– Karácsonyi meglepetésként megérkezett a Rockinform Special Fekete Bárányokról szóló különszáma, amely az 1980. augusztus 23-án megrendezett Hajógyári sziget koncertről szól. Mi a harmincnégy évvel korábbi esemény újra dokumentálásának apropója?
– Korábban már beszéltünk arról, hogy az első kiadás egy füzettel és audió CD-vel a Hungaroton Mega kiadójának gondozásában került forgalomba, majd hat év elteltével a Rockinform Magazin újra megjelentette - az audió CD helyett más, képi extrákkal. Miután ma már egyik kiadvány sem kapható, s ezen túlmenően felnőtt egy új generáció, akit érdekel Fekete Bárány koncert, így a Rockinform ismét kiadta. Időközben előkerült három szuper 8-as amatőr filmfelvétel, amit Tóth „Tüsi” Imre P. Mobil-rajongó rögzített a helyszínen. Ezek – két Beatrice: az Angyalföld és a Jerikó, valamint egy P. Mobil-szám, a Csizma az asztalon – igazi kuriózumok, ráadásul színesben megörökítve. 2007-ben a Rock TV interjút készített velem, ez is bekerült az extrák közé. Így a filmfelvételek több mint negyven perc bónusszal gazdagodtak. A mostani kiadvány – az előzőhöz hasonlóan - lapmellékletként látott napvilágot, ám azzal a különbséggel, hogy a harminc oldalas Rockinform Special ezúttal teljes egészében a koncerttel kapcsolatos történésekről szól. Interjúk, tanulmányok, diszkográfia, nekrológok, fotók, vagyis minden megtalálható benne, ami Fekete Bárányokkal kapcsolatos. Idáig ez a legkomplettebb kiadás.
– Annak ellenére, hogy meglehetősen szerény a rendelkezésre álló mozgókép-dokumentáció, az eddig megjelent kiadványokat óriási érdeklődés kísérte. Mi lehet vajon a Fekete Bárányok-koncert sikerének a titka, ami közel három és fél évtized távlatában is megmutatkozik?
– A legenda! Ezt legjobban a magam életén keresztül tudnám illusztrálni: emlékszem, milyen boldogok voltunk, ha annak idején, kazettán meg tudtuk szerezni a Woodstock valamelyik koncertfelvételét. Később hozzájutottam a tripla bakelit nagylemezhez, azután megjelent VHS-kazettán, később DVD-n, majd jött a DVD rendezői változata, de kiadták CD-n is, bónuszokkal – itt tartok jelenleg. Ennek lényege, hogy a technika fejlődésével, mindig a legújabb kiadványokat igyekszik beszerezni az ember. A kiadó esetleg előkapar valami ritkaságot, ezzel is vásárlásra „kényszerítve" a rajongót.
Visszatérve a koncerthez, rengeteg tanulsággal szolgált: egyrészt a lap különszámában is olvasható a dokumentum, miszerint a belügyminisztérium milyen tanulságokat vont le az eseményből, mit gondolt rólunk, a zenekarokról és mit gondolt a közönségről. Másrészt kiderült, hogy azok a technikai berendezések, amelyeket a zenekarok használtak, összességében sem voltak elegendőek egy ilyen nagyszabású szabadtéri rendezvény hangosítására. Mai szemmel nézve a jó szándék mellett nagyfokú amatörizmust tapasztalhattunk. Egyébként pont ez az amatörizmus adta meg a fesztivál hangulatát, és még valami: ez a három zenekar – leszámítva a három nappal későbbi körmendi ismétlést – ebben a csoportosításban nem játszott együtt. Azzal együtt, hogy a hivatalos szervek mindhárom bandát zenei hulladékként kezelve közös szemétkosárba söpörték, nem voltunk egyforma „szemetek”. Anélkül, hogy bárkit is minősítenék: három és fél évtized elteltével világosan látszik, kiből, mi lett és hol tart ma. Harmincnégy esztendő távlatában ma egészen más szemmel nézzük az egészet: bizonyos dolgok tetszenek, bizonyos dogokat viszont másképp csinálnánk.
– Említetted a mesterségesen létrehozott közös szemétkosarat, amelyet – különbözőségük ellenére – az ott fellépőknek szántak. De, vajon a közönség is így gondolta-e? Létezett-e átjárás a három banda között?
– A közönség jelentős része mind a hármat szerette. Hogy miért, az más kérdés. A Beatrice műsorának egy része vurstli volt. Egy-két szerzeményt leszámítva persze, mint a Nagyvárosi farkas, vagy a Katicabogárka, amik tetszettek. A Schneider Fániról, vagy a Hegyek között, völgyek között... című paródiáról ugyanezt nem tudom elmondani. Mert ez nem rockzene. A Hobo Blues Band pedig az ismert angolszász felvételek magyarított változatával operált. Ebből a három bandából egyedül a P. Mobil játszott rockzenét, és egytől egyig saját szerzeményeket.
– A huszonegyedik század és a technika fejlődése maga alá temette a fizikai hang- és képhordozók piacát, ennek következtében az aranylemezhez szükséges egykori százezres példányszám ezerötszázra apadt. A P. Mobil 2014-es vadonatúj kiadványa, a Farkasok völgye... több ezer vásárlóval dicsekedhet, sőt a lemez a napokban éli meg második kiadását. Miként lehetséges ez?
– Mint újság mellékleteként megjelent kiadványt a Mahasz nem jegyzi, így nem lehet belőle aranylemez. Egyébként számomra ez nem értékmérő. Azon túlmenően, hogy maga az anyag nagyon jól sikerült, megint csak az volt a szándékunk, hogy adjunk valamit a gyerekeknek. A lemez kijöhetett volna akár egy sima műanyag tokban is, négyoldalas füzettel ellátva, de nem ez történt. Ehelyett kaptak nyolcvan perc zenét, amelyben az új dalok mellett a régiek is megjelentek bónuszként. Az olcsóbb árfekvés mellett szem előtt tartottuk, hogy jó minőségű papírra nyomott, színes fotókkal teli, színvonalas füzetet adhassunk a vásárlók kezébe. Miután az újságok gyakorlatilag elfogytak, a napokban boltokba került a Farkasok völgye... CD második kiadása. Ezúttal műanyag tokban, huszonnégy oldalas füzettel ellátva, amely az összes dalszöveget és a zenekari fotókat tartalmazza.
– Közeleg az egyik legszebb és legmeghittebb ünnep, amely Jézus születéséről, a békéről, a szeretetről, az ajándékozásról és a családról szól. Mit jelent Schuster Lórántnak a karácsony?
– Karácsonyi érzéseimet nagyjából megírtam a Ne engedd elmenni a mamát című számban. Erről az ünnepről eszembe jut a gyerekkorom: hogyan vártuk a Mikulást, akivel mindig jött a Krampusz is. Észrevettük persze, hogy a Krampusz nem más, mint a szomszéd bácsi, akit elárult a cipője. A karácsonyi meglepetést mindig egy utcai séta előzte meg; levittek bennünket, hogy a szülők nyugodtan előkészíthessék az ajándékokat. Onnan hazatérve előbb az első szobába küldtek bennünket, ahol még mozgott a függöny, hiszen fater szerint az angyalkák csak nemrég szállhattak ki az ablakon... Aztán bemehettünk a belső szobába, ahol már állt a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa. Mindegy milyen fakockát kaptál ajándékba, boldog voltál! Lényeg, hogy a család együtt volt, hogy meleg volt a szobában és szerettek bennünket. Még a kutya is bejöhetett, ő is kapott valamit...
– Az imént szóba került az ajándékozás. Mi a véleményed arról, hogy az emberek – sokszor erejükön felül, akár a hosszú időre való eladósodást is vállalva – egymást túllicitálva költekeznek az ünnepekre? Különösen annak fényében, hogy a te gyermekkorodban még aranyra festett diót, almát és mogyorót ajándékoztak a gyermekeknek, de a felnőttek is egymásnak.
– Ott tartunk, hogy ez a verseny nem csak karácsonykor érvényes, a hétköznapokra is átterjedt. Már az óvodában, az iskolában elkezdődik a gyerekeknél: ha nem tud lépést tartani a divattal, és ezalatt nem csak az öltözködést, hanem a műszaki eszközöket, sőt, szüleik anyagi körülményeit is értem, akkor a többiek azonnal kigúnyolják, vagy kiközösítik. Visszatérve a karácsonyi ajándékozásra: régebben ez az ünnep nem a vásárlásról szólt, hanem az emberek saját maguk által készített tárgyakkal lepték meg egymást. És az sokkal személyesebb volt. Nekünk, gyerekeknek az is örömet okozott, ha a fáról kiettük a felaggatott szaloncukrot, rajta hagyva és gondosan visszaigazítva a kifosztott papírt, vagy, ha lerágtuk a habcsókokat. Bizonyos társadalmi rétegek – és ez elég nagy csoport – karácsonyi ajándékozás címén megveszik azt, amire amúgy is szükségük van. Itt elsősorban a tartós fogyasztási cikkekre gondolok. Még ezzel sem volna baj, mert ez szükséglet; a baj, hogy ebben pont az vész el, ami a lényeg: a meglepetés. Én használati eszköz-mániás vagyok: azokat az ajándékokat szeretem, amelyek az életem részévé válnak. És nem az anyagi érték számít, hanem a használati érték. A kapott ajándékot összekapcsolom az ajándékozóval, ha ránézek a tárgyra, arról mindig az illető jut eszembe.– Jobb adni, mint kapni?
– Igen. Bár kapni is nagy öröm. De nincs annál szebb, mikor látod a gyerek arcán az örömöt. Amikor a lányom, Lili, karácsonyra hozott a fiamnak egy egyszerű fa vonatot, amit madzagon húzott a földön, öröm volt nézni Jánoska boldog arcát. Azt látom, ha elhalmozzák a gyerekeket, nem tudnak igazán örülni a kapott dolgoknak.
– Aki ismer, tudja, hogy életedet a zenekar és a vele kapcsolatos ügyek töltik ki. A karácsony azonban a pihenés időszaka. Mivel töltöd általában az ünnepeket?
– Annyira átitatta az életemet a rockzene, a P. Mobil és minden, ami ezzel kapcsolatos, hogy nehezen tudok ebből a taposómalomból kiszállni. A mi munkánk nincs időhöz kötve: ha bulit nem is szervezek, de, ha épp karácsonyeste jut eszembe egy jó dalszöveg, akkor azt leírom. És ebbe az is belejátszik, hogy megváltozott a világ: azok a meghitt, régi karácsonyok már nem jönnek vissza. Ezért a „kötelező” ünnepeket sem szeretem, nem érdekelnek a születés- és névnapok. Miért pont karácsonykor kell szeretnem a másikat, amikor erre van másik háromszázhatvannégy napom? Inkább a saját másfél perces örömeimben találom meg azt, amit korábban az ünnepekben. Tudok örülni a természet adta gyönyörűségeknek, vagy annak, ha például kézbe veszem a Farkasok völgye-CD-t és látom, hogy minden rendben van vele.
– Az egyetemes magyar zenetörténelem jó néhány, kifejezetten karácsonyi témájú albumot, illetve dalt jegyez. Ezen belül a hardrock műfajban kevés ilyennel találkozhatunk...
– Ami kifejezetten karácsonyi dal, és ami nagyon tetszik, az a Slade – Merry Xmas Everybody című száma. Nemzetközi összehasonlításban igen, magyar viszonylatban kevesebb nóta született a témában. Ennek oka lehet, hogy egyrészt a karácsonyról nehéz közhelymentesen írni. Vannak olyan tulajdonságai, amelyek beépültek az emberekbe; éppen ezért nem könnyű olyan számot csinálni, ami ettől eltér, ám mégsem idegen az emberektől. Ezt az egyensúlyt nem egyszerű megtalálni. A P. Mobil – Ne engedd elmenni a mamát című száma pont ezt a rést igyekezett kitölteni. Karácsony van, egyedül vagy, az asztal megterítve, áll a feldíszített karácsonyfa és nincs senki rajtad kívül. Ilyen körülmények között várod az angyalkát, akitől semmi mást nem kérsz, csak azt, hogy egyetlen napra hozza vissza a papát, vagy ne engedje elmenni a mamát, aki, mondjuk, éppen kórházban van... Ez az élethelyzet nem a szokványos, közhelyszerű karácsonyi idill. Ha kérhetnék valamit, biztosan nem egy pár új sílécet kérnék... A felsoroltakon kívül a szám érdekessége, hogy nem a karácsony ünnepe ihletett a megírására: Póka Egon édesanyja épp kórházban volt, és a fater épp akkor halt meg...
– A negyvenöt esztendeje létező P. Mobil több mint egy zenekar; kitartó rajongótáborát, amely évtizedek óta a „kemény magot” jelenti, akár családként – P. Mobil családként – is jellemezhetjük. Te, mint „családfő”, tudomásom szerint, minden évben gondoskodsz egy kis figyelmességről.
– Az internet elterjedésével hagyomány lett, hogy évente kétszer – húsvétkor, illetve karácsonykor – elérhetővé tesszük a zenekar olyan hang-, vagy videó-felvételeit, amelyek soha nem kerültek, és a jövőben sem kerülnek kereskedelmi forgalomba. Idén egy 2006-os kaposmérői buli DVD-anyaga kerül fel. Kaposmérőn a zenekar a Kassai Lajos-féle lovasíjász iskola vendége volt. A felvétel a Póka Egon–Rudán–Tornóczky-féle felállással készült. A Facebook-beírásokban követhető, hogy Ferike szétgitározza a számokat, miközben Egonnal szórakoztatják magukat, és Joe sem volt éppen a helyzet magaslatán. Nyolc év elteltével az embereknek van összehasonlítási lehetőségük, tisztán láthatják az akkori és a mostani felállás közötti különbséget.
„Ezer pontból rakják össze arcodat – 2. rész” – A P. Mobil 45 című sorozatunk a jövő héten a második résszel folytatódik, amikor a zenekar videó-, illetve DVD kiadványaihoz kapcsolódó történetek, érdekességek kerülnek terítékre.
