„Háromnegyed tizenegy volt, az EMKE-nél álltam, hatalmas tömeg állt néma csöndben. Csak a rendőrök hangoskodtak: menjünk arrébb. Senki se mozdult. A díszletraktárral kezdték: hatalmas dördülés, majd porfelhő következett, és a tömeg rendíthetetlen mozdulatlanságban, némán állt tovább. Ha ordítás lett volna, talán oldja a feszültséget. De az a csönd az elviselhetetlenségig fokozódott bennem, és másban is. Bihari Jóska bácsival találkoztam. »Megátkoz benneteket az én székely Istenem!« – mondta, s rettentő fájdalommal megindult felfelé, a Duna irányába.” Őze Lajos Kossuth-díjas színművész így emlékezett arra a napra, az akkor már belülről régóta bontott Nemzeti Színház épületének robbantására.
A tömegközlekedési igények megváltozásával a hatvanas éveke elejére szükségessé vált az 1950-es években félbemaradt metróépítés folytatása. Az építők 1960-ban értek a Rókus-kórház alá, ahová mélyállomást terveztek. A nehéz talajviszonyok miatt azonban a terveket módosítani kellett. A mélyállomást ezért a Rákóczi út és a Nagykörút sarkára helyezték át. Épp oda, ahol a Nemzeti Színház állt.
A műszaki szakértők szakvéleménye szerint az 1875-ben épült Blaha Lujza téri színházépület – amely a Nemzeti Színház társulatának 1908-as beköltözésig Népszínházként működött – mind építészeti, mind műszaki állagában teljesen elavult volt. A metró építése miatt hat évig nem is üzemelhetett volna. Az épület felújításának költségét 120 millió forintra becsülték, ugyanakkor – adottságai miatt – csak a századforduló technikai színvonalán lehetett volna helyreállítani.
A Politikai Bizottság döntését mérlegelve az Országos Tervhivatal 1964 márciusában javaslatot terjesztett a Gazdasági Bizottság elé a Nemzeti Színház épületének szanálásáról. A javaslat alapján pedig a Gazdasági Bizottság 1964. március 27-én hozott határozatot az épület lebontásáról.
„Ott álltam, és rajzoltam. Tenni semmit se lehetett, úgy rendelkeztek, hogy az ügy semmiféle ellenkezést nem válthat ki. Beszéltem egy mérnökkel, elmondta: négy toronyból állandóan műszerrel figyelték a metró építkezésének hatását. Állította: »úgy megyünk el az épület alatt, hogy a színház meg se fog mozdulni«. A párizsi opera alatt is hatalmas metróállomás épült, s több mint száz esztendeje zavartalanul áll az épület” – Varga Mátyás díszlettervező ezekkel a szavakkal idézte vissza a történéseket.
Ennek március 15-én lesz ötven éve. Péntek este hat órakor a mostani Nemzeti Színház előtti hajóorrban tartanak megemlékezést. Korabeli idézetek hangzanak el a bejárat előtt felállított hangszóróból, majd mindenki vízre teheti mécsesét a hajóorrban, így emlékezve az épület leomlására. A megemlékezésen részt vesznek olyan művészek, akik még játszottak a Blaha Lujza téri épületben, és jelen lesznek színészek, rendezők és színházvezetők is.
„Katedrálisnak láttam az épületet. Mert tekintélyt sugárzott, akár a Magyar Tudományos Akadémia, amely ezeréves mivoltunk erejét is kifejezi, s erőt ad önbecsülésünk megtartásában” – mondta egykor Bessenyei Ferenc, a Nemzeti Színház társulatának a tagja.
