Tóth Luca és a magyar animáció világsikere

A rajzolás gondolkodási folyamat Tóth Luca szerint, aki animációs filmsikereiről nyilatkozott az MNO-nak.

– Honnan jött a gondolat, hogy a MOME alapképzése után Angliában tanuljon tovább?
– Úgy éreztem, a fejlődésem érdekében új nézőpontra, környezetre van szükségem. Először csak tanultam a nagy hagyományú londoni Royal College of Artról (RCA), aztán hirtelen felindulásból jelentkeztem a kétkörös felvételire, ahova portfóliót kellett készítenem, és amiben egyik MOME-s tanárom, Gacs Réka is segített, mert ő is járt oda néhány éve. Az RCA-ról természetesen idealizált kép élt bennem, ezért nem is hittem komolyan, hogy felvesznek.

– Mi volt más az RCA-n a magyar képzéshez képest?
– Én az alapokat szereztem meg a MOME-n, ahol nagyon sok technikai óránk volt, a kreatív munkát inkább a mesterképzésen lehet elsajátítani, és ott nagyon koncentrálnak arra, hogy a diplomafilmek lehetőleg szerzői darabok legyenek. Londonban a mesterszakon viszont már-már túl nagy szabadságunk volt: az RCA-n az animációt nagybetűs művészetként kezelik, és sokszor már teljesen más térben, a mozivászontól ellépve kezelik, akár kiállítási tárgyként. Ennek megfelelően a választott technika is másodlagos, és ez nekem teljesen új nézőpont volt. A legérdekesebb talán, hogy a MOME-n sokkal kritikusabbak a hallgatókkal szemben, Angliában szinte féltek kritikát mondani az emberre, és nincsenek is hozzászokva a diákok, hogy rámutassanak a hibáikra.

– A kíváncsiság kora című diplomafilmje hogyan készült el?
– Kezdetektől fogva tudtam, hogy képes filmet akarok készíteni, mert alapvetően egy rajzosabb irányt képviselek. Ezért a film stílusa, a képi világa, színei, formái nagyon erősen részei a narratívának. A kíváncsiság kora nagyon szürreális alkotás, amely nem elsősorban verbális eszközökkel él. Számomra a rajzolás gondolkodási folyamat. Miközben rajzolok, a kreatív megoldások számtalan opciója merül fel bennem, és folyamatosan döntéseket kell hoznom – már ha nem tudom pontosan, hogy mondjuk egy kék szekrényt akarok rajzolni. Például ha egy karakteren elkezdek gondolkodni, engedem magam improvizálni, őszintén reagálni gondolatokra.

– A szárnyaló fantázia során milyen korlátokba ütközött A kíváncsiság kora elkészítésekor?
– Az RCA-n általában egyedül dolgoznak a diákok, tartalmi és formai megkötöttségek nélkül. Lehetett volna csapatban is dolgozni, de engem a másik irány azért foglalkoztatott, mert szerettem volna minden részterületen kipróbálni magam. Úgy éreztem, hogy ez is a tanulásom része. Leginkább a sztori kitalálását és a látvány megteremtését élveztem. Mivel időigényes volt a filmem elkészítése, nyolc perc körüli hosszban gondolkodtam, mert ez is egy évig tartott, és ha mondjuk húszperces animációt akartam volna készíteni, akkor még másfél évet ezzel töltöttem volna. Az elmondottak miatt a védésen néhány tanárom nagyon meg is lepődött, mert afféle zsákbamacska film volt A kíváncsiság kora. Akikkel konzultáltam, nem erre számítottak, mert ez a szürreális utazás csak az utolsó pillanatban állt össze, és a részekből nehéz volt előre látni a végeredményt. A kíváncsiság kora egy szürreális felnőtté válási történet, amely egy rémálomszerű környezetben a három főszereplő saját vadságával és belső ösztöneivel való küzdelmét mutatja be.

– A szürreális világ megalkotásakor mennyire igyekezett függetleníteni magát a már kitalált, ismert elemektől? Több animációs filmes mesélte, hogy amikor kitalált valami szenzációsat és eredetit, utólag rá kellett jönnie, azt már valaki más kitalálta korábban.
– Ilyen velem is történt már (nevet). Én először nagyon erősen befelé koncentráltam, magamból indultam ki. Volt egy határozott vízióm, amely jelenetek formájában jelent meg a fejemben, és csak utána néztem körül, hogy ezek a képek mennyire vannak jelen más animációkban.

– Hogyan került a diplomafilmje Annecyba?
– Az iskola automatikusan nevezte a neves animációs filmfesztiválra, valamint még harminc másik seregszemlére. Mivel egy fesztivál szubjektív válogatásokon alapul, ezért abban sem lehettem biztos, hogy beválogatnak, arra pedig végképp nem számítottam, hogy díjazhatnak is. A fesztiválokon, így Annecyban is igyekeznek sokszínű programot, különböző technikájú, műfajú filmeket összeválogatni, és még arra is figyelnek, hogy egy iskolából ne érkezzen sok pályamű. Érdekes módon a programban az enyémhez hasonló, szürreális és bátor film éppen Bucsi Réka Symphony no. 42-je volt.

– Milyen lehetőségek nyíltak meg a fesztiválsikerrel és az RCA elvégzésével ön előtt?
– Az annecy-i eredmény hatását még nem tudom megítélni. Sokan gratuláltak a filmhez, fesztiválok hívtak meg, de tapasztalatom szerint egy szerzői filmnél nem jönnek direkt munkafelkérések egy díj után. A kíváncsiság kora eddig összesen több mint 35 fesztiválon szerepelt, három díjat nyert, és még egy további évig részt vesz a fesztiválkörforgásban – most éppen a hazai Bushón. Ami az RCA-t illeti: Angliában alapiskolának számít a művészeti ágban elhelyezkedőknek. Én, bár kint is dolgoztam, bő fél éve itthon vagyok, és itt tervezem a jövőmet. Jelenleg a Fakt13 nevű kollektívánál dolgozom. A háttérben pedig közben fejlesztek néhány új szerzői történetet is.

(A Magyar Nemzet szeptember 2-i számában megjelent interjú bővebb változata.)