Hosszú élet jutott Csi Paj-sinak (Qi Baishi). 1864-ben, még a császárság idején látta meg a napvilágot, és 1957-ben hunyt el, amikor már Mao rémuralma alatt – akit egyébként a festő igencsak kedvelt, olyannyira, hogy rajongását egy neki készített pecséttel fejezte ki – nyögött a hatalmas ország. Ebben nyilván annak is szerepe volt, hogy sikerült kicseleznie a sorsot.
Egy jós azt jövendölte neki, hogy 75. életévében nagy szerencsétlenség éri, ebbe a korba érve aztán 77 évesnek kezdte kiadni magát. A hosszú éveket meg is hálálta, hiszen szinte teljes életét a festészete kiteljesítésének szentelte. Eleinte bútorasztalosnak tanult, szabadidejében pedig a 17. századból származó mintakönyv, a Mustármagkert képeit másolta akkora sikerrel, hogy felfigyeltek tehetségére, és kitaníttatták.
Nemcsak festeni tanult, jártassá vált a kalligráfiában és a versírásban is. Ez a fajta összetett szemlélet, a többféle tudás és gyakorlat együttes kamatoztatása vissza is köszön hol légies, hol pedig vérbő vagy egészen játékos, esetleg időnként kimondottan realista festményein.
Témája szinte mindig a természet és apró részletei, melyek egyúttal mindig a teljességről is vallanak. És magáról az emberről, hiszen egyfelől a kínai tájképeken bizonyos elemek megfeleltethetők egyes emberi adottságoknak is – így lesz például a bambusz az erényes ember kifejezője. Csi képein is tökéletesen érvényesül az a sajátos nézőpont, amely annyira élesen megkülönbözteti a távol-keleti képalkotást a nyugatitól: mindenekelőtt az üres térrel való játék. A festő megelégszik azzal, hogy néhány lényeges vonással, akár csak nagyon apró mérettel helyezzen el a lap alján madarakat, rovarokat vagy éppen növényeket.
A természet megfigyelése nem csupán meditatív gyakorlat: a művész sohasem fest modell után. Amikor a papír előtt ül ecsettel a kezében, mindig fejből, emlékezetből dolgozik. Lendületes vonalakkal, gyorsan, mintha csak írna. Kevés, ugyanakkor nagyon kifejező szín kerülhet a lapra, s a mester a fekete és a szürke árnyalataival is képes sokszínűen fogalmazni.
A fegyelmezett emlékezet széles utat kínált Csi Paj-sinak. Vannak rajzai, melyek szinte egy fotó pontosságával örökítenek meg rovarokat, a fenyőfákról készült festményei viszont szinte már absztrakt és elnagyolt ecsetvonásokkal tüntetnek. Hosszú alkotói utazása egyre mélyebbre vitte saját kulturális öröksége irányába, hiszen Csi éppen akkor kötelezte el magát a tradicionális kínai festészet mellett, amikor kortársai figyelme a nyugati festészeti minták felé fordult.
(A természet igézete. Qi Baishi-festmények a Pekingi Művészeti Akadémia gyűjteményéből. Magyar Nemzeti Galéria. Megtekinthető június 28-áig)
