Kertész Imre: Auschwitz megismétlődhet

Auschwitz megismétlődhet – mondta Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író egy német interjúban.

Grund
2015. 01. 23. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénteken közölt interjúban Kertész Imre kiemelte, hogy a holokauszttal kapcsolatban nem a saját története érdekli, hanem a nyelv, vagyis az, hogy „miféle nyelven lehet kimondani”, hogy hatmillió zsidót „egyszerűen kiirtanak”. Hozzátette, hogy a kérdés nemcsak Auschwitzra vonatkozik, hanem Magyarországra is, mert „a totalitárius diktatúra nyelvét” Auschwitz-Birkenau után Magyarországon is megtapasztalta, a Rákosi-korszakban és a Kádár-rendszer idején.

Sorstalanság című munkájában is azt a kérdést vizsgálja, hogy „mivé lesz a nyelv és az ember a totalitárius diktatúra körülményei között” – mondta az író. Rámutatott: a regény főszereplője azért gyerek, mert a totalitárius diktatúrában „a nyelvi artikuláció visszaesik a gyermeki szintre”. A főhős, Köves György számára ezért „természetes mindaz, ami természetellenes”.

Kertész Imre elmondta: a 13 évig tartó munkával elkészített Sorstalansággal arra vállalkozott, hogy leírja az „új, totalitárius nyelv hatását”. Míg Arnold Schönberg osztrák zeneszerző a zenében számolta fel a tonalitást – meghatározott hangnem köré szerveződést –, ő az „atonális prózát” alakította ki – emelte ki az író.

Kifejtette: azt vizsgálta, hogy miként fejeződik ki a tonalitás a prózában, és felismerte, hogy „a próza tonalitása az erkölcs, a kultúra”, a közmegegyezés, „konszenzus arról, hogy a tévékészülék kifejezés alatt a tévékészüléket értjük”.

Így talált rá az atonális prózára, amely azt fejezi ki, hogy „megszűnt a konszenzus” és „nem érvényes a humanista kultúra, amely Bach idején, a barokk korszakban még teljes egész volt”.

Arra a felvetésre, hogy gyakran hangoztatja, hogy a holokauszt nem üzemi baleset volt, Kertész Imre azt mondta, „nem a történelem kisiklása, hanem szükségszerűség vezetett ahhoz, hogy Auschwitz megtörténhetett”, és „sok jel utal arra, hogy ez megismétlődik”.

Arra kérdésre, hogy milyen jeleket tapasztal, a párizsi vérengzésre utalva kifejtette, hogy már az utóbbi időszakban történt támadások, merényletek előtt az volt a véleménye, hogy „a demokrácia nem tudja megvédeni magát” és nem érzékeli a fenyegető veszélyt. „El tudja például képzelni, hogy Párizs 200 év múlva muzulmán város lesz?” – vetette fel.

Előfordulhat, hogy az európai kultúrát támadás éri és megsemmisül, ha „nem találjuk meg a módját annak, hogy demokratikus úton megvédjük” – mondta Kertész Imre, hangsúlyozva, hogy a támadás mellett a védekezéshez is „erős emberek” kellenek. Ezért „nagyon is el tudom képzelni, hogy látszólag a demokrácia védelmének érdekében cselekedve lassan kialakul egy »határőrség«, amely befelé is veszélyessé válik” – fejtette ki.

Az európai kultúrát és értékeket csak akkor lehet megóvni, ha „kifelé megvédjük, bent pedig megőrizzük a demokráciát” – mondta Kertész Imre. Arra a kérdésre, hogy van-e erre esély, azt mondta: „Nem tudom. Talán.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.