A hatalomtól nem számíthattunk semmi jóra – P. Mobil 45

Sorozatunk harmadik részében Schuster Lóránt a P. Mobil második nagylemezéről beszélt lapunknak. Heavy Medal!

– A lemez első nótája a Nem érhet baj, amely Piros, metál, zöld néven született. Ismét működött a cenzúra?
– Igen, az utóbbi az eredeti cím, amelyet nem fogadtak el. Wilpert Imrével a trikolór színeinek értelmezése során komoly vitába bonyolódtunk. Hiába vittem neki egy heraldikai szakkönyvet, amelyben leírták, hogy a magyar zászló színei eredetileg piros, fémszín/ezüst (vagyis metál) és zöld voltak, nem mehetett át a lemezgyári szűrőn, mert mindentől ódzkodtak, ami a magyarsággal összefüggött. Az eléggé egyértelmű, nem kevés iróniát magában rejtő, célzatos „mert az SZTK vigyáz rám” és a „fejemen olvad a vaj” sorok vagy elkerülték az elvtársak figyelmét, vagy nem gerjedtek rá. Miután mindenben a politikát keresték, úgy látszik, a társadalombiztosítás elődszervezetének említése nem zavarta őket.

– A Lámpagyár rock and rollba ágyazott súlyos mondanivaló. Ismételten nem rejted a véka alá, mit is gondolsz az akkori magyar viszonyokról.
– Érdekes, tudok olyanokról, akik harminc éve ismerik, hallgatják a számot, ennek ellenére nemrég jöttek rá, mit is rejt ez a dalszöveg. Néhány éve a Turbó zenekar feldolgozta a nótát, tempóváltással az eredeti, Sárvári Vili szerezte hard rockból bluest kerekített, így a vers is nagyobb hangsúlyt kapott. Köztudott, a Soroksári úton létezett egy villamosmegálló, amelyet Lámpagyárként ismertek, mint ahogyan az is, hogy az üzemben lámpák helyett fegyvereket gyártottak. Ha kicsit elmélyedünk a szövegben, elég sok mandinert fedezhetünk fel benne: ezek közül a legfontosabb a sötétség szimbóluma, amely az akkori lét szinte minden területére kivetíthető. Érdemes elgondolkodni – s a szövegben tetten érhető –, miként próbálták minden rendelkezésre álló eszközzel harcolni a fény, a világosság ellen, csak hogy mindent beborítson a koromfekete sötétség.

– A következő darab címe: Szép volt.
– Korábban Bíborlepke címmel játszottuk, új szöveget írtam hozzá, amelyben egy aránylag rövid ideig tartó, nagy szerelem személyes történetét írtam meg. Valóságos élményen alapult, mikor „jöttek ránk az éhes szúnyogok”.

– Metálmánia.
– Ahogy ez előző lemez kapcsán is szó volt róla, eredetileg Transylvania címmel írtuk meg a dalt, de fennakadt a szűrőn. Csak ismételni tudom, amiről már sokszor beszélgettünk: a lemezgyári adminisztráció mindentől és mindenkitől rettegett, ami és aki veszélyeztethette a kevés munkával és jó fizetéssel járó íróasztalát. Ennek következtében ott is nyirbáltak, ahol nem kellett volna. Az eredeti helyett olyan szöveget kellett írnom, amelyre kijön a szótagszám, így lett Metálmánia, ami rímel is rá. Így aztán azonos zenéhez két különböző szöveggel rendelkezünk. Egyébként a „politikasemleges” változat sem ment simán: az ágyamban váró „fogatlan lány”, többféle formában is előkerült, végül az ismert verzió győzött. Bármelyiket játszhatjuk: határainkon túl, főleg Erdélyben a Transylvaniát, motorostalálkozókon pedig a Metálmániát szerkesztjük a programba.

– Az óra körbejár.
– Utalásokat találunk az akkor épp szünetelő Deep Purple-re, a Led Zeppelinre és a Grandfunk Railroad zenekarra, amely végleg abbahagyta a muzsikálást. De Bill Haley is halott már. Szomorú voltam persze, hogy a három kedvenc bandám közül egyik sem létezett, a számnak még sincs búcsúhangulata, hiszen az optimista kicsengés tetten érhető a refrénben: „Valaki más felhúzza majd, / És az óra újra körbejár.”

– Heavy Medal.
– Önéletrajzi szám, mondanivalója a mai napig érvényes. A Heavy Medal teljes egészében rólam szól, legalábbis a verzéje. Az óvodától kezdve a csajozáson, a kötelező honvédségen, majd a házasságon keresztül a zenészlét bekövetkeztéig, ahol „megálltam a fejlődésben”. Vagyis ez lett a hivatásom, innen nincs tovább. Mint zenészek folyamatosan vívjuk a harcunkat, dolgozunk, mindez mégsem érdekel senkit.  Személyes sorsom kivetíthető sok ezer ember életére. Az új lemezen is lesz egy hasonló témájú nóta, amely elvileg egy csajról szól, valójában azonban a zenekarról írtam.

– Aranyásó szakkör – igazi ritkaság. Már a cím is furcsa
– Akkoriban futott végig az országon a pénzcsinálás őrülete. Félreértés ne essék, nem a tisztességes vállalkozásokat vetem célba, hanem azokat, amelyek nem tiszta módon, kétes és tisztességtelen módszerekkel jutottak mesés vagyonokhoz. A szöveg írásakor megjelent előttem egy kép a kútásókról, akik egyre lejjebb, mélyebbre ásnak, és a végén csak egy kerek lyukat látnak a fejük felett – az ég egy kis darabkáját. Az életük csakis arról szól, hogy minél több pénzt keressenek, ezen kívül semmi más nem történik velük.

– Hányas a kabát?
– Megtörtént esetet dolgoztam fel ebben a számban. Akkori basszusgitárosunkat, Kékesi „Bajnok” Lászlót kisgyerekként egy ÁVO-s valamiért kilógatta a harmadik emeletről. Pusztán a rajta lévő kabátszövet tartósságán és a gombokon múlott az élete: azok tartották a testét a mélység felett. A történet keveredik saját katonakorombeli élményeimmel, éppúgy benne van az emeletes ágyak emléke, mint az egész szocialista honvédség értelmetlensége. Majd egy villanás a búcsúból, ahol a céllövöldében a katonagyerek rózsaszínű babát lő a csajának. A szexet pedig a Magyar Ifjúság utolsó oldalán található fürdőruhás lány jelentette.

– Pléhkrisztus.
– A nyolcadik kerületben, a Mátyás tér és a Koszorú utca sarkán a mai napig megtalálható az ország egyetlen olyan műemlékké nyilvánított feszülete, amely pléhből készült. Mindennap előtte mentem el. A dalszöveg jóval megelőzte a korát: ahhoz a vonulathoz tartozik, ahová a Lámpagyár és a Heavy Medal kalauzol. Azt hiszem, a mondanivaló nem igényel különösebb magyarázatot. Aki tud a sorok között olvasni, olyan utalásokat talál benne, amely rávilágít az egész korrupt, képmutató, velejéig rohadt rendszer visszásságaira. Az egyház egyes képviselőitől mindenesetre pozitív visszajelzéseket kaptam.