A Lukács fürdő gratulál törzsvendégének, a kilencvenesztendős Udvaros Bélának – halljuk a Duna Palota nagytermének nézőterén. Juhász Judit újságíró, az est háziasszonya a köszöntő üzeneteket olvassa, mellette elegáns karosszékben az ünnepelt, az Evangélium Színház alapító igazgatója. Nevezetes helyszín: itt tartotta szinte összes előadását az Evangélium Színház. 1990 reményteli tavaszán Szentágothai János professzor és ifjabb Bartók Béla támogatásával a Protestáns Közművelődési Egyesület teremtette meg az új teátrumot, ősszel már Lessing Bölcs Náthánjával léptek a közönség elé. (Az előadás kis híján elmaradt, aznap tört ki ugyanis a taxissztrájk. Udvarosék úgy döntöttek, megtartják a premiert; aznap este egyedül az ő színházuk játszott Budapesten.)
Közel húsz esztendő alatt harminc bemutatójuk volt, szerepelt a repertoáron Németh László, Tamási Áron, Illyés Gyula, Márai, Madách, Shaw többek között Bitskey Tiborral, Buzogány Mártával, Sunyovszky Szilviával, Körtvélyessy Zsolttal, Darvas Ivánnal, Mécs Károllyal. A lányát is rendezte a Csongor és Tündében. A színpadon Udvaros Dorottya most egykori szerepét idézi, az Éj-monológot mondja.
A köszöntők gyors egymásutánban követik egymást: Hoppál Péter, a kultúráért felelős államtitkár régi, az ünnepelthez fűződő személyes élményét idézi, felszólal Albert Gábor író, Bíró Ildikó, a Duna Palota igazgatója, Párkány László író, a református és az evangélikus egyház képviselője, Sebestyén Ilona, a Nap Kiadó vezetője, ahol most jelent meg Udvarosnak az Evangélium Színház történetét bemutató Egy kis nemzeti színház című kötete. Végül Udvaros Béla maga lép a mikrofonhoz. „Életem nagy tanulsága ez a költemény” – szól közönségéhez, majd elszavalja Simon Istvántól az Orgonabokrot: „ nem arra gondol, mi lehet, / csak betölti, amiért küldetett.”
