A bűvészek, illuzionisták és az állatok részei a klasszikus cirkusznak, és ízlésbeli kérdés is, hogy hiányoznak-e a nézőnek az egzotikus vagy kevésbé egzotikus vadak, esetleg a négyfelé vágott nő. A Fővárosi Nagycirkusz decemberig látható új műsorából, a Zéró gravitációból ezek az elemek kimaradtak, mégis teljes értékű volt a műsor: ezúttal a határát feszegető embert akarták megmutatni, aki repül, felsétál a falon, és más lehetetlenségekre is képes.
Nemrég a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskolában induló művészképzés két szervezője mondta el, milyen fontosak szerintük ezek a cirkuszi archetípusok, és milyen fontos lenne, hogy a leendő cirkuszművészek tudják, hogy kicsodák ők és mi az, amit a közönség előtt képviselnek. Ennek a megvalósításához aztán választhatnak mindenféle művészi eszközt a koreográfia csiszolgatásától kezdve a jelmezen át a színészi eszközökig.
És valóban sok múlik a kisugárzáson, a játékstíluson, ez érződött a műsor egyetlen állatos produkciójában is. Paolo Folco és családja azért volt szerethető, mert a negyvenöt kórusban össze-vissza ugató kutyával pontosan olyanok voltak, mint egy rendetlen, kedves, nagy olasz család. A cseh Stauberti testvérek inkább sokkoltak, mint szórakoztattak, de talán fontos néha az embert próbáló oldalát is látni a cirkusznak.
Ha valaki egykerekű biciklin ülve a homlokán tartott több méteres rúdon (cirkuszi műszóval: perzs) egyensúlyozza a partnerét, ott nemigen jut eszünkbe számon kérni az egyedi megvalósítást, örülünk, hogy valaki egyáltalán képes erre. A testvérpár hölgy tagja hajlógó számot (zopfhang) is bemutat, vagyis a hajánál felfüggesztve repked, és egyébként az Aglaja című filmből is ismerhetjük, ahol Ónodi Eszter dublőze volt.
Az egykerekű biciklin zsonglőrködő kínai Inner Mongolia csoport tagjai boszorkányosan ügyesek, és ezt nagyon elegánsan adják elő. A klasszikus cirkuszi vonalat képviselik, a modern akrobatikus cirkusz elsősorban a marokkói és a kanadai artistacsoportok produkciójában köszönt vissza. A marokkói Cherifian Troupe talajkrobatikája pörgős, mozgalmas produkció, és itt is sokat számít, hogy a hét férfi- és egy női artistából álló csapat nagyon magabiztos, erős a színpadi jelenlétük, még ha a procukció kereteként választott kalózos téma nem is különösebben egyedi ötlet.
Nagy sikere volt már a pénteki nyilvános főpróbán is az akrobatikus ugrócsoportnak, a Catwall Acrobatsnek. Világszerte ismert csoport az övék, a macskafal-produkció saját találmányuk. Az alapító artista, Hugo Noel korábban a Cirque du Soleil művésze volt. Ez a cirkusz pedig nagyjából azt az irányt képviseli, amelyet a mostani budapesti műsor: az akrobatákra és a komikusokra támaszkodó cirkuszt. Ez állítólag nem kell Magyarországon a közönségnek, legalábbis a szakma képviselői országszerte bevallják: nem szívesen kockáztatnak modernebb vagy éppen a varieté irányába hajló műsorokkal.
Egyébként üdítő volt, hogy a kanadai artisták nem az időnként csiricsáré cirkuszi jelmezekben léptek színre, hanem egyszerű, nadrágtartós-fehér inges szerelésben, ezzel a stílussal a szám szvinges kísérőzenéjéhez igazodtak. Mindemellett a koreográfia tele volt egyszerű, de hatásos poénokkal. Összességében ezek miatt érezhette úgy a közönség, hogy sokkal többet látott, mint szaltókat két gumiasztalon.
(Fővárosi Nagycirkusz: Zéró gravitáció – A repülő cirkusz, október 11.)
