Pedig a kiállításon szereplő nevek között olyan képregényes, street artos vagy könyvillusztrációs körökben jól csengő nevek is felbukkantak, mint Stark Attiláé vagy Kárpáti Tiboré, de ezúttal mintha belőlük is hiányzott volna a jó értelemben vett pimaszság és merészség. Talán igazat lehet adni Feledy Balázs művészeti írónak, aki a kiállítás hétfői megnyitóján tartott beszédében az idő rövidségével magyarázta, hogy kevés igazán átütő munka született. Ugyanő arra az érdekes jelenségre is felhívta a figyelmet, hogy a nagyjából felerészben fiatal, felerészben komoly tapasztalatokkal rendelkező grafikusok többségének nem az épületek vagy építészeti formanyelv volt az inspiráló, hanem az Ybl vezetéknéven alapuló tipográfiai játék.
A fődíjat elnyert alkotás, Korolovszky Anna munkája is a betűk bűvöletében készült, a kék tervezőasztalon építőkövekből áll össze a nagy magyar építész neve és az évfordulót hirdető szám. Figyelemre méltó megoldással élt Faragó István is, akinek plakátján egy-egy épületrészlet – például egy oszlop, egy ablakkeret vagy kupolatető – segítségével rajzolódik ki Ybl neve. Elegáns és az emlékév hivatalos plakátjaként is megállná a helyét Lőrincz Attila terve, amelyet a könnyeden megrajzolt építész alakja és a rajta, valamint a nevének betűin áttűnő épületfotók uralnak.
Kevésbé sikerültek azok a munkák, amelyek valamiféle rosszul értelmezett frivolsággal kívánták feldolgozni a témát. Ide sorolható Maczó Péter plakátja az „Oh, nemzet, oh, építészek, Ybl Miklós figyel minket” felirattal és Ybl homlokzatdíszbe montázsolt arcképével; továbbá Antal Pál képe, amelyen Ybl szfinxként markolja az operaház épületét. Rozmann Ágnes finom, visszafogottan ironikus megközelítése jóval tetszetősebb, a képen a mester összes munkáját felsoroló papírcsíkokból összeálló oszlopfő ragadja meg a tekintetet.
