Régi vágású film Arnaud des Pallieres mozija. Annyira régi, hogy már-már formabontónak, mi több radikálisnak számít az a ráérős megközelítés, amivel a témához nyúl. Történelmi filmek esetében ma a látványlicit elengedhetetlen velejárója a kivitelezésnek, rafinált koreográfia és digitális rásegítés nélkül már nem is csendülhet össze két kardpenge a mozivásznon. A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája ezzel szemben komótos tempóval meséli el a hatalmi önkénnyel szembeszálló öntudatos polgárember kálváriáját.
Mi több, a rendező nagyvonalúan arról is lemondott, hogy a legkegyetlenebb jelenetek implicit bemutatásával járjon a megemelkedett ingerküszöbű nézők kedvében. Ennek ellenére sikerült nyomasztó és karakteres moziélményt varázsolnia a Heinrich von Kleist történelmi kisregénye nyomán széles körben ismerté vált, és többek között Sütő András és E. L. Doctorow feldolgozásainak köszönhetően is fontos történetből.
Törékeny idill
Fotó: Vertigo Média
Hans Kohlhaas létező történelmi személy volt, de ezt akár lényegtelen ténynek is mondhatjuk, sokkal fontosabb, hogy milyen embertípust testesít meg és milyen örök emberi dilemmák végiggondolására ad lehetőséget a személye. A jómódú lókereskedőből kegyetlen szabadságharcossá váló törvénytisztelő polgár drámája – lovait egy helyi földesúr kobozza el, teszi tönkre, majd az így kibontakozó konfliktusban Kohlhaas felesége is életét veszti – a jogegyenlőségben csalódó kisemberek emblematikus történetévé vált. A társadalomtörténetileg is fontos tanulságok nem a grandiózus nagyjelenetek, hanem a címszereplő személyes drámáján keresztül válnak nyomatékossá.
A Kohlhaast alakító, ezúttal szinte végig franciául beszélő dán sztárszínész, Mads Mikkelsen pedig nemcsak, hogy nem roppan meg a szereppel járó felelősség súlya alatt, de ritka emlékezetes alakítást nyújt, és sikerül megmutatnia a muszáj-Herkulessé vált hétköznapi ember személyiségének összetettségét. A lókereskedő ügye két világkép – a feudális önkény és a felvilágosodás – grandiózus és hosszas küzdelmére is ráirányítja a figyelmet, és hogy ennek ma is van súlya, az abból is fakad, hogy a Mikkelsen alakította modern polgár nem sematikus egyenfigura. Felvilágosultsága nem teszi magától értetődően jó és erkölcsös emberré, sőt bosszúhadjárata a tömegek lázadásának egy korai és dicstelen példája is egyúttal. Konoksága ugyanúgy áldozatokat követel, mint a főúri önkény, ugyanakkor kételyei és a rá nehezedő lélektani teher a ma embere számára is megengedi az azonosulást.
Tisztes polgárból hajthatatlan népvezér
Fotó: Vertigo Média
Pedig még a felvilágosult lelkész is – a valóságban Luther Márton figyelmeztette a dühös lócsiszárt – igyekszik jobb belátásra bírni, de a konok főhős még akkor sem hajlandó a kompromisszumra, ha ezzel a saját halálos ítéletét is aláírja, annak ellenére, hogy jogi értelemben elégtételt kap, és a dölyfös főúrt elítélik. A film dramaturgiailag igen gyakran mintha egy színházi próba hangulatát idézni, ez a teátrális, ugyanakkor mégiscsak realista és keresetlen stílus nagyon hatásos abból a szempontból is, hogy képes elhitetni, ez a késő középkori konfliktus épp most bontakozik ki a szemünk előtt.
(A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája. Színes, feliratos, francia-német történelmi dráma, 122 perc, 2013. Rendező: Arnaud des Pallieres. Forgalmazó: Vertigo Média)
