Fáj ezt leírni, mert személy szerint Török jó pár korábbi filmje esetében – mindenekelőtt a Moszkva tér, a Szezon és az Overnight – azt éreztem, a hibák és döccenők ellenére is egy érvényes szerzői világ lenyomatai, amelyek úgy képesek érinteni a mai magyar életvilágokat, hogy külön bejáratú világokként is megállják a helyüket. Ezzel szemben Török most valami egészen érthetetlen kísérletbe fogott. Fáj ezt leírni, mivel a filmkritikus is érző ember, bár feltehetően kevesen értenének egyet az egyébként nyilvánvaló alapigazsággal.
Amellett viszont bátran kiállok, hogy a magyar filmkritikusok többsége nem ellensége a magyar filmnek, sőt. És élek a gyanúperrel, az ítészek többsége azzal is messzemenően tisztában van, hogy milyen erőfeszítésekkel jár egy film elkészítése, és éppen ezért a leírt szó, egy indokolatlanul súlyos jelző joggal sértheti az életéből a munkára éveket áldozó rendezőt.
Nehéz lenne pontosan leírni, mi is akar lenni a Senki szigete, az viszont biztos: nem érdemes vegyíteni a Sándor Pál-i könnyes-bús varietéesztétikát (egyébként a neves rendező a film producere) a már tíz éve is idejétmúlt Tarantino-parafrázisokkal, és mindezt egy hangulatában és fordulataiban hol egy német tinifilmre hajazó, hol meg egy gyengécske I love Budapest utánérzésként is felfogható alig-történetbe csomagolni.
Török filmjének hősei fura érzelmi-szerelmi háromszöget alkotnak egy Budapestre haloványan emlékeztető nagyváros sematikus díszletei között. A fiatal lányt menyasszonyként ismerjük meg a film elején, egy ruha- és személyiségcsere révén lesz belőle a fővárosban ablakmosó. A kosárlabdát igencsak kedvelő helyes fiú itt szemeli ki magának, miközben egy egyestés kalandnak köszönhetően belekeveredik egy blöffszerűen semmitmondó történetbe, amely a varieté világa, a pénz meg az ananász körül forog.
Mindketten az egyébként egy piti, kínai–magyar vegyes gengsztercsoportot vezető üzletember (a szerepben Stohl András unatkozik visszafogottan) elől menekülő tökös taxislány furcsa raktárlakásában kötnek ki. És ha mindez nem elég, felbukkan a lány hol síró, hol ámokfutást rendező hajóskapitány vőlegénye is, és mivel a delfinszelídítés költséges mulatság, egy koravén utcai árus kisfiú is helyet kapott ebben a katyvaszban.
Nem az a baj, hogy Török a valóságtól elemelt helyszínnel és történettel dolgozik – az Overnightban ezt kiválóan megoldotta. Hanem az, hogy gyenge és kínos ötletek sután összedobott halmazát kapjuk, amin az sem segítene, ha az egyes jelenetek rövidebbek vagy feszesebbek lennének. Sok karszékmarkolóan erőltetett pillanatot lehetne kiemelni, de ha csak egyet kellene, akkor az az lenne, amikor a Keresztes Tamás játszotta hajóskapitány a csúcspontnak szánt jelenetben pisztollyal a kezében közeledik, miközben a Bizottság Szerelem című számát mormogja maga elé. Ez már tényleg az a szint, mintha egy iskolanapon a diákok Sas József rendezésében adnának elő válogatást a L\'art pour L\'art Társulat gyengébb pillanataiból. És hogy ezt még sikerül megfejelni azzal, hogy később egy tengerészkórus is erre a nótára gyújt egy templomi esküvő keretében... itt már kevés a szó.
A filmnek nincs tétje, a történetszálak érdektelenségbe fulladnak, és még az olyan önmegidézés is inkább kínos paródia, mint amikor a három kissrác széken üldögélve filozofál az életen – mennyivel jobb volt ez a Moszkva térben! A dramaturgiai üresjáratokat – jut belőle bőven – persze feledtethetné a női testeken önfeledten elidőző kamera tekintete, de sajnos azt sem lehetne állítani, hogy Török fogja megújítani a magyar filmerotikát, bár Jakab Júlia kétség kívül bájos jelenség.
Nagyon ritkán, egy-egy jelenet erejéig talál magára a rendező: kimondottan szellemes és élvezetes például a romkocsmában játszódó csajozás jelenete a képtelen varánuszos párbeszéddel. De sajnos az ilyen pillanatok sem enyhíthetik a film többi részét uraló erőltetett semmitmondás kiváltotta kínt.
(Senki szigete. Színes, magyar romantikus vígjáték, 96 perc, 2014. Rendező: Török Ferenc. Forgalmazó: A Company Hungary Kft.)
