Mit tegyen az ember tengeribetegség esetén? Többek között erre a nem kevéssé közhasznú problémára is hallhatott megoldást a kimondottan szép számban összesereglett tömeg április 10-én a Ludwig Múzeumban, amikor Zsigmond Vilmos, a magyar származású, világhírű Oscar-díjas operatőr személyes vezetésével lehetett megtekinteti a fotóiból rendezett nagyszabású kiállítást.
Zsigmond Vilmos 1956-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba hajón. Azzal győzte le a tengeribetegséget, amit a bezártságérzet is táplál, hogy amennyi időt csak lehetett, a fedélzeten töltött, hogy mindig lássa, ott a horizont.
Vonzó gondolat, hogy ebben valamiképpen az ars poeticáját is tetten érjük ennek a meghatározó művésznek – akinek munkásságát olyan filmek révén ismerik világszerte, mint a Szarvasvadász, a Harmadik típusú találkozások vagy a Fekete Dália és aki nélkül nem képzelhető el Hollywood egyik legfontosabb korszaka.
A horizont keresése jellemezte őt a fotói szerint is: hiszen már magyarországi főiskolásként is mintha a megismerés és az elvágyódás közös vágya vitte-űzte volna. Rendkívül érdekes része a hiánypótló kiállításnak – mely az első ilyen a mester életében, ahogy ezt maga is megemlítette erősen meghatódva – az a fekete-fehér sorozat, amiket az ötvenes éves során készített a magyar vidéket járva.
Egyszerre meseszerű ez a táj az archaikus ökrös szekerekkel és hatja át az időtlen és folyton megújuló szegénység, ami mögött mégis felsejlenek derűs arcok és a létezésnek valami olyasféle igenlése, amit ma sokkal nehezebb tetten érni a hétköznapokban.
Többek között azért is jó, hogy ekkora merítést kap a néző Zsigmond évtizedeket átölelő fotónaplójából, mert a finom egymásra csendülések, a párbeszédek is láthatóvá válnak. Évtizedekkel később a már említett mátrai gyerekkarc az arab nap hevében üldögélő, süteményt rágcsáló kislányként néz vissza ránk.
A széles horizont előtt magányosan álló kunyhók, sufnik, melyek egyszerre sűrítenek magukba mély szomorúságot és piszkálják fel a mesélőkedvet, szintén visszatérő szereplői ennek a munkásságnak.
És hogy Zsigmond képzelete, elképesztő érzéke a színekbe oltott, azokból kinyert hangulatokhoz kapcsolódik, mi sem mutatja jobban, mint az a korai kép, mely az ötvenes évekbeli Blaha Lujza téren magányosan álldogáló autó és a barna sör ivására buzdító hatalmas fényreklám költői magányát örökíti meg.
Egy szelet Amerika a sötét óráit élő magyar történelembe rejtve, és a példaadás, hogy az apró részletek összhangjával is drámai történet kerekíthető.
(Fényképezte Zsigmond Vilmos. Ludwig Múzeum. Megtekinthető június 21-ig)
A 66-os út mentén. Egyesült Államok, 1960-as évek közepe (Fotó: Zsigmond Vilmos)
Ercsi, Visegrád, 1952 (Fotó: Zsigmond Vilmos)
Jack Nicholsonnal a Cinikus hekus (The Two Jakes) forgatásán (Fotó: Elliot Marks)
Jack Nicholsonnal a Cinikus hekus (The Two Jakes) forgatásán (Fotó: Elliot Marks)
A Harmadik típusú találkozások forgatásán Steven Spielberggel (Fotó: Peter Sorel)
Do I have a problem, Mátra, 1953 (Fotó: Zsigmond Vilmos)
Hinta, Észak-Kalifornia, 1990 (Fotó: Zsigmond Vilmos)
A Fotós szerelem (No Small Affair) forgatásán, 1984
