– Szomjas György mára kultfilmmé lett alkotása – bizonyos körökben – 1981 sikermozijának számított. Miként kerültél a Kopaszkutya produkcióba?
– Szomjas Gyuri rendező és Kardos István forgatókönyvíró keresett meg. Készülő filmjükhöz végeztek előtanulmányokat, ehhez meg kellett ismerkedniük a különböző koncertek hangulatával, lefolyásával. Az ő ötletükre, felvetésükre készült a film, amely a rock and rollról szólt. Gyuri amúgy is szerette a rockzenét; bejárták a rendezvények helyszíneit és felvételeket készítettek, a forgatókönyvíráshoz Kardos Pityu velem és másokkal készült beszélgetéseket rögzített. Amellett, hogy a film egy soha nem létezett zenekar története, a cselekmények mégis valósak. Gondolok itt a Gesarol-buszának kigyulladására és porig égésére, vagy Bill saját kezűleg írt kőbányai falfelirataira, hogy „Bill a király” Aztán, hogy ezekből mit válogattak a filmbe, arról ők döntöttek. Az már nyilvánvalóan kitalált dolog volt, amikor a film végén Egonék összerugdostak.
Meg kell, mondjam, nagyon nem tetszett az elkészült forgatókönyv. Egyrészt azért, mert bukott emberként végzem, másrészt, hogy nem lehetek fenn a filmvégi, tabáni koncertszínpadon. Aztán beláttam, hogy moziról van szó, és az embernek a negatív szerepet is fel kell vállalnia. Szomjas Gyuri pedig meggyőzött, hogy hiába nem veszek részt a tabáni nagy jelenetben, ennek ellenére ez az én főszerepem. Egyébként a tabáni felvétel sem ment simán. A rendezvény előtt a filmgyár gyártásvezetőjét letartóztatták arra való hivatkozással, hogy a forgatási engedély három számra szól, és azután kiveri a közönséget a kerületből. Arra nem gondolt az eszetlen rendőrkapitány, hogy azt a bizonyos három számot egy kompletten lejátszott koncertből kell kiválasztani és kivágni. A filmgyár vezetőségének, kapcsolatai latba vetésével végül sikerült elérni, hogy a gyártásvezetőt visszaengedjék a forgatásra.
Nem tetszettek a forgatókönyv párbeszédei sem. Ezek egy részét Billel és néhány más szereplővel nem lehetett elmondatni, másfelől nem éreztem őket életszerűnek. Még akkor sem, ha játékfilmről van szó. Gyuriék, szerencsére elég rugalmasnak bizonyultak, rájöttek, hogy tényleg változtatni kell. Végül a film komoly sikereket ért el, és nem csak Magyarországon, hanem mindenhol, ahol vetítették. Ezért kellett volna a folytatást megcsinálni.
– Mit szimbolizál a Kopaszkutya? Miért pont ezt a címet kapta a film?
– Nem én találtam ki, erről Szomjas Gyuriékat kellene megkérdezni. Egyébként több mindent nem értettünk a filmben, mint ahogyan a Kopaszkutya címet sem. De így működött a világ akkoriban
– A P. Mobil negyvenedik jubileumára monstre, kétrészes videóanyaggal leptétek meg a zenekar rajongótáborát. Két teljes és jelentős koncert, korai mozgóképanyagok és egyéb ritkaságok jelentik a kínálatot. Milyen szempontokat vettél figyelembe a DVD összeállításánál?
– Ugyancsak a Rockinform Magazin mellékleteként két, dupla rétegű DVD-n jelent meg a zenekar negyven éves története. Egyrészt a P. Mobil pályafutását szerettem volna valamennyire összefoglalni, másrészt az említett két koncertanyagot közre adni. Mindeddig sem a Fradi-pálya, sem az Omegával közös népstadionbeli fellépés nem jelent meg DVD-n. Mindkettő nagyon fontos állomás a zenekar életében. Ez utóbbinál ugyan a plakátra nem kerültünk fel, de tisztességesen elszámoltak velünk, és a koncertet, ha nem is annyi kamerával, mint a főzenekart, de rögzítették. A lényeg, hogy használható anyag birtokába jutottunk. Hálás vagyok az Omegának, hiszen nem sok zenekarnak adatott meg a lehetőség, hogy a Népstadionban játsszon. A koncerteken kívül a kiadvány alapját egy, a televízióban korábban már vetített film képezte. Ezt újra vágtuk, kibővítettük az azóta történt eseményekkel, hiszen az eredeti felvételek óta több tagcsere, valamint esemény történt. Valószínűleg készül majd egy P. Mobil történetéről szóló DVD, ami nem azonos a hamarosan boltokba kerülő Élve vagy halva című dupla koncertanyaggal, hanem egy áttekintés lesz. Régi Gesarol-, illetve P. Mobil-tagok jelenkori, illetve jövőbeni nyilatkozatait szeretném dokumentálni, mint például Losó Laciét is, ha majd legközelebb Magyarországra jön. Ebben az összefoglalóban mindenki elmondja majd a saját szemszögéből az akkoriban átélteket.
– A riportokban a P. Mobil-életmű külső szemlélői, mint Kovács Kati, is megszólaltak. Fontos, miként látja egy rockzenekar életét egy másik zenei vonalon mozgó kolléga-kolléganő?
– Persze! Lényeges, hogy más megvilágításból is látható, érezhető legyen a zenekar története. Kovács Katival kifejezetten kellemes élményeim vannak: egy balatoni fellépésünkön találkoztunk, odajött gratulálni, annyira tetszett neki a koncert. Egyébként ez kölcsönös, mert szeretem, amit csinál. Sajnálom, hogy nem lett belőle rockénekesnő, mert annak is kiváló lenne. Elég csak az LGT-vel közös lemezére gondolni. Amiatt is érdekesek az interjúk, hogy Varga Miki elmesélte a P. Boxszal kapcsolatos dolgokat – így húsz évvel később sok mindenre fény derült. Csak egy példa a sok közül: a zenekari név körüli viták, hogy teljes vagy rövidített elnevezéssel használják a Pandora’s Boxot De mindez lezárt ügy. Ahogy Bencsikről megemlékeztünk egy DVD-vel, ugyanúgy szeretnék Cserháti Pityiről is csinálni egyet. 2005-ben Szigetszentmiklóson, 2014-ben Ajkán tartottunk (ez utóbbin sajnos nem lehettem ott) közös megemlékezést a P. Box-szal, mindkét koncert kép- és hanganyaga rendelkezésre áll.
– Ha már az megemlékezéseknél tartunk: egy évvel a visszatérés után 1995-ben újabb nagykoncert várt a rajongótáborra, ami ráadásul két egymást követő nap hétvégéjén zajlott. Bár a négy rocktenor és Bencsik Samu állt a középpontban, a korabeli plakátok mégis A pofádat befogod címmel hirdették az eseményt. Nem túl barátságos felszólítás, de a közönség azonnal vette az adást
– A pofádat befogod Igen?! címmel csináltuk meg az 1995-ös P. Mobil-turnét, amelynek budapesti állomása volt a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán a négy rocktenorkoncert. Tény, hogy az utolsó szám ráadása az előbb említett feldolgozás, ami ma is aktuális; elő is vettük újra az opuszt. Üzenete világos, nem szorul különösebb magyarázatra. Lényege, hogy a P. Mobil sohasem volt rendszerfüggő zenekar, egyik hatalom sem támogatott, és ölelt a keblére minket. Amikor a koncert végén bekonferáltam a számot, a vendégek annak ellenére feljöttek a közös éneklésre, hogy korábban tiltakoztak ellene. Ahogy visszaemlékszem, jól kitalált és felépített buli volt; olyannyira, hogy a négy rocktenor által előadott Zöld, a bíbor és a fekete című számot – ennek hatására és szándékaim ellenére – sokan a P. Mobilnak tulajdonítják. Nagy felhajtás volt a koncert körül: az A3 televízió élőben közvetítette, a Juventus rádió élőben adta, mi pedig képben és hangban külön rögzítettük az eseményt. Itt jegyezném meg, hogy a birtokomban lévő, archivált anyagok előbb-utóbb mind napvilágot látnak. Januárban pedig a YouTube-on beindul a P. Mobil hivatalos csatornája.
A négy rocktenor: Vikidál Gyula, Varga Miklós, Deák Bill Gyula és Tunyogi Péter
Fotó: P. Mobil archív
– A negyvenéves Mobileumról az audio-CD kapcsán már beszélgettünk. Mint ahogy az is kiderült, hogy a koncert nem a legjobb hangulatban telt. Később mégis mozgóképanyagot csináltál belőle.
– Igen, a zenekart kötötték a szerződések. A P. Mobil előadása beépült a százéves Honvéd sportegyesület ünnepi rendezvényébe, amely a közönség számára ingyenes volt a Bozsik stadionban. A felkérésért pedig nagyon hálás vagyok. A létszámra nem lehetett panasz, tele volt a színpaddal szemközti lelátó, és nagyon jól szólt a zenekar. Amiről már beszéltünk, hogy Egonék bizonyos számokat, mint a Gyöngyök és disznók, nem akartak játszani, emiatt nem volt felhőtlen a színpadi hangulat. Viszont a bulit végig lejátszottuk, és a közönség jól érezte magát. A mozgóképanyag utómunkálatai sem mentek egyszerűen, ugyanis a létező megállapodásunk ellenére sem akarták a hibákat kijavítani. Később szerencsére meggondolták magukat, így elkészülhetett a P. Mobil 40 Mobileum koncert – Bozsik Stadion DVD.
– Mikor nekivágtál a szervezésnek, gondoltál-e arra, hogy 2009-ben, a Bozsik Stadionban megismétlődik majd az 1994-es Fradi-pálya koncert sikere?
– Ha visszagondolok a szervezés körülményeire, nem számítottam arra, hogy 2009-ben, még egy „Fradi-pálya-jellegű koncertet” tudunk csinálni. Mégpedig azért nem, mert egyszerűen mások voltak a körülmények. Az 1994-es koncert egyszeri és megismételhetetlen volt. Míg ott a sportpályán is állhattak, addig a Bozsik Stadionban nem engedték a fűre gyerekeket. Ennek ugyanis megvannak a szabályai. A nagy tribünnel szemben felállított színpad felépítésében sem valósult meg az elképzelésünk: amit eredetileg szerettünk volna, helyhiány miatt nem tudtuk megvalósítani. Viszont nagy előny, hogy a tribün emelkedése és közelsége miatt a leghátsó sorokból is kitűnően láttak bennünket. Ilyen módon a két rendezvény nem összehasonlítható.
– Megint csak a Nagy P.-sorozat keretében jelent meg a Tunyogi Péter emlékére készített DVD, amely a Rockinform Magazin különszámának mellékleteként került forgalomba. A Skála Metró áruház előtti koncert és a videoklip anyagát te bocsátottad a kiadó rendelkezésére. Miért éppen arra a ’95-ös bulira esett a választásod?
– Az említett koncerten kívül ennek a DVD-nek még két erős pillére van: rátették a Tunyóval halála előtt három héttel készült interjút, ahol az egész életét elmeséli. Jóval korábban rögzítettük, és hosszú évekkel utána vágtuk össze az Utolsó rock and roll videoklipjét, ami Tunyó családjáról szól. A kérdésedre válaszolva: a Skála Metró előtti koncert jelentősége, hogy a zenekar teljesen élőben, (és a mobilosokon kívül) spontán összeverődött közönség előtt játszik, mindenféle utólagos javítások nélkül. Az áruház előtti teraszon, nagyon minimál cuccal, napfényben, így világításra sem volt szükség. Tehát olyan kuriózumról van szó, ami megmutatja a P. Mobilt a maga valóságában, de önálló kiadványként nem használható. Lényege, hogy a zenekar nagyon jó bulit csinált, és Tunyó nagyon jól énekelt. A felvétel a kettős PeCsa-beli rocktenoros koncert után készült, Döme Dezsőt követően már Németh Gabival a dobok mögött. Miután ez a kiadvány is elfogyott, valószínűleg az újabb már bővített formában kerül a közönség kezébe.
Bencsik Sándor
Fotó: P. Mobil archív
– A Bencsik Samu életét feldolgozó kiadvány rendkívül aprólékos válogató és filmes vágómunka eredményeképpen látott napvilágot. Hogyan állt össze a kész anyag és milyen belső érzelmekkel dolgoztál?
– Amikor egy legó-játékhoz hasonlóan megpróbálod valakinek az életét szétszedni és újra összerakni, az mindig felkavaró. A Csillag leszel Bencsik-DVD kapcsán nagyon fontosnak tartottam, hogy Samu megszólaljon. Az alapot ez esetben is egy korábbi, Bencsikről készült dokumentumfilm jelentette. Samu személyiségéből adódóan meglehetősen hallgatag, befelé forduló ember volt. Emellett irgalmatlanul jó gitáros, amit a szerkesztésénél elsődleges szempontként vettem figyelembe. Éppen ezért minden mennyiségben a gitárszólók kerültek előtérbe. Még az sem jelentett problémát, ha csak részletek kerültek bele, de nem ez a jellemző. Samu a korszak zenészeihez képest alaposan kilógott a sorból. Az egyik gitárpárbajon, ahol rajta kívül az összes résztvevő csak játszik a hangszerén, addig ő pontosan kidolgozott, felépített szólókkal állt a közönség elé. Ezzel száz százalékosan biztosította azt a hatást, amit játékával el akart érni. Többek között ez emelte őt a többi gitáros fölé.
