− A P. Mobil neve gyakorlatilag összefonódott Miskolc városával. Hogyan kezdődött a szerelem?
− A sorozat korábbi részében beszéltünk arról, hogy a Gesarol nevet betiltották, és kitaláltuk a Perpetuum Mobile, rövidebben P. Mobil, vagyis az Örökmozgó elnevezést. A névadó „ünnepség” az egykori multimédiás Hegedűs László lakásán volt, a kifejezést az idegen szavak szótárából néztük ki. Szándékosan választottunk idegen hangzást a világhír reményében, no meg a T. Rex mintájára, amely eredetileg Tyrannosaurus Rexként alakult. Ismert, hogy a váltás időpontja 1973. május 1., egy hónappal később, június 10-én, a Diósgyőri Popfesztiválon már az új néven léptünk fel.
− Hogyan tudtátok elérni, hogy részt vegyetek ezen a rangos eseményen?
− Már Gesarolként is sokat kavartam, hogy előbbre lépjünk. Különböző helyeken játszottunk, több neves csapat – mint az Illés, a Bergendy vagy akár a Syrius – maga elé hívott előzenekarnak. Egyrészt olcsók voltunk, sokat játszottunk, de a nagy bandák szerettek is bennünket. Éppen dolgom volt a „Zenepalotában”, a Vörösmarty téri székházban, ahol egy csomóban volt az Országos Rendező Iroda (ORI), az Interkoncert, a Jogvédő Hivatal és minden olyan intézmény, amely általánosságban a zenéhez köthető. És persze az ORI büféje, ahol a zenészek találkoztak, zenekarok alakultak, és terjedtek a szakmával kapcsolatos hírek. A büféhelyiség végén, a folyosó sarkában volt egy kis üldögélőrész, ahol Tolcsvay Bélus, Révész Sanyi és néhány ember éppen tanácskozott. Nekem szegezték a kérdést, hogy volna-e kedvünk játszani a Diósgyőri Popfesztiválon. Persze, hogy volt! A délutáni etapban, közvetlenül a nagyok előtt kaptunk helyet. A magyar televízió által rögzített felvételeken látszik, amint a Bergendy együttes tagjaival együtt jövök fel a lépcsőn a színpad felé, így sikerült bekerülnöm a tévébe. Maga a buli eléggé primitív körülmények között zajlott: a gyerekeket nem engedték a pálya füvére, mi a nagy tribünnek háttal játszottunk. Előttünk ötven és kétszáz méter közötti távolságban félkör alakban ültek az emberek. Hogy a hangosítás egyáltalán összejött, az kisebb csodának számított, ugyanis Magyarországon nem létezett normális énekcucc. A fellépők és a zenész kollégák, barátok megbeszélték, hogy összeadják a felszerelést, amelyet a Keleti pályaudvar közelében álló kamionba pakoltak be. Az alapok Marshall, Laney, Selmer és egyéb erősítőkből, ládákból álltak, valamint zenekaronként két, maximum négy énekhangfalból. Ezeket másnap, a buli napján Szörényi Szabolcs és néhány hozzáértő technikus vezetésével rakták össze. Ma sem tudom, ezek miként tudtak mikrofonfogadó, központi kábel és egyéb szükséges technikai dolgok híján megszólalni. Mondjuk, az összetákolt különféle szerelés a műsor alatt egyszer-kétszer föl is mondta a szolgálatot. A mi műsorunk jól sikerült, holott előző éjszaka Losó Lászlóval még kapirgáltunk a Gálya című szám szövegén. Emellett a Satisfactiont játszottuk magyar szöveggel, Ez így nem jó címmel, valamint különböző feldolgozásokat, illetve a Prézli dalt, a Ha én ló lehetnék és a Hol van már az ezüsttál című sajátos átiratokat is. Akkoriban Losó László, Bencsik Sándor, Póta András, Huszár Györgyi és Serényi Miklós „Birka” felállás alkotta a zenekart. Delhusa Gjont, aki nem önmagát, a lírai dalok egy szál gitáros előadóját adta, kifütyülték, megdobálták, amitől ideg-összeroppanást kapott, és mentőt kellett hívni hozzá. A Generál a jugoszláv turnéról nem ért oda, az Illésék pedig az új, KITT Egylet formációval jöttek. A Bergendy volt a záró- és egyben fő szám, soraiban Demjén Rózsival. Ha nem is voltunk profik akkoriban, a P. Mobilt szeretettel fogadták, és attól kezdve rendszeres fellépési lehetőséget kaptunk a miskolci ifjúsági parkban.