– Bartók is azt mondja, hogy Kárpát-medence népei kulturálisan nem összetartozóak, hanem szétválaszthatatlanok, ezt vallom én is, ezért aztán teljes természetességgel jelenik meg a kárpátaljai előadásunkban az ott élő ukránok, ruszinok, románok, zsidók kultúrája a magyaroké mellett – teszi hozzá a rendező-koreográfus.
– Amikor Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója elindította a különböző tájegységeket feldolgozó sorozatokat, mindig is vágytam arra, hogy legyen egy Kárpátaljával foglalkozó előadás, hiszen a legtöbben erről a vidékről csak a Técsői Bandát ismerik – mondja Pál István Szalonna. A prímás és egyben a műsor zeneszerzője elmeséli: először nagyrészt csak zenei felvételek álltak rendelkezésükre, ezért gyűjtőútra indultak. A MÁNE zenekarának vezetőjétől azt is megtudjuk: sok esetben – különösen a magyaroktól – úgy kellett kicsalni az egyes lépéseket, táncokat, hiszen náluk a lakodalomból sok táncfajta húsz-harminc éve eltűnt, ráadásul maga a magyar csárdás is sokkal általánosabb tánc, mint amilyeneket a ruszinok és a románok járnak.
Egy konkrét esetet is mesél: édesapja még emlékezett arra, hogy volt ugrós férfitánc Visken, ezért amikor a helyiek azt állították, hogy ilyen sosem létezett, elkezdték a zenéjét játszani, és négy-öt férfi máris felugrott és eltáncolta. Az így összegyűjtött lépésekből, figurákból igyekeznek megidézni Kárpátalja táncörökségét, innen a műsor címének egyik értelmezése is, a Megidézett Kárpátalja. – A Hágókon innen és túl alcím pedig onnan jön, hogy a ruszinok két csoportja, a dolisnyák (völgylakók) és a verhovinaiak (fent lakók) élettere átnyúlik a hágókon.
