Andy Vajna: Nem vagyunk ellenségek

Takarított és újjászervezett – Andy Vajna ekként beszélt a Filmalap tevékenységéről a Screen filmes lapnak.

Grund
2015. 05. 18. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánybiztos a nemzetközi szaklapnak a 68. cannes-i filmfesztiválon megerősítette, hogy legalább 2018-ig szeretne a posztján maradni. „Továbbra is szeretnénk olyan filmeket támogatni, amelyek sikeresek lehetnek fesztiválokon, de közben nagyon keményen azon is dolgozunk, hogy a hazai nézők számára készülő közönségfilmek is készüljenek” – mondta a kormánybiztos a filmalap kettős stratégiájáról. „Egy kicsit megváltoztattuk a világ véleményét a magyar moziról” – tette hozzá.

A lap megjegyezte, hogy az idei fesztiválon nagy sikerrel bemutatott Saul fia című alkotás, Nemes Jeles László első játékfilmje, és a tavaly az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű kategória fődíját elnyert Fehér Isten című alkotás, Mundruczó Kornél filmje is a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült el.

Vajna emlékeztetett arra, hogy a magyar filmes szakma vezető személyiségei részéről nagyon sok támadás érte, amikor elfoglalta a posztját, de úgy érzi, sikerült néhány kétkedőt meggyőznie. „Tudom, hogy amikor először megjelentem, azt mondták, hogy mi a fenének jött ez Hollywoodból Magyarországra. Most meg azt, hogy mi lesz velünk, ha elmegy” – fogalmazott Vajna. A kormánybiztos szerint a filmes szakma „kezdi felfogni, hogy nem ellenség vagyunk. Támogatjuk és segítjük őket” – hangsúlyozta.

A jelek szerint a még meggyőzendő kétkedők közé tartozik a német konzervatív napilap, a Die Welt ítésze. Hanns-Georg Rodek az elmúlt hétvégén a Saul fiáról írt kritikájában olvasóit arról „tájékoztatta”, hogy Nemes Jeles László filmje a cannes-i filmfesztiválra egy olyan országból érkezett, amelynek „nacionalista reakciós kormánya szerint az antiszemitizmus bocsánatos bűn, az ország felelősségét a holokausztban jelentéktelennek tünteti fel és a régi filmtámogatási rendszerét szétzúzta”. A Die Welt filmkritikusa szerint mivel az új filmtámogatási rendszerben Nemes Jeles László alkotásának gyártási költségét a magyar állam állta teljes egészében (a Saul fiát 321,6 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap), lehetséges, hogy a magyar film presztízsprojekt, amivel a világ felé jelezni szeretnék, Magyarországon még készülhetnek kritikus hangvételű filmek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.