Pomázi Zoltán: Mintha a költő sugallta volna a zenét

Radnóti Miklós verseit zenésítette meg a Bojtorján együttes frontembere, Pomázi Zoltán.

− Mindez mennyire befolyásolta egyéni vagy közös ambícióitokat?
− Hátrányosan érintett, hiszen a gyermeklemezek készítése mellett egyre kevesebb időnk maradt a saját dalok írására. Mint tudjuk, az erő mindig a kisebb ellenállás irányába hat – mi sem voltunk ez alól kivételek. Teljesen ráálltunk erre a vonalra. Például egy november 7. és december 21. között zajló Halász Judit-turné hetven (!) előadásból állt. Mivel emellett semmire sem jutott idő, gyakorlatilag ez vezetett a zenekar feloszlásához.

− Egy ideig szüneteltetted zenekari pályafutásod. Szólózenészként milyen esélyt láttál az újrakezdésben?
− Semmilyet! Úgy is mondhatnám, háttal a falnak és megdögleni! Szerencsémre azért mindig sikerült túlélnem a válságos időszakokat. Szűcs Antal Gábor barátommal kitaláltuk, hogy létrehozunk egy országos klubhálózatot, ahol duóban lépnénk fel. Elkezdtünk latin zenét játszani, és idővel a hét minden egyes napjára jutott egy buli a Creolnak. Óriási sikereket értünk el, megjelent több lemezünk. Totyának Tátrai Tibivel is volt egy latin formációja, s kicsit sajnálom, hogy a produkciót a vége felé már Tátrai latinjaként emlegették Rossz fordulat ez és igazságtalan, mert ezt Szűcs Totya találta ki, amihez én asszisztáltam. Az már az én bajom, hogy időközben beleszerettem a műfajba, és latin témájú szólólemezeket adtam ki.

− 1999-ben a Bojtorján újjászerveződött, s úgy tűnt, hogy a zenekarnak mégis van létjogosultsága. Külföldi vendégszerepléseitek is visszaigazolják ezt, hiszen olyan világsztárokkal muzsikáltatok együtt, mint például Jerry Lee Lewis, Johnny Cash vagy Roy Orbison. Miként sikerült közös produkcióban részt venni az említett sztárokkal?
− Az Egyesült Államokbeli turnénk alkalmával velük és többek között Don Williamsszel, Chris Christofersonnal, nem együtt, de közös, nagy műsorban léptünk fel. Arra is szívesen emlékszem, hogy az USA-ban nagyon kellemes estét töltöttünk Roy Orbisonnal. George Hamiltonnal viszont Magyarországon együtt próbáltunk és léptünk fel valóban közös produkcióban.

− Az egyéb elkötelezettségeid mellett szólóalbumot készítettél Radnóti Miklós-versek megzenésítésével. Radnóti mindeddig egyedülálló kezdeményezés, hiszen az ismertebb poéták közül inkább Petőfi, József Attila vagy Weöres Sándor munkásságához nyúltak a dalszerzők. Te miért épp a mártír költő művei mellett döntöttél?
− Örülök, hogy Radnóti mindeddig kimaradt a megzenésítendő versek repertoárjából, mert ezek szerint az én „szakterületem” lesz. Előzménye, hogy tinédzserként zenekar híján, egy szál gitárral álltam ki közönség elé, több-kevesebb sikerrel. Ekkor már Petőfi-, Vörösmarty-, vagy épp Weöres Sándor-versekhez írtam zenét. Mára szereztem akkora rutint, hogy ki merjek állni a színpadra akusztikus gitárral.

A Radnóti-inspirációt a költő felesége, Gyarmati Fanni idén februárban bekövetkezett halála adta. Hetven évvel élte túl férjét. Ami igazán megdöbbentett, hogy mindvégig ugyanabban a lakásban lakott, ahol korábban együtt éltek Radnótival. A nekrológ melletti Két karodban című verset már úgy olvastam, hogy közben „hallottam” a dallamát. Olyan spirituális élményt jelentett számomra, mintha a zenét maga a költő sugallta volna. Amúgy is az a fixa ideám, hogy a bármikor, bármilyen körülmények között született vershez a hetven évvel későbbi dallamom már akkor ott keringett valahol a világegyetemben. Nekem már „csak” rá kellett lelnem erre a zenére. Úgy érzem, hogy ez hetven év távolságából is összeköt a költővel. Az is ebbe az irányba mutat, hogy az elsőre megkomponált és rögzített dallamon semmit nem változtattam.

− Mi alapján válogattál a kiterjedt életműből?
− Már az első vers, a Két karodban megzenésítésének elkészülte és szűk családi körben történt fogadtatása után eldöntöttem, hogy egy komplett lemeznyi anyagot szeretnék összehozni. A második, a Tétova óda után rájöttem a tematikára: először a szerelmi témájú költemények, majd a magyarországi történések versei kerültek sorra. Ehhez tartozik a Sem emlék, sem varázslat, ami akkor született, amikor egy egész kötetét betiltották. S hiába a tiltás, ha újra épül az ország, ha felépülnek az új falak, a költő majd akkor is ott lesz. És igaza lett. Ha nem is ő, de valaki felemeli azt a zászlót, amit addig ő vitt. Még a Hetedik ecloga hexametereiben ábrázolt fogolytábor részletes leírása közben is Fanni után vágyakozik: „féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod / íze helyett „nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.” Mintha nem is magával törődne, saját nyomorúsága mellett is csak Fanni, a hitves a fontos. Amit a Levél a hitveshez című művében is kifejezésre juttat. Minderre a válasz: a halott költő zsebében megtalált verseket Fanni tette közkinccsé.

− A dalszerzésnél mennyire kötött a prozódia?
− Nem volt könnyű dolgom. Szörényi Leventétől és Bródy Jánostól − akik pályám kezdetén nagyon sokat segítettek – tanultam, hogy a prozódia mindenek előtt! Lényeges, hogy a magyar nyelv az első szótagra helyezi a hangsúlyt; ha a szöveg hangsúlya nem egyezik a zenéével, akkor nagyon rossz lesz a hatása. Egyébként a mai zenei világban mintha megfeledkeznének erről az alapvető szabályról. A Levél a hitveshez ebből a szempontból az egyik legnehezebb feladat volt, mivel a verssor vége értelmezésben összetartozik a következő sor elejével. A zenében nem tudtam megoldani, hogy oda egy ütemnyi szünetet iktassak be. A Hetedik eclogában aprólékos számítgatásokkal sikerült áthidalni a problémát.

− Komponáláskor mennyire jelentett kihívást számodra a Hetedik ecloga és az Erőltetett menet drámaisága?
− Mindkét dalhoz elsőként egy zenei vázlatot csináltam, szerkezettel együtt, amit az otthoni, nyolcsávos stúdióberendezésemen rögzítettem. Ezután egy másik hangszer hozzáadásával elvittem egy profi stúdióba. Képtelen voltam az éneksávot egyszerre felvenni, mert elszorult a torkom; így soronként kellett felénekelnem. Koncerten ennél is nehezebb a dolgom. Ha felnézek, látom a közönség reakcióját és akkor vége Belefogtam a Nem tudhatom című vers megzenésítésébe is, ám a felénél megálltam. Ehhez az ismert, himnikus költeményhez nem tudok annyit hozzátenni, hogy méltó zene születhessen. Úgy éreztem, túlnő a képességeimen.− Milyen utóéletet szánsz a megjelent albumnak?
− Van egy minimál és egy maximál programterv. Minimális, hogy a kiadványból mindig a szükségletnek megfelelő mennyiséget gyártatom és forgalmazom. Elsősorban koncerteken árusítom, Kanadában és Erdélyben óriási érdeklődés van Radnótira, de a megzenésített verses CD-re is. Január második felében egy erdélyi turné keretében fellépünk Marosvásárhelyen egy ottani vezető színésszel. Radnótiéra, az ő nevére, s talán az enyémre is, valószínűleg megtelik egy színházterem. A program maximál része, hogy műsorommal eljussak a Radnóti nevével fémjelzett általános iskolákba, gimnáziumokba, könyvtárakba, művelődési házakba. És persze nagyon fontos a lemezek terjesztői hálózaton keresztüli értékesítése, hiszen csak így lehet országosan ismertté tenni ezt a produkciót.