Kárpátaljával foglalkozik a Magyar Állami Népi Együttes: a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a szinte „elfeledett\" terület folklórját új műsorával a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) november 16-án a Nemzeti Színházban. Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című műsorukkal a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, a Kárpátalján egymás mellett élő népek hagyományaiba, dalaiba, táncaiba nyerünk betekintést.
– Természetes, hogy Kárpátaljával foglalkozunk, főleg azért, mert a zenekarunk vezetője, és sok műsor zenéjének összeállítója, Pál István Szalonna is kárpátaljai, másrészt Kárpátalját valahogy az elmúlt évtizedekben a néptáncegyüttesek, koreográfusok hanyagolták – mondja lapunknak a MÁNE művészeti vezetője, a Megidézett Kárpátalja rendező-koreográfusa, Mihályi Gábor. – A Magyar Állami Népi Együttessel több összefoglaló antológiát készítettünk már Erdély különböző tájegységeiről, ilyen volt az Édeskeserű, Az örök Kalotaszeg, legutóbb a Mezőség–Mikrokozmosz, és ugyanez a gondolat vezérelt, amikor a Kincses Felvidéket koreografáltuk. Bizonyos tájegységek ízzé-porrá lettek koreografálva, miközben Kárpátalja teljesen figyelmen kívül maradt. Persze annak, hogy a helyzet így alakult, az is az egyik oka, hogy egykor a szovjet birodalom sokkal megközelíthetetlenebb volt, így akár Erdély, akár Felvidék könnyebb úti célnak és gyűjtési területnek bizonyult. Ezért aztán elég kevés anyag maradt fenn Kárpátaljáról. A mi gyűjtőutunkra is többek között azért volt szükség, hogy egyrészt próbáljunk táncos és zenés anyaghoz jutni, másrészt hogy mi magunk is érezzük meg a lelkünkben a tájegység szellemiségét – fogalmaz a MÁNE művészeti vezetője.
Kérdésünkre, miszerint mennyire élő a kárpátaljai táncos és népzenei hagyomány, Mihályi Gábor úgy fogalmaz: az a tapasztalata, hogy a magyaroknál veszett el a leginkább ez a kultúra. – Sajnálattal tapasztaltuk például Nagydobronyban, ahonnan még másfél évtizede jó táncosok kerültek videofelvételre, most már senki nem táncolt, és nem is csak azért, mert az idősebb korosztályból mindenki meghalt, hanem mert az a szokás, hogy ha valakinek meghal a párja, akkor az már nem áll be táncolni. Ugyanakkor a románoknál és a ruszinoknál a zene még élő, és jó táncosok is akadnak. A hagyományos zsidó közösségek pedig teljesen eltűntek, miközben egykor nagy zsidó közösség élt Kárpátalján, őket a zenéjükön keresztül szeretnénk megjeleníteni. A műsor, a korábbiakhoz hasonlóan, soknemzetiségű lesz.
– Bartók is azt mondja, hogy Kárpát-medence népei kulturálisan nem összetartozóak, hanem szétválaszthatatlanok, ezt vallom én is, ezért aztán teljes természetességgel jelenik meg a kárpátaljai előadásunkban az ott élő ukránok, ruszinok, románok, zsidók kultúrája a magyaroké mellett – teszi hozzá a rendező-koreográfus.
– Amikor Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója elindította a különböző tájegységeket feldolgozó sorozatokat, mindig is vágytam arra, hogy legyen egy Kárpátaljával foglalkozó előadás, hiszen a legtöbben erről a vidékről csak a Técsői Bandát ismerik – mondja Pál István Szalonna. A prímás és egyben a műsor zeneszerzője elmeséli: először nagyrészt csak zenei felvételek álltak rendelkezésükre, ezért gyűjtőútra indultak. A MÁNE zenekarának vezetőjétől azt is megtudjuk: sok esetben – különösen a magyaroktól – úgy kellett kicsalni az egyes lépéseket, táncokat, hiszen náluk a lakodalomból sok táncfajta húsz-harminc éve eltűnt, ráadásul maga a magyar csárdás is sokkal általánosabb tánc, mint amilyeneket a ruszinok és a románok járnak.
Egy konkrét esetet is mesél: édesapja még emlékezett arra, hogy volt ugrós férfitánc Visken, ezért amikor a helyiek azt állították, hogy ilyen sosem létezett, elkezdték a zenéjét játszani, és négy-öt férfi máris felugrott és eltáncolta. Az így összegyűjtött lépésekből, figurákból igyekeznek megidézni Kárpátalja táncörökségét, innen a műsor címének egyik értelmezése is, a Megidézett Kárpátalja. – A Hágókon innen és túl alcím pedig onnan jön, hogy a ruszinok két csoportja, a dolisnyák (völgylakók) és a verhovinaiak (fent lakók) élettere átnyúlik a hágókon.
A magyarok esetében sem lehetett határvonalat húzni, még a drótkerítés sem igazi határ. – Kárpátalja nem néprajzi tájegység, ezért arra törekedtünk, hogy az összetartozó településeket egységbe rendezzük. Ez történt a három Palád esetében, amelyek közül csak Nagypalád esik Ukrajna területére, Botpalád és Kispalád a mai Magyarország közigazgatási határain belül fekszik, és ahol mindhárom falu zenészeit ugyanaz a család adja: botpaládi muzsikára táncolnak majd nagypaládi táncokat – teszi hozzá Pál István Szalonna.
Most, amikor az embertelenség és a háború réme fenyegeti Ukrajnát, még fontosabb megidézni a Kárpát-medencei népek békés egymás mellett élésének évszázados pillanatait a folklór örök nyelvével. A Nemzeti Színházban tartott előadást még e hónapban két további követi a Hagyományok Háza színpadán november 21-én pénteken és 22-én szombaton este hét órakor.
