– A Mobilzmo lemezre az MHV „jóvoltából” tíz évet kellett várni, a Mobileumra – miközben a hanglemezgyár akkori formájában már nem létezik – tizenegyet. Miért?
– A zenekar meddősége okán. Hiába próbáltam megerőszakolni, megtermékenyíteni őket, nem sikerült. Néhány kivételtől eltekintve az egész rudános korszakot zsákutcának értékelem. Volt olyan a zenekarban, aki nem ivott, de mindvégig csak a problémákat kereste: Németh Gabi ugyan profin ledobolta a bulikat, de ha közbejött – mondjuk – egy SBB-fellépés, szó nélkül otthagyta a zenekart. Póka Egon akkori véleménye szerint nincs szükség az új számokra, a közönség amúgy is a régieket várja, mert azokat szereti. Rudán Joci mindvégig kiállt az új anyag szükségessége mellett, ám ennek érdekében nem volt hajlandó kimozdulni Kozármislenyből. Egy rossz énekteljesítményű pécsi buli után kértem, hogy az éneksávot korrigálja a stúdióban; meg is tette, ám egy végigkoncertezett hétvégét követően ugyanott tartottunk, mint az eredeti fellépésen rögzített hanggal. Rengeteget szerepeltünk akkoriban, ugyanakkor az alkohol nagyon sok problémát okozott. A zenekar átalakulásával, hála Istennek, egy nehéz korszakot hagytunk magunk mögött.
– A Mobileum-CD dallistáját böngészve feltűnő, hogy ifjabb Tornóczky Ferenc gitáros a zeneszerzés terén mennyire aktívnak bizonyult. Ugyanakkor Sárvári Vili mindössze egyetlen dallal képviselte magát. Mivel magyarázható ez? Tornóczky jobban elkapta a fonalat?
– Vili szerepcsökkenésének két oka volt: egyrészt Egonék nem akarták, hogy részt vegyen a munkában, kirekesztették a felvételekből. Másrészt az általa hozott témák nekem sem tetszettek, mert nem illettek a képbe. Egyetlen száma került fel, az Istennel szemben, ami viszont nagyon jól sikerült. Ferike – mivel akkoriban a kisfiammal otthon voltam – feljárt hozzám egy dobozgitárral, így ott készültek a dalok. Nagyon muzikális, gyors reagálású, rugalmas ember volt, akivel jól lehetett dolgozni. Jellemző: ő szólt, hogy Egonnak van egy témája (zenei ötlete – a szerk.) és ő mutatta meg nekem.
– Visszatérve Sárvári Vilire: ki akarták tenni őt a zenekarból?
– Lehet, hogy ilyen terveik is voltak hosszú távon, mint ahogyan Egon Németh Gabit is kirakatta. Gondolom, ő lett volna a következő. A Fegyvert veszek című számot, a Mobileum-széria első darabját még Németh Gabi dobolásával rögzítettük. Ezzel kapcsolatos érdekesség, hogy Egon és felesége arról beszélgettek, vajon mi járhatott a fejemben a szöveg megírásakor...
– A Mobileum-CD megjelenési módja rendhagyónak mondható: ha jól tudom, egészen odáig nem fordult elő, hogy egy zenekar albuma egy magazin – nevezetesen a Rockinform – mellékleteként lásson napvilágot.
– Olyan esetről tudok, hogy best of-válogatások, koncertfelvételek, újra kiadások ilyen módon olcsón elérhetővé váltak, de arról nem hallottam még, hogy egy ismert és népszerű zenekar, mint a P. Mobil, vadonatúj anyaga jelenjen meg egy újság mellékleteként. A tizenegy év után kiadott CD – újsággal együtt – 990 forintos áron nem csak Magyarországon, de Erdélyben, Felvidéken, a határainkon túl is hozzáférhető volt. Amellett, hogy mindez példa nélküli, tizenháromezer (!) darab fogyott belőle.
– 2009-ben a zenekar negyven éves évfordulóját ünnepeltétek, új CD-vel és koncerttel. Az esemény a Bozsik-stadionban zajlott, ahol szép számmal összegyűltek a zenekar hívei. Hogyan érezted magad a színpadon?
– Egyáltalán nem volt jó hangulatú buli, mert akkor már minden eldőlt. Gyakorlatilag az utolsó koncertek egyikét játszottuk, s ez benne volt a levegőben. Egonék nem voltak hajlandók eljátszani a Gyöngyök és disznókat, és ezen kívül más, egyéb számokat sem. Amit játszottak, azt is szinte végig parodizálták: a Főnix éjszakájába beletették egy diszkószám részletét, ezzel semmibe véve a P. Mobil szerzeményeit, és a közönséget is, csak azért, mert ők „unatkoztak". Nem érdekelte őket, hogy ott van ötszáz, vagy ötezer ember, inkább magukat szórakoztatták. A legutolsó öt bulira már el sem mentem; egy bábut állítottak a mikrofonom mögé, és azt rugdosták a színpadon. Tornóczky Ferike, akivel a számok nagy részét közösen írtuk, később, Egonék bandájával azt énekelte a Kopaszkutya című számban, hogy „Schuster Lóránt, a k...a anyád!”. Azt gondolom, ez mind őt, őket minősíti. Ezzel együtt megpróbálok azokra a dolgokra emlékezni, ami a kapcsolatunkban jó volt.
– Fegyvert veszek. Szakadáti Mátyás dobossal újra rögzítettétek a dalt.
– Igen, de a lemezre a Németh Gabi-féle változatot is rátettük bónuszként. Kimondottan jól sikerült szám, nagyon szeretem. A refrén: „Eladok mindent, és fegyvert veszek / Ezüstből öntök töltényeket” a minden mindegy állapotot jellemzi, amikor már nincs veszteni való. A legenda szerint a vámpírokat kihegyezett karóval, vagy ezüst tölténnyel lehetett ártalmatlanná tenni. Minden eszköz megengedett a gonosz elleni küzdelemhez, ha kell, akár az ezüstből öntött töltény is. „Ölésre öltöztem, nem jövök vissza” – ez az a helyzet, amikor az ember minden feleslegestől megszabadul. Felkészül és tudja, hogy onnan már nincs visszaút. Tudja, hogy meg fog halni, úgy, hogy a „fogorvos se ismer rá”; vagyis felismerhetetlenségében már fogsora alapján sem lehet azonosítani.
– Hol voltál King Kong?
– Az el nem készült Vesszen a világ! lemezre írtuk, és a New York-i ikertorony elleni merényletről szól. 2001. szeptember 11. óta több feltételezés került napvilágra. A német titkosszolgálatokat felügyelő miniszter által írott könyvből kiderült, a világon egyetlen olyan rendszer létezik, amely képes négy repülőgépet szimultán irányítani úgy, hogy felülírja akár a kézi, akár a robotpilóta vezérlését. A refrén a filmbeli óriásmajomról szól, aki puszta kézzel csapja le a torony körül szálló repülőgépeket, helikoptereket. Vajon hol volt King Kong szeptember 11-én? Miért nem védte meg a tornyokat? Megírásakor képek sora bukkant fel előttem: a Brooklyn-hídon menekülők, a rombolás, az amerikaiak reakciója, a CNN őrjöngése; vagyis az egész eseménysor, amely lehetővé tette az Egyesült Államok terrorizmus elleni harcának megindítását.– Istennel szemben.
– A szám címét Dúcz Laci barátunk – aki ismert vadász volt – Istennek háttal című regénye sugallta. A kötet a bibliai Eszter történetét dolgozza fel, s nem mindenütt aratott osztatlan sikert. Elgondolkodtató, hogy bizonyos emberek Istennek háttal élik le egész életüket. „Testvérem, nővérem, tarts ki!” – azokkal szemben, akiknek csak a rossz, csak a gonoszság létezik. Sokan félreértették a „szemben” kitételt: itt nem Isten ellenére, hanem vele szembe nézve buzdítok kitartásra. Ha a refrén dallama megengedte volna, akkor az „Istennel szemben állva” sorok jelentek volna meg a versben. Előbb-utóbb szembe kell nézni Isteneddel, vagyis saját magaddal, mert, ha már „megetted a kenyered javát”, a szüleid után te következel a sorban.
– Ötvenéves férfi. Nincs P. Mobil-buli, ahol ne hangzana el ez a szerzemény.
– A számot Póka Egonról írtam, és úgy kezdődik, hogy „a zsebemben mindig ott van a szpréj / a lábam a cipőbe éppen belefér”; vagyis szüksége van a szívgyógyszer spray-re, és túlsúllyal küzd. De „Ha már nem segít semmi”, ott van „az ötvenkettes gönci”. Így is van, a magyar gyümölcspálinkánál nem kell jobb. Utóbbi időben szert tetettem két teljesen egyforma Marshall-láda külsőbe épített hűtőszekrényre; az egyik Nyitragerencsérre került a Rockmúzeumba, a másik pedig állandó színpadi kellékként a többi Marshall felszerelés között „várja”, hogy a szám aktuális részénél kinyissuk.– Egy gyönyörű blues Tunyó emlékére: Két legnehezebb szó.
– Igen, mindenféleképpen szerettem volna egy számot Tunyóról. Méghozzá New Orleans-i bluest szerettem volna, olyat, mint a Felkelő nap háza. Ferike végül megcsinálta. Erre készült a Két legnehezebb szó, aminek a szövege először a kórház fehér színére asszociált. Miután kiderült, hogy Hobónak már létezik ilyen szövege, új irányba kellett elindulnom. A „Sír az asszony” utalás a Tunyó által énekelt számra, a „lelkem kötélen szárad” kifejezés pedig az elméletek szerinti „lélekraktárat”, vagy inkább „lélekszervízt” idézi, ahol a lelkek „forgalma” bonyolódik. Ott stoppolják, tisztítják, pátyolgatják, vagyis rendbe rakják őket. „Szüleim újra várnak” – várnak a születésedre, majd haláluk után odafönn az égben a visszatérésedre... Nehezen formálódik egy kisgyermeknél az első értelmes szó – ezt megtapasztaltam kisfiamnál, Jánoskánál –, de a halálunk előtt kimondott utolsó szónak is komoly jelentősége van. Óriási erővel bír ez a szám: a közönség minden alkalommal némán hallgatja végig, s mikor először megmutatták az összekevert változatot, magam is megkönnyeztem.
– Keresztfa.
– A Szent Korona országáról szól. A dalban felsoroltuk a Magyarországon élő nemzetiségeket, akik ugyanazt a levegőt szívják, közös a földjük, a hazájuk, ugyanaz a szél fújja, ugyanaz az eső áztatja őket. Közös a múltjuk, közös a keresztfájuk. Ma már kevesen tudják, kik voltak a böszörmények, de a település-, illetve vezetéknevekben megmaradtak. Az énlakai templom kazettás mennyezetén található ligatúra – amely összevont rovást jelent – szerint „Egy az Isten”. A dal refrénje pedig így szól: „Egy az Isten, egy a koronátok”.– Egészség és térerő.
– A világ mobillá vált, egyfolytában mozog, a mobiltelefonok, korszakát éljük. A szám szövege pajzán része a csajjal való kapcsolatot taglalja: „De ha lemerültél, nyugodtan csengess be / Feljöhetsz hozzám, és ráduglak a töltőmre”.
– Benzinkút. Elmondhatjuk, hogy beépült az úton lévők, zenekarok életébe.
– A sivatagban egyik oázistól a másikig vándoroltak az utazók, a zenekarok pedig egyik kúttól a másikig vergődnek. „Olyan szomjas vagyok, hogy majd bevizelek / Közben elszívom azt a rohadt cigimet”. És amikor találkozom az ott tanácskozó bűnözőkkel, maffiózókkal, akik nyolc-tíz dzsippel érkeznek, „rögtön továbbmegyek”. De benne van a technikusunk, sofőrünk, Tarzan felé tett „életveszélyes” fenyegetés is, ami a kútnál történő megállásra vonatkozik. Ahhoz képest, mikor annak idején elkezdtünk játszani, elvétve találkoztunk benzinkúttal, és sok minden nem létezett, ami ma természetes. Mára megváltozott a világ, ez egyfajta életforma lett. Ahol nullától huszonnégyig minden van, csak fizesd meg az árát.
– A zenekar játszott.
– Túléltük a Kádár-rendszert, ami nem volt egyszerű; de túléltük a diszkót is, és minden egyéb rosszat. A szám gyakorlatilag a túlélésről szól. Emlékszem a korai időkre, mikor a hattagú zenekar fele influenzajárvány miatt kiesett. Hárman – Vikidál, Lengyel Gabi és én – már lebetegedtünk, de a zenekar trió felállásban folytatta. Bencsik, a Bajnok és az akkori dobosunk még kitartott; csak akkor adták fel, mikor valamelyikük szintén áldozatul esett a kórnak.– A zenekar közönsége szokta skandálni, hogy: „Móóóbil!” Inkább csatakiáltás ez, mint zeneszám.
– Egyik székesfehérvári klub-bulinkon Egon belekezdett egy nagyon egyszerű témába, amire a közönség azonnal reagált a „móóóbil” kórusával. A szám Egon második szerzeménye, aminek érdekessége, hogy az anyag leadási határideje előtt két nappal rakták össze. Gyakorlatilag nem volt nóta, nem tudtam mire szöveget írni. Miután a „móóóbil” adott volt, mint refrén, arra gondoltam, hogy régebbi dalokból szedek össze, és írok hozzá részleteket. Így lett belőle egyfajta összegzés, visszaemlékezés. A szakmában, de az élet más területein is, többeknek nem sikerült elérni azt, amit más megvalósított. Mára sokan megégtünk ebben a rock and rollban. Az Örökmozgó úgy kezdődik, hogy „Ott álltam az úton,...” – majd folytatódik ebben a számban, hogy „...és még mindig ott vagyok, negyven éve”. A borító is ezt fejezi ki: a suszterbogár túrja a ganaj-galacsint. Immár negyven éve. Annál többet elérni nem lehet, mint azt, hogy az emberek életének részévé váltunk.
„Jobb későn, mint soha: bónusz felvételek és ritkaságok" – A P. Mobil 45 című sorozatunk a jövő héten folytatódik a zenekar maga korában ki nem adott felvételeihez és ritkaságaihoz kapcsolódó érdekes történésekkel.
